Főoldal / Magyar Tartomány / Missziók. Afrikából Európába
Ilodigwe Emmanuel Chekwube története egy nigériai fiatalember története, aki vallásos neveltetésben részesült, és úgy döntött, hogy egy önmagánál nagyobb hívásnak tesz eleget. Don Bosco Szaléziként elhagyta Nigériát, hogy ott szolgáljon, ahol a kongregáció jelenléte a legsebezhetőbb. Szembesült a nyelvi akadályokkal Libériától Magyarországig, a kulturális elszigeteltséggel és egy külföldi magányával – nem saját erejéből, hanem azzal a bizonyossággal, hogy aki küldte, az gondoskodik is róla. Története kézzelfogható tanúságtétele a missziós hitnek, amelyet Európa szívében éltünk meg.
Ilodigwe Emmanuel Chekwube vagyok. Isuaniochából származom, Anambra állam Awka North önkormányzati területéről, Nigériából. Hatgyermekes család ötödik gyermeke vagyok – négy fiú és két lány –, és egy erős katolikus családban nőttem fel, ahol a hit megélt valóság volt. Ez a neveltetés segített abban, hogy személyes és egyre mélyebb kapcsolatot alakítsak ki Istennel.
Hiteles tanúk vettek körül, akik vezettek Jézus iránti szeretetemben és lelki növekedésemben. Az iskolai záróvizsgáim után, szívemben érezve a vágyat, hogy Istent és a fiatalokat szolgáljam, kapcsolatba kerültem a szaléziakkal. 2012-ben tettem le első fogadalmaimat, és azóta Don Bosco karizmája iránti szeretetem még mélyebbre gyökerezett.
Már a novíciátusom utáni időszakban – és előtte is – megdöbbentett, hogy a világ különböző részein egyes szalézi házak bezártak a rendtársak hiánya miatt. Ez a valóság mély kihívást jelentett számomra, és felébresztette bennem a vágyat, hogy elérhetővé váljak olyan helyeken, ahol a szalézi jelenlét törékenyebb volt.
Amikor elkezdtem komolyan gondolkodni a misszión, a legnagyobb félelmem ez volt: „Mi van, ha egy olyan országba küldenek, ahol nem beszélnek angolul? Mi lesz velem?” A félelem valós volt, de nem hagytam, hogy megbénítson. Miután intenzíven imádkoztam és beszélgettem néhány misszionáriussal, összeszedtem a bátorságomat, hogy jelentkezzek misszióba.
Első kérésemet elfogadták, de mivel a tartománynak gyakornokokra volt szüksége, először egy belső missziós területre, Libériába küldtek. Egy év szolgálat után is erősen éreztem az elhívást ad gentes, és újra jelentkeztem. Ezúttal Magyarországra, a Kongregáció egyik legkisebb tartományába neveztek ki.
A félelmem valósággá vált. Egy olyan országba érkeztem, ahol nem beszéltek angolul.
Nem volt könnyű beilleszkedni egy teljesen új környezetbe, ahol minden más volt – a nyelv, az éghajlat, a kultúra, az ételek, az életmód. Az alkalmazkodás időt és türelmet igényelt. Egy bizonyosság azonban megerősített: a kapcsolatom azzal, aki elküldött engem, minden nehézségnél nagyobb. Ha az Úr arra hív, hogy egy új földön szolgáljak, hajlandó vagyok mindent a nulláról kezdeni.
Ez az üzenet, amit szeretnék megosztani azokkal, akik ezt olvassák. Amikor Isten valami újra hív, bizalommal válaszolj. Légy kész az újrakezdésre. Ő soha nem hagyja el azokat, akik rábízzák magukat.
Ezzel a meggyőződéssel megtanultam jobban bízni, türelmesebbnek lenni, és komolyan elköteleződni a nyelvtanulás mellett. A magyar nem volt könnyű, de Isten, a rendtársaim és a fiatalok segítségével sikerült megtanulnom. Vannak még területek, ahol fejlődnöm kell, de felismerem, hogy nem a saját erőm tartott meg, hanem az Ő kegyelme. Aki küld, Ő gondoskodik a küldetéshez szükséges dolgokról is.
