Románia - Boldoggá avatták Antal Veronikát, a „kukoricaföld mártírját”
2018-09-22 Szombat | #Egyház | ARCHIVÁLT
Szeptember 22-én boldoggá avatták Antal Veronikát (1935–1958) vértanút szülőfalujában, a moldvai Nisiporeștiben. A helyi Szűz Mária mennybevétele templomban bemutatott boldoggáavatási szentmisén Ferenc pápa nevében jelen volt Giovanni Angelo Becciu érsek, a Szentek Ügyeinek Kongregáció prefektusa.
„Ez fiatal lány példakép számunkra, az evangélium bátor tanúságtévője. Jézusnak szentelte életét, és hozzá volt hűséges a tragikus körülmények között történt haláláig, egy olyan országban, melynek keresztényei számára nem ismeretlen a hitért vállalt nagy szenvedés és üldöztetés” – Giovanni Angelo Becciu érsek, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa Ferenc pápa nevében ezzel a gondolattal kezdte Antal Veronika szűz és vértanú boldoggá avatási szentmiséjét a Neamț megyei Nisiporeștiben.
A Iași római katolikus egyházmegyéhez tartozó település Szűz Mária mennybevétele templomában tartott ünnepi szertartást több rádió és a romániai televízió is élő adásban közvetítette szeptember 22-én, szombaton délelőtt.
Ferenc pápa 2018 januárjában ismerte el a fiatal ferences harmadrendi moldvai csángó lány vértanúságát. A huszonhárom éves lányt bérmálási szentmiséről hazatérőben ölték meg. Tisztaságát védte.
Antal Veronika belesikoltja a világba a moldvai csángók panaszát és egyúttal diadalénekét is: „Mennyei Atyám akarata, hogy szentek legyetek”. Isten sokszor a „kertek alól” hívja a szentjeit. Antal Veronika látszólag nem csinált semmi rendkívülit az életében, „csak” ragaszkodott az Istenéhez és ahhoz a hivatáshoz, mellyel teljesen átadta magát neki. Elvehettek tőle mindent, még a csodálatos nyelvét is, de egyet nem adott: a tisztességét. Mert Antal Veronika a tisztesség szentje. Ő a „kukoricaföld mártírja”, aki rózsafüzérébe kapaszkodva húzta föl magát a mennyei igazak közé. Életéről a moldvai minorita rend honlapján olvassuk a következő életrajzot:
Antal Veronika 1935. december 7-én született a Botfalva (Botesti) községhez tartózó Nisiporeştiben (Észak-Moldvában). Szülei, György és Éva egyszerű, de istenfélő földműves emberek voltak, akiket Isten négy gyerekkel áldott meg, akik közül Veronika az első. Másnap, december 8-án, Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepén a kor szokásának eleget téve Halasfalva (Háláucesti) római katolikus templomába viszik, ahol a plébános, P. Felix Rafaelli megkereszteli és a szentségben a Veronika nevet adva neki, édesapja fiatalon elhunyt húgára emlékezve. A kis Veronika alig kezd beszélni, édesanyja, de főleg nagymamája Zarafina a kislányt, korának megfelelő imádságokra tanítja. Rokonai és ismerősei vallomása szerint Veronika kemény alkatú, kedves, intelligens és tisztelettudó. Szívesen játszik a szomszéd gyerekekkel, de amikor a harangokat hallja, a nagymamával és a játszótársakkal a templomba siet. Hétéves volt, amikor beíratták az iskolába, ahol olvasni és írni tanult. Később kedvenc tantárgyai a történelem, a földrajz, de az irodalom titkait is kutatja. Semmi különleges jelet nem lehet még észrevenni a kis Veronikán, kivéve az Eucharisztia, Jézus, és a Szűzanya iránti végtelen szeretetet és tiszteletet. Az első négy osztály elvégzése után már tevékenykedik a családi életben, segítve a szüleinek a házkörüli munka elvégzésében, adottsága szerint. Elsajátítja édesanyjától a fonálkészítést és a ruhahímzést. Kiveszi részét a mezei munkából a többi családtaggal együtt. Tizenhat évesen felvételét kéri a templom énekkarába és a Szent Maximilián Mária Kolbe atya által létrehozott Szűz Mária Lovagjai (Militia Immaculatae) közé, amelynek tagja P. Pall M. József atya is, aki Veronika honfitársa. Veronika, már bizonyos felnőttkort elérve komolyan gondolkozik a jövőjét tervezgetve. Istennek akarja szentelni életét. Felvételét kéri a faluban működő Assisi Szent Ferenc Missziós Nővéreinek Kongregációjába. Felvételt nem nyer, mert a szerzetesnővéreket elviszik, mint minden szerzetest és a rendházaikat bezáratja a kommunista diktatúra.
