A gyerekeknek kell a pályára lépniük és felépíteni az életüket, mi nem helyettesíthetjük őket, nem vehetjük át a helyüket. De bátoríthatjuk őket.
Jól olvastad: a nevelés művészetének egyik alapvető igéje a „szurkolni”. Szurkolni a gyermekünknek.
Minden gyermek gazdagnak születik. Azzal az értékes háromszáz grammnyi aggyal érkezik a földre, amely szinte végtelen lehetőségeket biztosít számára. Ha teljes mértékben kihasználnánk az agyunkat, minden intelligenciát mérő skála és mentális teszt kiakadna. Az agy percenként tíz új tényt képes tárolni, százezer milliárdnyi információ befogadására képes! Ha egy elektronikus számológép lenne, működéséhez nem kevesebbre lenne szükség, mint a Niagara-vízesés által termelt összes energiára! Ez csak az agyra vonatkozik. És mi a helyzet a fantáziálás, a képzelet, az alkotás képességével, ami a gyermek elméjében lakozik? Sőt, mi a helyzet a szív gazdagságával, amely képes lesz szeretni? És a szájjal, amely beszélni és imádkozni tud? Íme a gyermek: a felbecsülhetetlen lehetőségek horizontja!
Ezért minden okom megvan rá, hogy a fiam rajongója legyek. Aki egy csapatnak szurkol, az azt akarja, hogy nyerjen, de nem léphet pályára: a mérkőzés levezetését a játékosokra kell hagynia. Ugyanígy van ez a nevelésben: neki, a gyereknek kell felépítenie az életét; és nem helyettesíthetem őt, nem vehetem át a helyét. De ösztönözhetem; de bátoríthatom. Ezért szurkolok neki!
Azért szurkolok, mert a szurkolás átadja a lelkesedést. És akiben van lelkesedés, abban van kurázsi.
Szurkolok, mert korrigálással sokat lehet elérni, de bátorítással még többet.
Szurkolok, mert a szurkolás feltárja a rejtett energiákat. És ez egy rendkívüli ajándék. Louis Lavelle francia filozófus okkal érvelt így: „A legnagyobb jó, amit másokkal tehetünk, hogy nem közöljük velük gazdagságunkat, hanem feltárjuk az övékét."
Szurkolok, mert ha olyannak vesszük az embert, amilyen, akkor olyannak hagyjuk, amilyen; ha olyannak vesszük, amilyennek lennie kell, akkor olyanná tesszük, amilyenné válhat.
Ha már itt tartunk, a kínaiaknak van egy csodálatos közmondásuk: "Ha hiszünk a virágokban, azok gyakran kivirágoznak."
A pszichológusok viszont a „Pygmalion-effektusról” beszélnek. A legenda szerint Pygmalion Ciprus mitikus királya volt, akinek a szobrászat tehetségével rendelkezett. Egy nap fehér elefántcsontból egy olyan gyönyörű nőalakot faragott, hogy azt kívánta, bárcsak a felesége lenne. Ezután imádkozott az istenekhez, hogy változtassák nővé. Az istenek megadták neki, és Pygmalion feleségül vette a gyönyörű testté változott szobrot.
Na, tehát: vágy, jó szem, elvárás, sikerüljön életet adni még az elefántcsontnak, még a kőnek is. Bebizonyosodott, hogy azok a tanárok, akik hisznek a diákjaikban, akik sokat várnak tőlük, válaszul jobb teljesítményt nyújtanak, mint a pesszimista, hideg, bizalmatlan tanárok. Szomorú bizonyítéka ez annak, hogy aki rövidre értékeli az ember leleményességét, az még jobban lerövidíti azt; de szép igazolása a kínai közmondásnak is: "Ha hisznek a virágokban, virágba borulnak."
A kislányok és a matematika
Attól függően, hogy hogyan közelítenek minden új kihíváshoz, a gyerekek két típusba sorolhatók: a „sikerül” és a „nem sikerül” típusra. Az első típusba tartozó gyermekek erős önképpel rendelkeznek, és az új tapasztalatokat olyan dolognak tekintik, amit jó szándékkal el lehet érni. Ez nem jelenti azt, hogy ne látnák reálisan a nehézségeket, de az önbizalmuk olyan mértékű, hogy képesek hűvösen és alaposan megvizsgálni, mit kell tenniük, mielőtt egy adott taktikát alkalmaznának. Így jelentősen megnő a siker esélye, a jó eredmények pedig tovább növelik az önmagukban vetett hitüket.
Egy önmagáról negatív képpel rendelkező gyerek szokásos reakciója a tiltakozás: „Nem tudok...”, amikor valamilyen váratlan szükséglettel szembesül. A „nem tudom megcsinálni” típusú gyerekek általában azzal kezdik, hogy kétségbe vonják kompetenciájukat és képességeiket egy adott területen, de gyorsan kiterjesztik ezt az önbizalomhiányt bármely kapcsolódó problémára. Az a gyerek, aki „nem tudja megcsinálni”, azzal kezdheti, amikor új számtani feladatot kap, hogy: „Nem tudom, hogyan kell megcsinálni ezt az összeadást...” És ha nem tesznek semmit a kompetenciaérzetének növelése érdekében, hamarosan az lesz a reakciója: "Nem tudok összeadni..."
A „nem sikerül” típus a legegyszerűbb feladatokban is leküzdhetetlen akadályokat lát, és sokkal bonyolultabbá teszi az életet a kelleténél. Ezeknek a gyerekeknek a világa tele van lehetetlen dolgokkal, míg az „sikerül” gyerekek világa tele van lehetséges dolgokkal. Sok felnőtt reakciója a kitartó „nem megy” mondatra az, hogy reménytelenül ostobának nyilvánítja a gyereket. Valójában azonban nem az intelligenciája, hanem az önképe árulja el őt.
Egy érdekes kísérlet bemutatta, hogyan alakítható át egy „nem sikerül” típus hatékony „sikerül” típussá, rávilágított a férfiak és a nők közötti feltételezett különbségekre a matematikai képességek terén. A múltban a lányok rossz teljesítményére a matematika feladatokban az volt a magyarázat, hogy a lányoknak nincs „matematikai elméje”. Az Egyesült Államokban végzett kutatások azonban kimutatták, hogy a hiba inkább a tanulás módjában, mintsem az agy működésének veleszületett különbségeiben rejlik. Mint az intelligencia minden más aspektusa, ez is az élet első éveiben tanultak következménye.
A legtöbb lányt már a legkorábbi iskolai tapasztalataiktól kezdve arra a szilárd meggyőződésre nevelik, hogy a matematika olyan tantárgy, amelyben csak a fiúktól várják el a kiemelkedő teljesítményt, és olyan ismereteket és készségeket igényel, amelyek finomságait soha nem fogják megérteni. A kutatásban részt vevő diáklányokat problémamegoldásra tanították, de a szorongás csökkentésére és önképük felértékelésére is felkészítették őket; nemcsak a matematika megértésében mutattak javulást, hanem sokkal nagyobb érdeklődést mutattak valamennyi tudományos tantárgy iránt. Az önképük is megváltozott. A kutatók megjegyezték: „A teljesítmény ezekben a tárgyakban túl gyenge volt… az általános negatív sztereotip attitűdök miatt.”
A pszichológiai zsargon mögött egy egyszerű üzenet rejlik. Változtass az önképeden, és akkor megváltoznak a képességeid is.
Pino Pellegrino – bollettinosalesiano.it/Szaléziak.HU
