Főoldal / Szalézi világ / Olaszország – A szaléziak és a „láthatatlan” kiskorú migránsok odüsszeája
Olaszország – A szaléziak és a „láthatatlan” kiskorú migránsok odüsszeája
2024-04-02 Kedd | #Szalézi világ
migránsok • menekültek • fiatalok •
Évente külföldi kiskorúak áradata folyik keresztül Olaszországon anélkül, hogy gyakorlatilag bárki észrevenné őket. Szülők nélkül szállnak ki Lampedusa szigetén, a Földközi-tenger szívében, vagy közvetlenül a szicíliai tengerparton; onnan kezdik útjukat észak felé, Olaszország vagy Európa többi részébe, és nyomuk veszik. 2023-ban a fogadó közösségek 17 535 eltűnt személy miatt nyújtottak be panaszt. Hatalmas és drámai számok: 5723 ember közül, akiket épségben találtak, 2 embert élettelenül találtak. És a "névsorolásnál" 11 810-en hiányoznak. Senki sem tudja pontosan, mi történt velük. Hogy ezt megpróbáljuk megérteni, bekopogtathatunk a sok nonprofit szervezet egyikéhez, amely megpróbál gondoskodni erről, például a nápolyi Don Bosco központhoz.
A központ a “Salesiani per il Sociale APS” hálózat része, és a Campaniából átutazó, kísérő nélküli külföldi kiskorúak fő gyűjtőhelye: az intézet egy azonnali és egy középtávú befogadó közösséget, valamint egy projektet irányít, amelynek célja a nagykorúak társadalmi és munkahelyi beilleszkedésének elősegítése.
Az igazgató, Giovanni Vanni szalézi atya referenciapont az észak-afrikai, bangladesi és pakisztáni fiatalok számára. Hat év alatt 799 fiatal érkezett hozzá nem kevesebb, mint 37 különböző országból: a világ Nápolyon keresztül halad át, de úgy tűnik, kevesen veszik ezt észre. "Sokan Tunéziából érkeznek, de az elmúlt két évben a többség Egyiptomból. Kezdettől fogva részletes útvonalat követnek: Tobrukból indulnak, amely a határhoz legközelebbi líbiai kikötő. Amíg a hajóra várnak, egy fészerbe zsúfolják őket: nem szenvednek erőszakot, de nem mehetnek el szabadon. Az átlagéletkor lecsökkent: néhány napja egy 14 éves gyereket fogadtam." Nápoly olyan, mint egy nagy szűrő, ahol ez az elveszett fiatal emberiség összegyűlik.
„A miénk az első nagyváros, amellyel délről érkezve találkozik az ember” – tűnődik Vanni atya. "Aki kiszáll, az csak azt tudja, hogy északra kell mennie, egyébként a szóbeszédre hagyatkozik. És miután Olaszország bajnoka lett labdarúgásban, Nápoly még híresebb lett, mágneses hatása van. Ezek a fiatalok azonnal megpróbálnak pénzt gyűjteni az utazásra: készpénzért dolgoznak, általában a földeken, majd vonatra vagy buszra szállnak. A probléma az, hogy úgy tűnik, senki sem látja őket. Ha van jegyük, paradox módon láthatatlanná válnak: éjszaka utaznak, ritkán veszi a fáradságot bárki is, hogy megkérdezze, ritkán veszi a fáradságot bárki is, hogy megkérdezze, kik ők, hová mennek." A céljuk egy szárazföldi kikötő.
A kiskorúak megérkeznek a dokkokhoz, és először élelmet keresnek. A Caritas étkezde megeteti őket, és rábízza Vanni atyára, aki a "La Zattera" közösségben látja vendégül őket. "Mielőtt azonban hozzánk jönnének, néhány napig az érkezés helyén táboroznak, általános közömbösség közepette. Egészen addig, amíg esetleg valamelyik rendőr észre nem veszi őket, és fel nem hív minket. Néha éppen a nagyon fiatalok, akik már vendégek, jelentik őket nekünk" – mondja a szalézi.
Sokan letelepednek, és amint nagykorúvá válak, belépnek az integrációs projektbe. A szalézi központ otthont ad és támogatja őket felnőtté válásuk kezdetén. "Először is segítünk nekik rendben tartani az okmányaikat: a személyi igazolványt és a tartózkodási engedélyt. Így aztán bérelhetnek lakást, dolgozhatnak és orvoshoz mehetnek. Az olasz nyelviskola egy másik alapvető integrációs eszköz. Aztán kicsit olyanok vagyunk, mint a második szüleik, igyekszünk olyan nevelést adni nekik, amely bátorításon, de szemrehányáson is alapul. A titok abban rejlik, hogy felfedezzük, miben jók, és támogassuk őket, esetleg bevonjuk őket a szakképzésbe."
Annak a kockázata, hogy valaki tévútra téved, valós, de szerencsére ritkán fordul elő. "A munka- és lakhatási megoldás segít: ha valakinek szilárd jelleme van, nem ütközik hatalmas problémákba. De a könnyű pénz és az élet egyik napról a másikra kísértést jelenthet azoknak, akik gyengébbek, vagy úgy érzik, mintha pénzt kérnének a származási családjuktól. Így a bűnözés körforgásába kerülhetnek. De azt kell mondanom, hogy alacsony egykori börtönlakók aránya."
Mások egyszerűen eltűnnek. "Nem lehet őket visszatartani. Azt mondják, elmegyek egy kocsikázni vagy cigit venni. És többé nem látod őket. Aztán talán felhívnak Franciaországból, ahol pl. minden franciául beszélő megy, hogy elmondják, minden rendben van, de nem lehetsz biztos benne, ezért nem vonod vissza az eltűnt személyek bejelentését.” Így növekszik nagy fekete lyuk: Olaszország szem elől téveszti őket és viszlát.
De a legzavaróbb hipotézisekből sincs hiány: "Néhány évvel ezelőtt egy rendőr megemlítette nekem a lehetséges szervkereskedelmet – mondja Vanni atya. – Voltak jelentések egy gyanús furgonról, amely észak felé kínált utazásokat... De aztán soha többé nem hallottam felőle.”
Rémálmok, amelyek a nehéz helyzet hátterében maradnak. „Néha valaki felhív Emíliából vagy Lombardiából. Hidegben vannak, menedék nélkül, és nem tudják, mit tegyenek." Vannak, akik mossák kezeiket, még akkor is, ha nem tehetnék. "Január végén felhívott egy 17 éves egyiptomi: a rendőrök megállították és bevitték a rendőrőrsre, majd egy papírt nyomtak a kezébe, amelyen az állt: hétfőn jelentkeznie kell a szociális szolgálatnál. De szombat volt, és ő nem tudta, hová menjen. Kifizettem a vonatjegyét, és visszavittem Nápolyba.”
Francesco Preite atya, a “Salesiani per il Sociale APS” elnöke így nyilatkozott: "A bevándorlók, akiket vendégül látunk, olyan fiatalok, akiknek kevesebb jutott az életből. Éppen ezért ők állnak a társadalmi és oktatási tevékenységünk középpontjában, amelyhez a társadalom bevonására van szükség. Egy olyan közösségé, amely emberekből, egyesületekből, intézményekből és vállalatokból áll. Olyan közösség, amely képes méltóságot adni a fiataloknak és fokozni a bennük rejlő potenciált."
Marco Birolini - Avvenire
ANS-Róma/Szaléziak.HU