Veronika szívében egyetlen vágy égett, melyért mindent megtett: Istennek szolgálni. Nem szűnt meg imádkozni azért, hogy a Jóisten mutassa meg neki, mily módon szolgálhatja Őt. Hivatását szem előtt tartva, lelkiatyja P. Donea Alajos tanácsára felvételét kérte Szent Ferenc Harmadrendjébe (Világi Harmad Rend, terciáriusok) és tisztasági magánfogadalmat tett. Ahhoz, hogy a lelki élettel előbbre haladjon és minél jobban átadhassa magát Istennek, a szülői ház mellé kis cellát építtet, melyben a lelkiélet uralkodik. Minden nap részt vesz a szentmisén. Mivel a faluban nincs állandó pap, mert a község a halasfalvi plébániához tartozik, Veronika nyolc kilométer távolságot tesz meg „falusfeleivel”, vagyis a falubeliekkel, hetente többször is, hogy a szentmisén részt vehessen. A szentáldozás ad erőt neki az élet küzdelmeiben és a lelkiéletben történő előrehaladásban. Gyakran beszél barátnőinek a lelki életről, a szentségekről, mindent megtéve e célja érdekében. A szentmisén való részvételén kívül mindig gondja van arra, hogy az Oltáriszentség Jézusa ne maradjon magára a templomban. Gyakran vesz részt szentségimádáson, a rózsafüzér közös imádkozásán, még ha a legközelebbi templomba is kell elmennie. Tudja, hogy az Egyháznak nagy szüksége van az imára. Az Isten iránti szeretetet és az imát konkrétan megéli, és felebaráti szeretetre váltja. Mindenkinek megbocsájt, a betegeket és az elmagányosodott időseket gyakran látogatja, a gyerekeket imádkozni tanítja és dédelgeti. Telnek az évek, és hite egyre jobban erősödik, mert nem sokára eljön az idő, amikor a krisztusi hűséget vérével pecsételi meg. Augusztus huszonharmadikán este Halasfalvára megy ifjú barátnőivel, mert másnap a bérmálás ünnepe lesz. Másnap tehát részt vesz a szentmisén, amelyen Petru Plesca püspök szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. Egy barátnője elmondása szerint Veronika szomorú volt a szentmisén, mintha előérzete lett volna a bekövetkező dolgokról.
A szentmise után rendszeresen segített a sekrestyei munka elvégzésében, ami ilyen nagy ünnep alkalmával adódik. Az egyik halasfalvi barátnője meghívta ebédre és ő elfogadta a meghívást. A „falusfelei” hazafelé indultak, Veronika pedig elbeszélget még a vendéglátó családdal, de megígéri barátnőinek, hogy nemsokára utoléri őket az úton. Az idő eljárt már, amikor Veronika elbúcsúzott vendéglátóitól és hazafelé indult. Útközben a rózsafüzért hangosan imádkozta és szaporán lépdelt az úton Isten oltalmát kérve. Útközben egy ifjúval találkozik, akinek Mocanu Pavel volt a neve. A fiatalember szemérmetlen dolgokról beszél és testi szerelmi kapcsolatot ajánlott a lánynak. Veronika visszautasítja az ajánlatot a tisztasági fogadalomra hivatkozva. A vágytól fűtött ifjú a kukoricamezőre hurcolja Veronikát az úgynevezett „Vangheaua” kútja mellé, és erőszakot akart elkövetni rajta. Veronika teljes erejéből ellenállt az ifjúnak. Amikor az ifjú látta sikertelenségét, elővett egy kést és negyvenkét szúrással kioltotta Veronika életét. Másnap hajnalban a mezei munkára siető falubéliek találtak rá testére. Arccal a föld felé borulva, jobb kezében a rózsafüzérrel találták rá, egyetlen „fegyverével”, amit használhatott. A gyilkosban volt annyi becsület, hogy kukoricaszárból keresztet font és azt tette Veronika testére.
Ilyen mártírhalál lett osztályrésze Veronikának, aki a Boldogságos Szűz ünnepén született (másnap, Szeplőtelen Fogantatás napján keresztelték meg) és az ima volt a fegyvere a tisztaság megvédésére. A rendőrség megérkezése után Veronika testét a szülői házba szállították, ahol az egyik vizsgáló orvos kijelenti: „Boldog az az asszony, aki világra hozott, mert tisztaságban jöttél a világra és szűzen is távozol a világból.” E kijelentés azt bizonyítja, hogy a gyilkosa nem érte el erőszakos célját. Veronika halálának híre hamar elterjedt nemcsak a szülőfalujában, hanem a környékén is. 1958. augusztus 27-én temették el szülőfalujában. A temetésre a környékbeli falvakból is eljött mindenki, aki csak ismerte és hallott róla.
Halála óta sokan látogatják a sírját, jönnek oda gazdagok és szegények, ifjak és öregek, és kérik a közbenjárását minden szükségben. Sokan megtapasztalják Isten segítségét, melyet szolgálója, Veronika által oszt a híveknek. Veronika életszentségének híre egyre jobban terjedt úgy a faluban, mint az egész környéken is. Csodás halálának és tisztaságának hírére 1980-ban P. Demeter Antal atya, a közeli falu plébánosa sok adatot összegyűjtött. Ezen adatok között vallomást tettek azok a személyek is, akik Veronika közbenjárására meggyógyultak, vagy csodás segítségét megtapasztalták. Az Úr 2003. évében a hívek és a szentté avatási posztulátor, P. Patrascu Damián kérelmére a jászvárosi megyésfőpásztor, Petru Gherghel püspök megengedte, hogy a hivatalos vizsgálat révén – megismerve Veronika erényes és példaadó életét, testi-lelki tisztaságát – kérjék Isten szolgája, Veronika közbenjárását minden ügyükben.
Magyar Kurír/Vatikáni Rádió/Szaléziak.HU