Hamarosan ünneplem Magyarországra érkezésem tizedik évfordulóját. A tartományban töltött szolgálat gazdag és pozitív élmény volt számomra. Egy olyan európai kontextusban, amelyet a templomba járás csökkenése jellemez, Magyarország továbbra is olyan ország, ahol az egyház, a család és az emberi méltóság még mindig jelentős társadalmi elismeréssel bír. Hálát adok Istennek, hogy itt szolgálhatom Őt.
Tartományunk kicsi. A misszióban azonban elsősorban nem a mennyiség számít, hanem a jelenlét és a tanúságtétel minősége. Minden bizonnyal kegyelem lenne, ha új misszionáriusokat fogadhatnánk, hogy kiterjesszük szolgálatunkat a fiatalok és Isten Országának terjesztése felé.
A létszámhiány kihívást jelent, de nem a legnagyobbat. A legmélyebb nehézséget, amit látok, a hit családon belüli átadása jelenti. Régen a szülők tanították imádkozni gyermekeiket, és vezették őket keresztény útjukon. Ma néha előfordul, hogy az egyházi életben való részvételt csak az iskolai vagy sporttevékenységek motiválják. A vasárnap könnyen csak egy átlagos nappá válhat. Pedig éppen az Istennek szentelt idő az, ami értelmet és beteljesülést ad minden másnak. Az Úr napjának megszentelése azt jelenti, hogy Istent helyezzük vissza a középpontba.
Szóval, mi a feladatom szalézi misszionáriusként? Hitelesen megélni a hitet, és elsősorban az életemmel újra evangelizálni. A mai fiatalokat nem annyira a szavak, mint inkább az állhatatosság nyűgözi le. Ha látják, hogy amit hirdetsz, az összhangban van azzal, ahogyan élsz, akkor megnyílnak a meghallgatásra. Úgy hiszem, ez egy kiváltságos út Európa újraevangelizációjához, kézzelfogható tanúságtétel. Úgy élni, hogy bárki „olvashassa az evangéliumot” az életedben. Krisztust képviselni, nem a világ útjait.
Jelenleg a péliföldszentkereszti szalézi közösségében élek egy indiai, egy vietnami és egy magyar rendtársammal. Lelki vezetőként és hitoktatóként szolgálok egy szalézi középiskolában. Igazi missziós határvidéknek tartom; sok diák nem hitét gyakorló családból származik, de keresnek. Kérdéseik vannak; vágyakoznak az értelemre; a teljességre vágynak.
Jelenlétem célja közöttük a kísérés, hogy segítsek nekik közelebb kerülni Krisztushoz a meghallgatás, a példamutatás és a türelem által. Ez nem mindig könnyű, különösen akkor, ha kulturális vagy nyelvi félreértések merülnek fel, de igyekszem alázattal élni, hajlandó vagyok tanulni és tanítani. Közösségünk oratóriumot is működtet, és intenzív plébániai életet él. Az együttműködés nagy ajándék; mi vetjük el a magokat, és Istenre bízzuk a növekedést.
Végezetül szeretnék rámutatni a küldetést alátámasztó három pillérre: az imádságra, az adorációra és a zarándoklatra. Ima nélkül a küldetés elveszíti gyümölcsözőségét. Don Bosco munkájának nagysága a Úrra való teljes ráhagyatkozásból született, Mária a Keresztények Segítsége közbenjárására. A csendes imádásban erőt merítek a mindennapi küzdelmekhez; Őelőtte világosságot, vigaszt és megújult bátorságot találok. Ő az örömöm forrása. A zarándoklat is, lelki élményként megélve, erősíti a hitben a testet és a szívet.
A történetem egyben meghívás is. Ne hagyd, hogy a félelem elnémítsa Isten hangját. Ha úgy érzed, hogy távoli vidékekre hív, indulj útnak bizalommal. Ha helyi küldetésed van, légy misszionárius a mindennapi életedben. Minden keresztény, bárhol is legyen, arra hivatott, hogy Krisztus világosságát tükrözze.
donbosco.press/Szaléziak.HU
