Főoldal / Magyar Tartomány / Péliföldszentkereszt – Bon Bosco 2.6 – Egy nem hagyományos lelkigyakorlat
Péliföldszentkereszt – Bon Bosco 2.6 – Egy nem hagyományos lelkigyakorlat
2026-11-22 Ma | #Magyar Tartomány
Ábrahám Béla szalézi atya 2026. november 20–22. között olyan felnőtteknek tartott lelkigyakorlatot Péliföldszentkereszten, akik már jól ismerik Don Boscót, de szeretnének még többet megtudni lelkiségének eredetéről, kialakulásáról. A háromnapos együttlét középpontjában Don Bosco lelkiségének gyökerei, a keresztény hagyomány nagy alakjainak hatása és a szalézi karizma mai megélése állt. Az előadások nemcsak történelmi ismeretekkel gazdagították a résztvevőket, hanem saját lelki útjuk átgondolására is meghívták őket.
Béla atya abból a felismerésből indult ki, hogy Don Bosco lelkisége nem előzmények nélkül született. A szalézi rendalapítót gyakran úgy mutatják be, mintha nevelési módszereit és lelkipásztori szemléletét teljes egészében maga alkotta volna meg. Valójában azonban ő is egy gazdag lelki hagyomány örököse volt. Olvasmányai, személyes találkozásai, lelki mesterei és tapasztalatai mind hozzájárultak ahhoz, hogy kialakuljon sajátos karizmája. A lelkigyakorlat ezért egyfajta lelkiségtörténeti utazásra hívta a résztvevőket: annak felfedezésére, hogyan formálódott Don Bosco, és miként alakította át a kapott örökséget a fiatalok szolgálatára.
Az első téma Don Bosco lelki gyökereit és a különböző szentekhez fűződő kapcsolatát mutatta be. Szalézi Szent Ferenc, Néri Szent Fülöp, Cafasso Szent József, Páli Szent Vince, Loyolai Szent Ignác és Liguori Szent Alfonz mind olyan személyiségek, akiknek lelkisége közvetlenül vagy közvetve hatott Don Boscóra. Az előadó hangsúlyozta, hogy a szentek nem egymástól elszigetelten éltek: gondolataik, tapasztalataik és lelki örökségük láthatatlan szálakon kapcsolódik egymáshoz. Don Bosco nagysága abban is megmutatkozott, hogy képes volt ezeket a hatásokat felismerni, befogadni és új egységbe rendezni.
A második téma a Gondviselésbe vetett bizalom és a cselekvő szeretet kapcsolatát állította középpontba. Páli Szent Vince példáján keresztül Béla atya rámutatott: a keresztény szeretet nem merülhet ki az alkalmi segítségnyújtásban. Az igazi gondoskodás képes tartós, szervezett formát ölteni, amely nemcsak pillanatnyi enyhülést, hanem hosszabb távú támogatást is jelent a rászorulóknak.
Don Bosco életében különösen erősen jelent meg az isteni Gondviselésbe vetett rendíthetetlen bizalom. Tudjuk róla, hogy sokszor anyagi fedezet nélkül kezdett nagy vállalkozásokba, mert hitt abban, hogy Isten nem hagyja magára. Ugyanakkor ez a bizalom nem jelentett tétlenséget: rendkívüli találékonysággal gyűjtött támogatást, kereste a lehetőségeket, és vállalta a felelősséget a rábízott gyermekekért.
Ábrahám Béla atya saját tapasztalataiból is merített: hangsúlyozta, hogy a ráhagyatkozás a Gondviselésre nem áll ellentétben a felelős tervezéssel és gazdálkodással. Ha mások megélhetése, egy iskola vagy közösség működése függ döntéseinktől, akkor kötelességünk előrelátóan cselekedni. Az Istentől kapott képességeinket is fel kell használnunk a ránk bízottak javára.
A harmadik téma Loyolai Szent Ignác és a jezsuita lelkiség Don Boscóra gyakorolt hatását járta körül. A torinói Convitto Ecclesiastico, Cafasso Szent József lelki vezetése, a jezsuita katekézisek és az ignáci lelkigyakorlatok mind jelentős szerepet játszottak Don Bosco formálódásában. Az elmélyülés, a csend, az imádság és a lelki megkülönböztetés a szalézi lelkiségnek is lényeges elemei lettek.
