Főoldal / Szalézi világ / Margit mama új ruhája
November 25-én van Tiszteletreméltó Margherita Occhiena, Don Bosco édesanyja égi születésnapja, aki szegénynek született, szegényen élt és szegényen halt meg. Egyetlen ruhája volt, amelynek zsebében halálakor néhány líra lapult, amit azért adott neki a fia, hogy vegyen egy új ruhát magának, amit soha nem vett meg.
Margit mama új ruhája ezen a földön soha nem létezett, csak az álmokban és a mennyben, ott igen. Valamilyen módon tartozunk azzal Margit mamának, Don Bosco édesanyjának, hogy soha meg nem vásárolt új ruhájának történetét megismerjük. A történetet Bruno Ferrero, a nagy szalézi mesemondó meséli el.
Margit mama tíz évig élt és dolgozott az oratóriumban, szegénységben és imádságban a fia, Bosco Szent János mellett, gondoskodva az első árva fiúkról, akiket felvett, és anyai gyengédséggel fordulva feléjük. A szegénység szigorú volt, az étel mindig kevés. Az oratóriumban mindenki meghúzta a nadrágszíjat. Amikor a bennlakó fiatal inasok és diákok délben hazajöttek, az első útjuk egyenesen a konyhába vezetett, Margit mamához. Elővették a csajkáikat és azt kérdezték: „Mi van ebédre, mama?” A tűzhelyen fortyogó nagy fazék mellől Margit mama válaszolt: „rizs és a burgonya”, vagy „tészta és bab”, vagy ritkábban „polenta és gesztenye”. Aki akart, kimehetett Margit mama kertjébe, hogy szedjen salátát, paradicsomot, vagy paprikát, és friss salátát készítsen magának.
Margit mama mindig ugyanazt a ruhát viselte. Foltozgatta, varrogatta, javítgatta, de soha nem vett újat. Don Bosco szégyellte is egy kicsit: „Mama - mondta egy nap -, már évek óta javítgatod ezt a viseltes, rossz ruhát. Már nem is tudom, milyen volt az eredeti színe.”
„Piszkosnak találod?”
„Az Isten szerelmére, nem egy folt van rajta! Kizárólag csak foltokból áll!”
„És mit tehetünk, szegény Jánosom? Tudod, hogy szegények vagyunk.”
„Várj, mama, itt van húsz líra. Vegyél egy szép ruhát magadnak, egy új ruhát. A gondviselés vissza fogja adni ezt az összeget.”
Elmúlt tizenöt nap, és Margit mama még mindig ugyanazt a régi ruhát viselte.
„És az új ruhád, anyám?”
„A ruha pénzbe kerül, fiam.”
„Jól van, ezért adtam húsz lírát.”
„Ah, hol van már az a húsz líra... Kellett só, cukor, olaj. Aztán láttam az egyik a gyereket cipő nélkül, és vettem neki egy párat; a többi pénzen meg vettem egy kis vásznat, hogy nadrágot varrjak egy szegény embernek. Amint látod...”
„Jól tetted, de a többi az én dolgom. Ez a ruha már nem tisztességes. Itt van újabb húsz líra, de ezúttal kikötöm, hogy egyedül csak egy új ruhát vehetsz rajta.”
„Ne aggódj. Egy nap látni fogod az új ruhámat.”
De Don Bosco nem látta meg Margit mama új ruháját. És amikor meghalt, abban a szegényes ruhában temették el, amit mindig viselt. Ez volt az egyetlen öltözéke. És még csak sírja sincsen. Annyira szűkösen életek ezekben az években, hogy a testét a szegények temetkezőhelyén egy közös sírba temették.
Margit mama szegénynek született, szegényen élt, és szegényen is halt meg.
Szaléziak.HU
