Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Muzslya - 2. Szalézi Zenetábor

Muzslya - 2. Szalézi Zenetábor

Muzslya - 2. Szalézi Zenetábor

2018-07-29 Vasárnap   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

zene  • tábor  • Muzslya  •

Határokon átívelő, tartományközi együttműködés keretében idén a szerbiai Muzslyán rendezték meg július 22-29. között a 2. Szalézi Zenetábort 12 és 30 év közötti fiatalok részeére. A tábor idei mottója: „Lelkem, áldd az Urat!” volt.

Az egy hétig tartó összejövetelre fiatalokat hívtak meg, akik főleg szalézi plébániákról érkeztek, és akik jól ismerik az oratóriumok adta közösségépítő lehetőségeket. A táborban több csoportban folyt a munka, a fiatalok belakták az Emmausz fiúkollégiumot, a templomot, de a hittantermeket is. Külön gyakoroltak a gitárosok, továbbá a többi hangszeresek, mert volt kürt, hegedű, furulya, több cselló is, ugyanakkor az énekcsoportokat is a hangszínek szerint osztották fel.

Az ifjú Sándor házaspár, Donát és Dorottya, álmodta meg tavaly a szalézi zenetábort, amelyet először Péliföldszentkereszten tartottak meg, és mivel szép számban vettek részt a muzslyai plébánia berkeiben működő Don Bosco ifjúsági ének- és zenekar tagjai, így az idén Muzslyára hozták a tábort. A helybeli fiatalok, de ugyanakkor a magyarországi táborozók száma is megnőtt, így mintegy 45-en voltak, akik egy héten keresztül gyakoroltak, zenéltek, énekeltek, meg ugyanakkor barátkoztak, társalogtak. A táborban velük volt Kovács Sándor szerzetesnövendék, Emmanuel Ilodigwe szalézi misszionárius és csatlakozott hozzájuk Kukuczka Robert lengyel szalézi atya is.

A muzslyai Szűz Mária Szent Neve templomban július 28-án kis alkalmi hangversennyel zárult a 2.  Szalézi Zenetábor. A táborozók a zenei szolgálatot biztosították a szentmisén, majd még néhány dallal megtoldva bemutatták mindazt, amit megtanultak a táborban.

A hívek, a közönség, a szülők, barátok, ismerősök mindannyian nagy kíváncsisággal várták az esti szentmisét, amelynek ilyen formában is óriási sikere volt, majd a fiatalokat a koncert végén vastapssal jutalmazták.

 

 

www.vajma.info/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

7. Szalézi Zenetábor - "Áldom Nevedet"

7. Szalézi Zenetábor - "Áldom Nevedet"

#Pályázatok 2023-09-27, Szerda

"... Minden áldást dicséretté formál szívem. Ha körülzár a sötétség, azt mondom én: áldott legyen az Úr neve áldom nevedet…" csendült fel az ének..

Óbuda - Szalézi Napközis Alkotótábor

Óbuda - Szalézi Napközis Alkotótábor

#Magyar Tartomány 2023-09-05, Kedd

Ezen a nyáron, július 31- augusztus 4. között került először megrendezésre a Szalézi Alkotótábor. 11 gyermeket fogadtunk, közülük 10 gyermek III. kerületi..

Óbuda - Az első Szalézi Napközis Alkotótábor

Óbuda - Az első Szalézi Napközis Alkotótábor

#Pályázatok 2023-09-05, Kedd

Ezen a nyáron, el július 31- augusztus 4. között került először megrendezésre a Szalézi Alkotótábor. 11 gyermeket fogadtunk, közülük 10 gyermek III...

Péliföldszentkereszt - 7. Szalézi Zenetábor

Péliföldszentkereszt - 7. Szalézi Zenetábor

#Magyar Tartomány 2023-08-19, Szombat

"... Minden áldást dicséretté formál szívem. Ha körülzár a sötétség, azt mondom én: áldott legyen az Úr neve áldom nevedet…" csendült fel az ének..

Portugália – Bemutatják a Don Bosco Musicalt

Portugália – Bemutatják a Don Bosco Musicalt

#Szalézi világ 2023-08-02, Szerda

A lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó 2023 első napján mutatták be először a Don Bosco Musicalt, amellyel a szalézi rend alapítója és az idei IVT védnöke..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • ...
Összes címke
< Venezuela - A fiatalok tanítják a szaléziakat a reménykedésreKazincbarcika – „Éneklő kontinensek” nemzetközi kórushangverseny >