Főoldal / Magyar Tartomány / Sándor István szalézi testvér, vértanú emlékezete - Úton a vértanúság felé 2.
Sándor István szalézi testvér, vértanú emlékezete - Úton a vértanúság felé 2.
2022-05-24 Kedd | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Szalézi rendtársunkat 1953. június 8-án végezték ki. Minden hónap nyolcadikán megemlékezünk róla, felidézzük életének fontos epizódjait és imádkozunk szentté avatásáért.
A tárgyalás zárt ajtók mögött, 1952. október 28-án kezdődött. Isten Szolgáján kívül még 15 vádlott volt, akik közül négy szalézi. A rendszer nem akarta nyíltan kimutatni, hogy üldözi a szerzetesrendeket, ezért minden szalézi a perben civilként szerepel. Így szerepel Sándor István is: „Sándor István civil”. A tárgyaláson Isten Szolgája határozottan állítja, nem vett részt államellenes tevékenységben, egyedül nevelői tevékenységet fejtett ki a katolikus Egyház tanítása szerint: „Nem érzem magam bűnösnek hűtlenség bűntettében, mert én Zanától nem céltudatosan kértem az adatokat. Én csak egy hitbuzgalmi egyesület szervezője voltam. Ádám Lászlónak, mint elöljárómnak számoltam be. Zana mondta el, hogy van egy csoportja az ÁVH-n belül, mikor én figyelmeztettem is, hogy ne tegyen ilyent.” Az előzőekben már megjegyeztem, hogy Sándor Istvánt olyan kínzások alá vetették, hogy nem tudott tovább ellenállni. Abban az időben szokás volt, hogy a vallomásokat kierőszakolták a vádlottakból. A már említett „Tárgyalási jegyzőkönyvben” a következőket olvashatjuk Ádám Lászlóról: „beismerte, hogy tudomása volt Sándor I. által vezetett illegális szervezkedésről. Tudomása volt arról, hogy Sándor kapcsolatot tart fenn Zana Albert áv. őrmesterrel. Beismerte, hogy a kormány feloszlató rendelete után a rendet illegálisan is fenntartotta, s külföldi valutát rejtegetett.”
A Katonai Bíróság 1952. október 30-án elutasította Sándor István és három társa kegyelmi kérvényét. A Magyar Népköztársaság Katonai Felsőbírósága 1953. március 12-én kiadott értesítése alapján Isten Szolgáját kötél általi halálbüntetésre és javainak elkobzására ítéli, mivel az ismert vádakban bűnösnek találták.31 A budapesti Legfelsőbb Katonai Bíróság szigorú és ellentmondást nem tűrő fogalmazása Sándor István ügyében és a nyilvánvaló koholt vádak állítása egyértelműen kimutatja: a zsarnok a hit iránti gyűlöletből cselekedett. Idézünk az értesítésből: „A bűncselekmény megnevezése: 1. demokráciaellenes szervezkedés; 2. hűtlenség bűntette. A büntetés: kötél általi halál. Mellékbüntetés: teljes vagyonelkobzás.”
1953. március 13-án boldogunk ügyvédje közvetítésével kegyelmi kérvényt adott be. Semmi eredménye nem volt, hiszen a kérdés már el volt döntve. 1953. május 23-án a Legfelsőbb Katonai Ügyészség átküldte a végzést a katonai Bírósághoz a kegyelmi kérés érdekében, de a dokumentum nem adott reménységre okot. Isten Szolgájának társaival – noha ártatlanok voltak – meg kellett halnia: „A Katonai Felsőbíróság Zana Albert áv. őrm., és társai bűnügyi iratait azzal az értesítéssel küldi meg, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Zana Albert (1931. Néger Margit) áv. őrm., Farkas Ferenc (1925. Szijártó Erzsébet) áv. hdgy. és Sándor István (1914. Fekete Mária) p. e. elítélteket nem részesítette kegyelembe. A szükséges intézkedéseket tegye meg, a végrehajtást a H. M. Igü. Csf-ségnek jelentse.”
