Főoldal / Szalézi világ / Próféták vagyunk, nem messiások
Jézus feltámadása után megbízta tanítványait, hogy menjenek, szerezzenek tanítványokat, kereszteljenek és tanítsanak azzal a bizonyossággal, hogy ő mindig velük lesz (Mt 28,18-20). Jézus minden tanítványához intézett parancsa arra késztet bennünket, hogy megértsük, hogy keresztségünk által minden keresztény misszionárius tanítvány, akit arra küldenek, hogy minden adandó alkalommal tanúságot tegyen az evangéliumról minden népnek. Valójában keresztényi identitásunk része az a küldetés, hogy az élet minden területén szóban és tettel tanúskodjunk az evangéliumról, és mindenkinek felajánljuk a keresztség ajándékát.
Pál apostolt tartják a legnagyobb misszionáriusnak, aki keresztény közösségeket alapított Ázsia különböző részein, valamint Rómában és Spanyolországban. Ez vajon azt jelenti, hogy minden keresztény arra hívatott, hogy kultúraközi misszionárius legyen? Az Apostolok Cselekedetei 13,2-3 tanácsot adhat nekünk: „Egyszer, amikor ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: »Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.« Akkor böjtölés, imádkozás és kézrátétel után elbocsátották őket.” Így, míg minden kereszténynek buzgónak kell lennie, hogy megossza az evangéliumot, egyesek arra hivatottak, hogy elhagyják hazájukat vagy kultúrájukat, míg mások arra, hogy maradjanak és osszák meg evangéliumukat hazájukban.
A „küldetés” a latin szóból származik, ami azt jelenti, hogy „küldeni”. A misszionárius az, akit „kiküldenek”, hogy tanúságot tegyen, megosszon, kommunikáljon és hirdesse a hit és a keresztség ajándékát. A hely nem számít. Bármelyik kontinensen vagy országban lehet.
A Bibliában a próféta az volt, aki Isten nevében és felhatalmazása alapján szólt (2Móz 7,1). Küldetése az, hogy emlékeztesse Isten népét, hogy legyen hűséges elkötelezettségéhez. Minden misszionárius próféta, akit azért küldtek, hogy hírt adjon az embereknek Isten Jézus Krisztus általi üdvösségéről.
A misszionáriusnak olyan szívvel kell rendelkeznie, amely látja, hol van szükség szeretetre, és az azonnali szükségletek szerint cselekszik, hogy itt és most jelen legyen a szeretet, amelyre minden embernek mindig szüksége van: az éhezőket táplálja, mezteleneket ruház fel, betegeket ápol és gyógyít stb. a felebaráti szeretet munkái soha nem fogják másokra ráerőltetni hitünket. A tiszta és nagylelkű szeretet a legjobb tanúbizonyság Istenről, akiben hiszünk, és aki a szeretetre késztet bennünket. A misszionárius tanítvány tudja, mikor van itt az ideje, hogy Istenről beszéljen, és mikor jobb, ha nem mond semmit, és hagyja, hogy egyedül a szeretet beszéljen.
A misszionáriust Krisztus szeretete mozgatja, akinek a szívét Krisztus legyőzte szeretetével. (XVI. Benedek, Deus Caritas est, 31, 33). Ha egy misszionárius nem ezt tartja prioritásnak, akkor valójában csak szociális munkás vagy szociális szolgáltató, ami nem különbözik a számos humanitárius szervezettől.
Ma az emberek túlnyomó többsége még mindig Afrikával, a szociális munkával vagy az erdőkkel és dzsungelekkel asszociálja a misszionáriusi munkát. Ez az elképzelés nem rossz, de túl szűk, és nem fedi fel teljesen mindazt, amire a misszionárius hivatott. Ez azzal a kockázattal is jár, hogy a misszionárius túlzottan törődik anyagi szükségleteinek ellátásával, mint ahogyan a zsidó nép akarta Jézust a messiásnak. Ázsiában, a szegény tömegek hazájában ez komoly kísértés. Olyan könnyű a "messiás-komplexus" áldozatává válni!
Ismétlem Mózes nagy vágyát Isten népe iránt az útjuk során: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!” (Num 11:29). Valóban, ha az Egyházban mindannyian azok lennénk, akik a keresztség által már vagyunk: próféták, tanúk, az Úr misszionáriusai a Szentlélek erejével a föld végső határáig!” (Ferenc pápa, Üzenet, Világmisszió vasárnapja, 2022)” Valóban, mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy próféták legyünk, nem messiások!
www.bosco.link/Szaléziak.HU