Különösen érdekes volt annak bemutatása, hogyan tette Don Bosco a szerzeteseknek és papoknak szánt lelkigyakorlatokat a szegény, sokszor iskolázatlan fiatalok számára is hozzáférhetővé. Ilyen például a „jó halál gyakorlat”, amelyet a jezsuita hagyományból átvéve a valdoccói oratórium mindennapjaiba illesztett.
Részletesen hallottunk még Don Bosco mély és szerteágazó kapcsolatáról Cafasso Szent Józseffel, aki két évtizeden át volt lelkivezetője, mentora és legfőbb támasza, aki döntő szerepet játszott a szalézi lelkiség és az ifjúsági munka elindításában. Kapcsolatuk a közös szülőföldtől egészen Cafasso 1860-as haláláig egy mély, apai-fiúi szövetségen alapult. Cafasso hamar felismerte Don Bosco különleges karizmáját, és sosem próbálta a saját képére formálni tanítványát. A torinói nyomornegyedek és börtönök látogatása során Cafasso nyitotta fel Don Bosco szemét az utcán csavargó, elhagyatott fiúk nyomorára, elindítva őt az oratóriumi nevelőmunka útján. Don Bosco rendszeresen nála gyónt, és minden fontosabb döntésében kikérte a véleményét. Cafasso mélyen ismerte Szalézi Szent Ferenc tanítását, és ezt a derűs, a mindennapi kötelességek hűséges teljesítésére épülő lelkiséget adta át tanítványának, ami később a Szalézi Társaság alapja lett.
Don Bosco így foglalta össze mestere jelentőségét: "Neki köszönhetek mindent. Atyám és tanácsadóm, vezetőm és segítőm volt." Amikor Cafasso Szent József 1860. június 23-án elhunyt, Don Bosco mondta a temetési búcsúbeszédet, majd ő írta meg mentora első életrajzát is, a hétköznapi erények hősies gyakorlójaként állítva őt az utókor elé
Don Bosco pedagógiai gondolkodására, valamint a Szalézi Társaság konstitúcióinak (rendi szabályzatának) kidolgozására jelentős hatást gyakoroltak a barnabiták (Szent Pál Fiai), különösen a rend két kiemelkedő tagja, Alessandro Teppa atya és Luigi Villoresi atya, valamint a Torino melletti Moncalieriben működő híres nevelőintézetük. Teppa atya és Don Bosco pedagógiája ugyanarra az elvre épült: a nevelőnek el kell nyernie a fiatalok szeretetét, nem pedig a félelemre és a testi fenyítésre kell támaszkodnia. A valdoccói szalézi elöljárók még Don Bosco életében is rendszeresen olvasták és elemezték Teppa írásait, amikor a fegyelmezés és a szeretet egyensúlyáról tanácskoztak. Amikor Don Bosco a Szalézi Társaság szabályzatának egyházi jóváhagyásán dolgozott, személyes tanácsadóként is számíthatott a barnabitákra.
A lelkigyakorlat egyik legfontosabb gondolata az alkotó befogadás volt. Don Bosco nem egyszerűen lemásolta elődei módszereit, hanem megvizsgálta, megkülönböztette és saját küldetéséhez igazította őket. Határozottsága és elszántsága mély lelki élettel párosult, így a kapott örökségből új, eredeti és termékeny karizma születhetett.
A háromnapos lelkigyakorlat végső üzenete túlmutatott Don Bosco életének megismerésén. Arra hívta a résztvevőket, hogy saját lelkiségtörténetüket is fedezzék fel: kik és milyen tapasztalatok formálták őket, milyen értékeket kaptak, és hogyan tudják ezeket továbbadni. Ahogyan az előadó fogalmazott, nem elég felismerni a jót az életünkben: igazán akkor ismerjük fel, ha hálát is tudunk adni érte.
Béla atya rengeteg munkát fektetett bele a témába, amit mi, résztvevők hálásan, nagy érdeklődéssel, hallgattunk, hiszen Don Bosco példája ma is arra bátorít, hogy a hitet, a Gondviselésbe vetett bizalmat és a felelős cselekvést egységben éljük meg, a kapott lelki örökséget pedig mindig a jelen szükségleteinek és az emberek szolgálatának megfelelően tegyük termékennyé.
Szaléziak.HU









