Főoldal / Magyar Tartomány / Mogyoród – Falka atyára emlékeztek
Mogyoród – Falka atyára emlékeztek
2017-12-20 Szerda | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
megemlékezés • díj •
A mogyoródi Szent Mihály-templomban december 17-én este emlékeztek meg Falka József szalézi atya születésének századik évfordulójáról. A szentmisét Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök mutatta be.
A templom Falka József kórusa az atya miséjét és motettáit énekelte a zsúfolásig megtelt templomban. Ábrahám Béla atya homíliájában kiemelte, hogy Kántoratya méltó követője volt az örvendetes vasárnap evangéliumában szereplő Keresztelő Szent Jánosnak, hiszen mindig a háttérben maradva az evangéliumi üzenet fontosságát és örömét tolmácsolta Mogyoród népének.
A szentmise végén a Mogyoródi Szent Mihály Templomért Alapítvány képviselője átadta a tartományfőnöknek Falka József atya posztumusz Szent Mihály főangyal díját, melyet a falu közösségéért végzett tevékenységének elismeréseként ítéltek oda. Falka József – vagy ahogy Mogyoródon nevezzük: „Kántoratya” – tanítása és szellemisége tovább él, szeretetéből, tanításából a mai napig táplálkozik a mogyoródi közösség.
A szentmisét követően a templom kupolájában, majd az énekteremben a régi és jelenlegi kórustagok együtt énekelték műveit, kedvelt énekeit, és tanítványai személyes történetekkel mutatták be személyiségét, emberségét.
Az ünnepre megjelent Falka József kispapként írt lelkinaplója „Uram, te tudod, hogy szeretlek” címmel.
Falka József 1917-ben született Bacán, Erdélyben. Édesapja református lelkész, édesanyja és a nagynénje katolikus olt. Az édesapa halála után a család áttért katolikus hitre. Hatan voltak testvérek, s Trianon után özvegy édesanyjuknak Erdélyben kilátástalanná vált a helyzete, ezért a családból három fiút átengedett Magyarországra tanulni. Így került József, mint diák, 1930-ban szalézi intézetbe, Esztergom-táborba. A szalézi rend ifjúságnevelő rend, módszerük lényege a preventív, megelőző nevelési módszer, amely nem utólag bünteti a gyermeket, hanem úgy neveli, hogy valahogy nem is támad kedve rossz útra térni. A szalézi lelkiség, pedagógia és a sokféle tehetséggel megáldott Falka József találkozása gyümölcsöző volt. Elhatározta, hogy ő is szalézi szerzetes, nevelő lesz. 1937-ben tett fogadalmat, majd a Hittudományi Főiskola elvégzése és többéves pedagógiai gyakorlat után, 1947-ben szentelték pappá. Nagy lelkesedéssel vetette bele magát a papi, szerzetesi munkába, s közben a Zeneakadémia egyházzene szakára is járt. Miután 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket nem folytathatta tovább legálisan az ifjúságnevelői munkáját.
Civil foglalkozásként a kántorkodást választotta, s így lett Cinkotán kántor 1950 és 1964 között. 1964-ben került Mogyoródra, elmondása szerint azért, mert Cinkotán nem tudtak kántorlakást biztosítani a számára. Babicz János atya hívására jött a faluba, ahol egy kényelmes, tágas lakás várta őt és idősödő édesanyját, akit időközben áthozatott Erdélyből. Édesanyját – a drága „Édesmamát”, ahogyan ő hívta – haláláig ő ápolta.1994-ig, haláláig, harminc éven keresztül itt élt közöttünk, Mogyoródon. Amellett, hogy ellátta papi szolgálatát és kántorkodott, kórust is szervezett. Az általa alapított templomi kórus immár több mint hatvan éve létezik, ma az ő nevét viseli, s énekli a műveit.
