Főoldal / Magyar Tartomány / Mesél a szalézi múlt – P. Dr. Lukács István SDB
Mesél a szalézi múlt – P. Dr. Lukács István SDB
2022-07-18 Hétfő | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
szalézi élet • megemlékezés • tartománytörténet • történelem •
A nagy tudású, szigorú, de igazságos tanár és pedagógus, kiváló író és mélyen érző ember, Lukács István 1916. január 31-én – Don Bosco ünnepén - született Szegeden. Don Boscóért lángoló lelkét róla szóló írásaiból ismerhetjük meg.
Lukács István elemi és középiskolai tanulmányait Kecskeméten végezte, majd magántanulóként érettségizett Esztergomban, a Bencés Gimnáziumban. Gimnazista fiúként ismerkedett meg Bosco Szent János életével, megérintette a lelkisége, ifjúságért végzett munkája, „szerelmes lett” a fiatalok szentjébe, és mint egyik versében írta, követni akarta őt, „szolgálni és oktatni a rongyos, szegény gyermekeket”. Jelentkezett szalézinak, Péliföldszentkereszten kezdte el a novíciátust, és itt végezte el teológiai tanulmányait is.1941-ben szentelték pappá.
Elöljárói felfigyeltek kimagasló tehetségére és lelkiségére, ezért a Pázmány Péter Tudományegyetemre küldték. Magyart, történelmet és művészettörténetet hallgatott. Doktori disszertációját gyermekirodalomból írta. Tehetségét elismerve 1946-ban tanársegédi meghívást kapott, majd egyetemi adjunktus, ugyanakkor a nyergesújfalui szalézi gimnázium tanára, tanulmányi vezetője lett. Bokros teendői mellett kiváló irodalmi tevékenységet fejtett ki. Ez idő alatt írta legszebb verseit Don Boscóról. Ezek a költemények máig éltetik a szaléziakat.
1950-ben a rendek feloszlatásával az akkoriban jó hírű nyergesújfalui Szalézi Intézetben is megszűnt a szerzetesek oktató-nevelő tevékenysége, ami érzékenyen érintette Lukács István Don Boscóért lángoló szívét. A szalézi szerzetesek – mint a többi rend tagjai is – vagy egyházmegyés szolgálatba álltak, vagy elhagyták az országot. Lukács István azon kevesek közé tartozott, akik továbbra is taníthattak és nevelhették a fiú ifjúságot, így tehetségét a ferences gimnáziumban kamatoztatta tovább: „vendégmunkás-katedrát” kapott előbb Szentendrén, majd 1956 után Esztergomban. Nagyműveltségű, rendkívüli szakmai tudással rendelkező tanár volt, vérbeli pedagógus, kitartó, lelkiismeretes, igényes. Tragikusnak tűnő sorsát, a szétszóratás, a száműzetés éveit Istentől kapott ajándékként élte meg, a hűség és a helytállás lehetőségeként.
Egykori diákjai úgy emlékeztek rá, amint aki a maga következetességével igen szigorúan tanított, nem hiányzott soha, egy percet sem késett, pedáns ember volt. Látszott rajta, az egész egyéniségén, hogy egy szikár, rendkívüli belső világú egyéniség. Nagyon jól fölkészült abból az anyagból, amit leadott. Rendkívül jól képzett magyar-történelem-művészettörténet tanár volt, hihetetlenül sok volt a tarsolyában és minden mondata mögött még ötöt lehetett sejteni. Beleadott mindent a tanításba, önállóságra nevelt, mint Don Bosco.
Több mint két évtizeden keresztül a katolikus középiskolák magyar nyelv és irodalom, valamint művészettörténet szakos szakfelügyelőjeként is tevékenykedett. Pontos, rendszerető, igényes, megjegyzéseivel néha aprólékosnak tűnő szakfelügyelő volt, akiről sokan nem is tudták, hogy felszentelt pap és szerzetes.
Lukács atya nem csak kiváló tanár, hanem kiváló irodalmár is volt. Szívből fakadó költeményei, ragaszkodása Don Boscóhoz ismeretes a mai szaléziak előtt is. Verseit szavalták a múltban, de lelkesítenek a jelenben is. Széleskörű tudását a pedagógusi munkán túl íróként is kamatoztatta. Az Új Emberben rendszeresen jelentek meg cikkei, tanulmányai. Első Don Boscóról írt életrajzi műve, „A csavargók barátja” 1977-ben Bécsben jelent meg, Szegedi István álnéven, és titokban juttatták őket be az országba. Ez a kiadványok több fiatalt is arra ösztönöztek, hogy Don Bosco fiainak sorába szegődjenek.
Lulács István volt az első asszisztense a Don Bosco Önkéntesei (VDB - volontáriák) nevű, pápai jogú világi intézménynek 1981-tól 1982-ben bekövetkezett váratlan haláláig. A hit, a vallás átfogta az egész életet. Ahhoz, hogy megismerhessük szalézi lelkiségét, Don Boscóért lelkesedő szívét, olvasni, tanulmányozni kellene műveit, írásait. Számos műve még kiadásra vár.
A halál hirtelen ragadta el. Fájdalom a szaléziak számára, hogy a szalézi közösségekben nem fejthette ki tehetségét, az újraindulást nem érhette meg. Nagyra ívelő pályáját 1982. január 27-én fejezte be, infarktus végzett vele. Földi maradványai Esztergomban pihennek. Írásaiban, verseiben ma is él a magyar szaléziak között.
Szaléziak.HU
