Főoldal / Szalézi világ / Olaszország - A félelem és a remény közepette
Olaszország - A félelem és a remény közepette
2020-03-25 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Olaszország • járvány •
Dél van. Rómában vagyunk a "Szent Szív" szalézi rendházban, amely Olaszország legfontosabb vasútállomása, a Termini pályaudvar mellett található. Általában fél millió ember halad el itt minden nap, de manapság csak húsz ember mozog, arcukon maszkokkal.
Más olasz városokra és üres utcáikra gondolok, a bezárt éttermeire és az emberekre, akik arra kényszerültek, hogy a lakásukban maradjanak. Énekelnek az erkélyen, nem tudni, hogy unalomból-e, vagy azért, hogy egy kis reményt adjanak egymásnak. Vélhetőleg nagyon kevesen tudták elképzelni, hogy a betegség ilyen gyorsan elér az otthonainkba, iskoláinkba és oratóriumainkba.
Az iskolákra gondolok, amelyeket sok országban bezártak, ahol a gyerekek megfelelő táplálkozása az iskolai ebédektől függ, a szülőkre, akik valószínűleg elveszítik jövedelemforrásaikat, és azon töprengenek, vajon hogyan fogják a közeljövőben biztosítani a családjuk megélhetését.
Az életünkre és a vallási közösségeinkre gondolok, ahol hozzászoktunk a kiszámítható kockázatokhoz, a megszervezett napirendhez és a tervezett folyamatokhoz - amelyek most hirtelen megszakadtak, így zavarba hozva minket, és elárasztva a bizonytalanság érzésével.
Arra a szerepre gondolok, amelyet a média tölt be, azzal a törekvésével, hogy az információkat érzelmi töltéssel telítse, hogy „átsorolja” a tények bemutatását, olykor azt is, hogy torzítsa a valóságot. A járványok történetében gyakran törekedtek arra, hogy a bajokat valótlanul mutassák be és a pánikot keltsenek az emberek között. Azt kérdezem magamtól: vajon az emberek gyakran hősies cselekedeteiben nincs helye a reménynek?
Arra a nagy mítoszra vagy legendára gondolok, amelyet egy technologizált világból építettünk, megtervezett városokkal és biztonságos terekkel, ahol most megtapasztaljuk a gyengeségünket és azt a törékenységet, amelyet az egónk nem akart tudomásul venni, de ami most érzékelteti velünk, hogy az életünk más kezében van, és hogy nem mi, hanem Isten határozza meg a történelmet.
Arra a sok szalézi szerzetesre gondolok, a hit és a remény embereire, akik a fiataljainkkal megosztják szenvedésüket, amikor azt látják, hogy szeretteik áldozatul esnek ennek a világjárványnak, és mindenekelőtt vigasztalnak sokakat, akik szembesülnek a félelemmel az ismeretlentől.
Reméljük, hogy a koronavírus világjárvány példája a globális együttműködésnek az emberiség más kihívásainak - az egyenlőtlenségek, az éghajlatváltozás, az intolerancia, a rasszizmus és a kirekesztés – leküzdésére.
Ez a járvány előbb vagy utóbb véget ér. Időközben, remélem, hogy a vírus segít jobban megérteni, hogy valamennyien emberek vagyunk, és hogy amikor Isten segítségével egyesítjük az erőinket, akkor mindent legyőzhetünk.
ANS/Szaléziak.HU
