Miért vannak sivatagok a világon?
2020-03-27 Péntek | #Aktuális | ARCHIVÁLT
Don Bosco Kiadó • lelkiség • történet •
Bruno Ferrero egy marokkói legendát mesél el, amely rávilágít arra, mit jelent a kollektív felelősség, ami jelen pillanatban, a minket sújtó járvány idején nagyon aktuális.
Amikor a kis marokkói gyermekek nézik a földjeiket ostromló Szahara végtelen kiterjedésű homokját és köveit, nagyapáik ezt a különös legendát mesélik el nekik.
Akár hiszitek, akár nem, a hajdani messzi időkben az egész földkerekség zöld és friss volt, mint az éppen kihajtott levél: ezernyi kis patak folydogált a réten; a füge, narancs, cédrus és datolya együtt nőtt ugyanazon az ágon; az oroszlán a báránnyal játszott, a népek törzsei békében éltek és nem ismerték a rosszat.
Az idők kezdetén az Úr azt mondta az embereknek:
- Ez az egész virágzó kert a tietek, és tietek a gyümölcsei. De vigyázzatok: minden rossz cselekedet után egy homokszemet ejtek a földre, és egy napon a zöldellő fák és a friss víz eltűnhetnek, hogy utána soha többé ne térjenek vissza.
Hosszú időn át követték és megjegyezték intését, mígnem egy napon két beduin összeveszett egy teve birtoklásán, és alighogy az első gonosz szót kiejtették, az Úr egy homokszemet dobott a földre; ez olyan kicsi és könnyű volt, hogy senki sem vette észre.
A szavakat hamarosan tettek követték, sok új homokszem keletkezett és hullott le, miközben a kis homokdombocska lassan növekedett.
Az emberek pedig kíváncsian álltak meg és nézték.
- Mi ez, ó törzseknek Ura? - kérdezték Allahtól.
- Rosszaságotok gyümölcse - felelte. - Mindahányszor helytelenül cselekedtek, kezet emeltek testvéretekre, hazudtok és becsaptok valakit, eggyel több homokszem kerül a többihez. És ki tudja, egy napon nem fogja-e a homok elborítani az egész földet.
De az emberek nevetni kezdtek.
- Még ha a legelvetemültebbek is lennénk az elvetemültek között, millió és millió év sem lesz elegendő, hogy ez a könnyű por ártson nekünk. Különben is, ki félhet egy kis homoktól?
Így hát újra elkezdték megcsalni egymást és harcoltak egymás ellen, egyik ember a másikkal, egyik törzs a másikkal, mígnem a homok betemette a zöld legelőket és földeket, elborította a patakok medrét és messzire űzte az állatokat, hogy élelmet találjanak.
Így keletkezett a sivatag, és attól kezdve a törzsek sátraikkal és tevéikkel vándoroltak a dűnék között, és az elveszített zöld földre gondoltak. És néha a sivatag közepén álmodnak és olyasmit látnak, ami nincs többé: kék tavakat és virágzó fákat. De ezek a látomások rögtön eltűnnek: az emberek délibábnak nevezik.
Ahol az emberek megtartották Allah törvényeit, ott még vannak zöld pálmák és tiszta vizű források, és a homok nem tudja betemetni, hanem körülveszi őket, mint a tenger szigeteket. Az utazók oázisoknak hívják ezeket, és megállnak ott, hogy megpihenjenek és felüdüljenek, és mindannyiszor eszükbe jutnak az Úr szavai, amit a törzsekhez intézett:
- Ne változtassátok át az én zöld világomat végtelen sivataggá.
Nos, most már tudjátok, miért terjednek tovább ma is a Földön a sivatagok.
(Bruno Ferrero: Jóknak szóló történetek, Don Bosco Kiadó 2019)
Szaléziak.HU