Falka József nemcsak a templomban tartotta fontosnak a zenei kultúra terjesztését. Sok családhoz járt ingyen, vagy csekély térítés ellenében zongoraórákat adni. Egyszerű falusi, földműves családokhoz is jutott egy-egy zongora – a mai napig sem tudjuk, hogyan, de valahonnan mindig tudott szerezni –, s ezekben a családokban nem egyszer zenészek lettek a gyerekek vagy azok leszármazottai. Azokba a családokba, ahol rendszeresen megfordult vidámság és egyfajta pozitív életszemlélet költözött. Ugyanis, nemcsak azzal az egy gyermekkel foglalkozott, akit éppen zongorára vagy szolfézsre tanított, hanem a szülőkkel, testvérekkel is elbeszélgetett. Rendkívüli tapintattal segített, ha kellett, sok fiatalnak adott indíttatást, javasolt életpályát, vagy akár konkrétan is iskolát. A különórára járás akkor ismeretlen fogalom volt. Ezért el lehet képzelni, hogy „Kántoratya” órái, látogatásai, tanácsai, az általa közvetített szemlélet micsoda lehetőségeket rejtett magában. Hatására sok fiatal előtt nyílt új perspektíva. Sokszor bátorította a szülőket, hogy adják gyermekeiket színvonalas egyházi középiskolába.
A közelében mindenki jól érezte magát, senki sem feszengett, ugyanakkor mégis volt tekintélye, nagyon is hallgattak rá gyerekek, felnőttek egyaránt. Talán azért is, mert zseniálisan kommunikált: természetes kedvességgel szólított meg mindenkit, elfogadó volt mindenkivel szemben, egyenrangú félként kezelte még a legszegényebb utcagyereket is. A nehézségeket jól látta ugyan, de sohasem dramatizálta túl őket, egyfajta derűs életszemléletet közvetített, sok-sok humorral.
Igazi népművelő szerepét töltötte be a faluban, nemcsak azzal, hogy a zene szeretetére tanított mindenkit, hanem például azzal is, hogy rendszeresen kirándulásokat szervezett. „Kántoratya” volt az, aki három fontos hagyományt is újraélesztett a faluban, a betlehemezést, a bölcsőskézést (lányok: Mária, két lány és két angyal viszi a Kisjézus bölcsőjét, minden házba bekopogtatnak, énekekkel és versekkel idézik fel a betlehemi eseményeket), illetve az ostyahordást (felekezettől függetlenül, minden családnak adnak megszentelt, de nem konszekrált ostyát karácsonykor). Büszkék vagyunk rá, hogy neki köszönhetően, mindhárom hagyomány a mai napig él Mogyoródon és gazdagítja a közösségünket.
Zeneszerzőként is maradandót alkotott: Tarjáni Tóth Ida cimbalomművésszel közösen megírták a Cimbalomiskolát, amely angol és német nyelven külföldön is ismertté vált. Szent István-miséjét itt írta Mogyoródon 1967-ben. Ezt a misét még a Szabad Európa Rádió is közvetítette, amikor 1972 pünkösdjén az ausztriai Bambergben bemutatták.
A legnagyobb jót azonban az akkori ifjúsággal tette. Valóban „Mogyoród Don Boscója” volt. Azzal, ahogyan a fiatalokkal bánt, ahogyan együtt volt velük, életre szóló mintát adott nekik. Akik akkor gyerekként körülötte lehettek, a játékok közben tapasztalhatták meg, hogy így is lehet élni: nagy szívvel, tapintatos figyelemmel, a jobbá válás állandó igényével, derűvel, mindig jóra törekvő akarattal, tettre készen. Neki elhittük, hogy értékesek és tehetségesek vagyunk. Ahogyan Ella István orgonaművész, „Kántoratya” keresztfia írta: „Igazi szalézi volt, a derűből élt, Isten öröméből.”
www.magyarkurir.hu/www.facebook.com/sztmihaly/Szaléziak.HU
