Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Róma – Több mint három millió magazin évente

Róma – Több mint három millió magazin évente

Róma – Több mint három millió magazin évente

2019-05-22 Szerda   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Szalézi Értesítő  • találkozó  •

Filiberto González atya, a szalézi rend tömegtájékoztatási felelőse a Szalézi Értesítők szerkesztőinek világtalálkozója előtt, amelyet május 25-29. között tartanak Rómában, egy interjúban Don Bosco lapjának jelentőségéről, jelenéről és lehetséges jövőjéről beszélt.

"Kommunikáljunk és legyünk részesei a sajtó és a digitális kultúra közötti missziónak" - miért ez a témája a találkozónak, amelyen a Szalézi Értesítők szerkesztői vesznek részt az egész világból?

Mivel a Szalézi Értesítő (Bollettino Salesiano - BS), mint a világ minden magazinja esetében is tapasztaljuk a váltást a nyomtatottról a digitális világra. Szeretnénk, ha ez a változás úgy az olvasóink, mint a magazin önazonosságát tiszteletben tartva menne végbe, ami az alapítója, Don Bosco elméjében és szívében fogalmazódott meg, vagyis, hogy elmondja, mit tesz a születőben levő kongregáció Olaszországban és külföldön az evangelizálás és a leginkább rászoruló fiatalok oktatásának és nevelésének javára, igyekezve bevonni a legnagyobb számú jótevőt és szimpatizánst ebbe a küldetésbe.

Nézzünk néhány számadatot: hány kiadás, hány nyelven és hány lapot nyomtatnak évente?

Azzal kezdeném, hogy a nyomtatott Bollettino a világ 132 országában megtalálható, 66 kiadással, 32 nyelven, különböző kiadványokkal a tartományok lehetőségeinek megfelelően. Több millió lapról beszélünk évente, amelyek közül az egyik legjelentősebb az olasz kiadás, amely 300 000 példányban jelenik meg havonta, ami több mint 3 millió példány évente. De csak a nyomtatott Bollettinót kérdezte, de digitális Bollettinókkal is rendelkezünk, ami nagymértékben erősíti a jó hírek olvasóinak számát.

Kik lesznek az előadók ezen a fontos eseményen?

Számos szakterület szakértőinek részvételére számítunk: először is, Don Bosco utódjaként a rendfőnök, Ángel Fernández Artime, mint a Bollettino Salesiano felelős szerkesztője; aztán Francesco Motto atya, egy jól ismert szalézi történész; dr. Govekar Natasa, a Szentszék kommunikációs titkársága teológiai-lelkipásztori osztályának igazgatója; Nicola Zamperini és Sandro Cristaldi újságírók; José Beltrán, a Vida Nueva magazin igazgatója ; Esteban Lorenzo, az Edebé szalézi kiadó termék- és digitális kommunikációs igazgatója. Emellett bemutatunk egy-egy jó gyakorlatot az argentin, az etiópiai, a franciaországi és a portugál Szalézi Értesítők terén. 

A Bollettino Salesiano napjainkban megjelenik papír alapon és digitális formában is? 

A világ különböző országaiból érkező mintegy 50 résztvevővel együtt meg vagyunk győződve arról, hogy a Bollettino Salesiano, mint intézményesített magazin fontos, ezért megpróbáljuk megerősíteni identitását, társadalmi jelentőségét és az emberek központi szerepét, figyelve a jelen pillanat társadalmi, kulturális és technológiai dinamikájára. Ebben az értelemben egy alternatív magazin vagyunk, amely tájékoztatja, formálja és bevonja olvasóit a fiatalok és egyes népszerű szektorok nevelési missziójába. 

Mit mondana Don Bosco a mai szaléziaknak a Bollettino Salesianóról? 

Először is, ugyanazokkal a szavakkal válaszolok, mint Don Bosco, aki ezt írta a jó könyvek terjesztéséről szóló levelében: "Imádkozom, és arra kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok figyelmen kívül küldetésünk eme nagyon fontos részét." És végül Egidio Viganò, Don Bosco utódja szavaival zárnám: „Mivel ma az evangélium és a kultúra közötti szakadékot súlyosbítja a felszínes, vallási szempontból tájékozatlan és gyakran megideologizált kommunikáció, szükség van az együttműködésre egy olyan nevelési erő érdekében, amely formálja a mentalitást és kultúrát hoz létre, mint egy hiteles alternatív iskola. "

 

ANS-Róma/Szaléziak.HU

 

Kapcsolódó cikkek

Meghívó őszi animátortalálkozóra Albertfalvára

Meghívó őszi animátortalálkozóra Albertfalvára

#Magyar Tartomány 2023-09-29, Tegnap

A Szalézi Ifjúsági Mozgalom fiataljai, a Don Bosco Szaléziak és a Segítő Szűz Mária Leányai nagyon sok szeretettel hívnak minden animátort és kisanimátort..

Megjelent a Szalézi Értesítő 2023/3 száma

Megjelent a Szalézi Értesítő 2023/3 száma

#Magyar Tartomány 2023-09-23, Szombat

A 2023. év nyári száma is megnövelt oldalszámmal, bőséges tartalommal, sok érdekességgel várja az olvasókat. A szalézi házak táján egész nyáron zajlanak..

Olaszország – Don Bosco Voltnövendékeinek európai regionális találkozója

Olaszország – Don Bosco Voltnövendékeinek európai regionális találkozója

#Szalézi világ 2023-06-27, Kedd

2023. június 22. és 25. között, a torinói Valdoccóban, a Szalézi Anyaházban tartották a Don Bosco Voltnövendékeinek regionális európai találkozóját a..

Megjelent a 2023. évi második Szalézi Értesítő

Megjelent a 2023. évi második Szalézi Értesítő

#Magyar Tartomány 2023-06-07, Szerda

Idén immár másodszor adjuk kezükbe a Szalézi Értesítőt, hogy lapjain beszámoljunk az utóbbi időszak történéseiről, az újdonságokról a szalézi házak..

Olaszország – Európa közép-és északi régiójának együttes vizitációja

Olaszország – Európa közép-és északi régiójának együttes vizitációja

#Szalézi világ 2023-05-12, Péntek

A nagy közelség, családiasság és a szalézi küldetés javát szolgáló megoldások keresésre irányuló összehangolt erőfeszítések légkörében zajlik..

Címkék

 • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • ...
Összes címke
< Kazincbarcika – A Don Bosco Fesztivál teremlabdarúgó tornájaSzerbia – V. CsaládFeszt a szaléziaknál >