Főoldal / Szalézi világ / Mazzarello Szent Mária, a közösség és a béke mestere
Mazzarello Szent Mária, a közösség és a béke mestere
2023-05-12 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Mazzarello Mária • béke •
Mazzarello Szent Mária Domenica akinek ünnepét május 13-án ünnepeli a Szalézi Család, mint a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményének társ-alapítóját, átadta leányainak és azoknak, akik osztoznak velük a nevelés küldetésében, egy értékes örökséget, amely megvilágítja a mai kihívásokat. Ezek közül a legsürgetőbb és legelhanyagoltabb továbbra is a béke kérdése. Mit mondhat erről Mornese szentje?
Mazzarello Szent Mária Domenica leveleinek szövegét olvasva a béke szó kétszer fordul elő.
Első alkalommal egy 1876 októberében kelt levélben Don Giovanni Cagliero főigazgatónak címezve, amelyben megköszöni a kapott levelet, és hírt ad a morneséi házról. Azt írja: „Először is jónak tartom elmondani, hogy mindeddig békesség, vidámság és a szentté válás jóakarat volt mindbnyájunkban, és hálát adok érte Istennek. Az igazat megvallva csodálkozom és egyben zavartan nézem ezeket a lányokat, akik mindig vidámak és nyugodtak. Valóban látható, hogy annak ellenére, hogy én olyan méltatlan vagyok, drága Édesanyánk, Mária, a Keresztények Legszentebb Segítsége valóban nagy kegyelmeket ad nekünk. (L. 7,2)
Maria Domenica az őt jellemző realizmussal nem veszi természetesnek a közösségben uralkodó légkört, hanem Mária, a Keresztények Segítsége aktív közreműködésének tulajdonítja. Ha konkrétsága rávezeti a nehézségek felismerésére, a hite lehetővé teszi számára, hogy örvendezzen annak „a Lélek gyümölcsei: szeretet, öröm, békesség, nagylelkűség, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önuralom” (Gal 5, 22) láttán az általa éltetett közösségben. Tudja jól, hogy ez pontosan Isten munkája által történik. A közösségben, akárcsak a családban, a békét, a közösséget, az örömöt minden nap kockára teszik a különböző helyzetek, jellemek, ami ezért soha nem lehet véglegesen megvalósultnak tekinteni.
Másrészt a „mindenben szentté válni akarás” és a „nagy kegyelmek”, amelyeket Mária, a Keresztények Segítsége ad, lehetővé teszik, hogy minden akadályt leküzdjön. Szintén bizonyos jelentsőéggel bír, hogy Mornese, majd Nizza Monferrato sem volt mentes a kapcsolati problémáktól és konfliktusoktól. Az FMA Intézmény Krónikája felidézi: „Még az imák és a munka oly nagy buzgósága ellenére a közösségben a mindig kissé nehézkes életkörülmények miatt nem hiányoznak okok a nyugtalanságra és a nyugtalanságra”. Az elégedetlenség elterjedt, és így „orvoslatot kell keresnünk, és mindenekelőtt a mennyhez kell könyörögnünk. Ezért az anya, miután hallotta az igazgatótól, hogy Don Bosco hasonló esetekben elrendelte, hogy az egész közösség mondjon el egy Üdvözlégy Máriát a békéért a házban, elhatározta a napi imák eme fontos kiegészítését. A Szűzanya, mint igazi elöljáró, gondoskodni fog róla. Az anya a maga részéről nem mulasztja el, hogy beszéljen az alázat és alázatosság szükséges mivoltáról. Mindenekelőtt a vasárnapi konferencián emlékezik meg erről, amely nagyon pontos, és amelyen azt kívánja, hogy mindenki szabadon mondhassa ki azt, amit a ház és a lelkek számára hasznosnak tart.” (Cronistoria, II 143-144)
Az imádságon és a buzdításon kívül mindenkinek teret kell adni az önmegnyilvánulásra, ösztönözni, felkérni őket, hogy váljanak társfelelőssé a közösségépítésben. De más közösségekben is voltak problémák. 1880-ban az alapító ezt írta Don Boscónak: "A vikárius, Cat.[erina] nővér elment Saint-Cyr-be, ahol úgy tűnik, volt valami apróság, amit rendbe kellett hozni, de ez triviális dolog, tudja? Szeretném, ha hamarosan elengednék, mert szükségem van rá, hogy segítsen nekem a lányokkal és az iskolákkal.” (L. 48,9) Valójában Caterina Daghero nővér, akit 1880 augusztusában általános helynökké választottak, volt az előző igazgató. Amikor egy másikat neveztek ki és küldtek helyette, a kis és fiatal közösség nem fogadta jól.
Októberben anya levelet írt a nővéreknek, és megerősítette: „Látjátok, néha a képzeletünk egyes dolgokat feketének látnak, miközben azok teljesen fehérek, ezek aztán hűvössé tesznek minket az elöljáróinkkal szemben, és fokozatosan elveszítjük a beléjük vetett bizalmunkat. És akkor mi sül ki belőle?Mi magunk is rosszul élünk, és rosszul él a szegény igazgatónő is. Egy kis alázattal mindent helyre lehet hozni. Adjátok meg gyorsan ezt a vigasztalást, kedves leányaim, szeressétek egymást igaz szeretettel, szeressétek Igazgatónőtöket, tekintsetek rá úgy, mint a Szűzanyára, és bánjatok vele minden tisztelettel.” (L 49,2)
A béke titka az az alázat, amellyel felismerjük, hogy bizonyos helyzetek a saját „képzeletünk” vagy kivetítésünk eredményei is, ahogy a mai pszichológia mondaná. Csak a bátor és állandó belátás teszi lehetővé, hogy az ember eljusson az igazsághoz önmagáról és egy objektívebb látásmódhoz. Másrészt a hitelesebb kapcsolatok megéléséhez derűs légkörre és bátor elköteleződésre van szükség a megtérés útján.
A béke szó megjelenik egy 1878 decemberi keltezésű levélben, amelyet a Montevideo-Villa Colón ház igazgatónőjének, Sr. Angela Vallesének címeztek: „Légy vidám, és ne félj annyira a hibáidtól, hogy ne tudj mindent egyszerre kijavítani, hanem apránként, jóakarattal harcolj ellenük, soha ne békülj meg velük olyan gyakran, mint ahogyan az Úr a tudtodra adja őket; tedd meg a részed, hogy javíts magadon, meglátod, hogy egyszer vagy máskor mindet legyőzöd! Légy tehát bátor, Istenbe vetett nagy bizalommal és az önmegtagadás jó lelkületével, és meglátod, hogy minden jóra fordul.” (L 17,4)
Ez az Anya egyik leggyakoribb ajánlása, mely mindig a kegyelembe vetett bizalomon alapuló vidámságra való felhívással párosul. Ez azoknak a közösségeknek a titka, amelyek kitörölhetetlen nyomot hagytak sok fiatal életében azzal, hogy „béketeremtőkké” váltak velük.
www.cgfmanet.org/Szaléziak.HU