Dr. Kahler Frigyes történész szerint csak a hit elleni gyűlölet volt képes a kirakatperek megszervezésére. Így akarták a halálos ítéletet törvényes eljárásnak beállítani. Világos, hogy csak ilyen módon tudták elérni azok kivégzését, akik hűségesek maradtak a katolikus Egyházhoz: „Tetten értük itt is a büntetéssel való manipulációt, miként az számos koncepciós perben, így a Mindszenty-perben is tetten érhető. A közvetlen politikai cél ez esetben több rétű volt. Egyrészt a legkeményebb eszközökkel távol tartani az egyháziakat a munkás fiataloktól (amelyet a diktatúra saját bázisának tekintett), s még inkább a diktatúra fegyveres
támaszától. Másrészt szétzúzni a feloszlatott szerzetesrendek tagjainak minden apcsolattartási lehetőségét. Mindez a nagy stratégiai cél: az Istenbe vetett hit és az egyház felszámolása érdekében.
Sándor István a munkás fiatalok lelki gondozását – szerzetesi fogadalmához hűen – akkor is vállalta, amikor többüket az ÁVH-hoz sorozták be, s nyilvánvaló volt, hogy a hitélet folytatása súlyos veszélyekkel – letartóztatással, kínzással, sőt az élet elvesztésével – jár. A leírt tényekről egyhangúan nyilatkoznak a megkérdezett tanúk is. Mindannyian eskü alatt állítják, hogy Sándor Istvánt megfigyelés alatt tartották, letartóztatták, bebörtönözték, majd kivégezték csupán azért, mert nem hajolt meg a zsarnok parancsa előtt, és minden törvényes eszközzel azon volt, hogy megóvja a hitet.
Gyermekkora óta hozzá közelálló növendéke így ír erről:
„Amikor elérkezett 1950-ben a rendek feloszlatása, 280 magyar szalézival Sándor István is földönfutóvá lett. A nyomdász szakiskolát, könyvkiadót, ahol tevékenykedett, államosították. Minden rendtárs a leleményességéhez és az adottságokhoz mérten keresett magának olyan munkát, hogy meg tudja keresni a mindennapi kenyerét. Tudomásom szerint Sándor István egy budapesti gyárban fizikai munkát végzett. Szabadidejét azonban hivatástudata értelmében a fiatalság nevelésére szentelte. A szalézi élet által gyakorolt nevelési módszer mellett részt vett egy olyan országos kezdeményezésben is, amely a Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete néven a dolgozó ifjúság lelki nevelésével foglalkozott. Ez kötetlen formában történt, egyéni kapcsolatok kialakításával, amelynek módszere és kivitelezése a nevelők rátermettségétől függött. Sándor István itt is helytállt, és miután a katolikus nevelési intézményeket betiltották, ő egyéni alapon, kötetlen formában adta tovább a fiataloknak a katolikus tant. (...) A kommunista-ateista spicli módszer mindenkire erősen odafigyelt, de különös előszeretettel figyelték a szélnek eresztett szerzetesek munkásságát. Az ifjúság a kommunista rendszerben is egy nagyon érzékeny téma volt, az Egyházat mindenáron távol akarták tartani a neveléstől és kapitális bűnnek számított, ha valaki egy egyszerű hittanórára vagy katekizmusra gyűjtötte a fiatalokat. Ha ez az oktatás már mélyebb világnézeti pontokat is felölelt, akkor a rendszer ezen mozgalmak szereplőit államellenes csínnyel és összeesküvéssel vádolta. Ez mindig súlyos büntetést vont maga után.” (Bíró Lóránt) Az alábbiakban még határozottabb az állítása: „Tudtunk bujdosásáról, együttéreztünk vele, megdöbbentünk, amikor hallottuk, hogy letartóztatták. Letartóztatása nem volt egy egyedülálló jelenség: két csoportban is tartóztattak le nevelőket, tisztviselőket, fiatal diákokat, iparosokat. Az ok a letartóztatásokra az »államellenes összeesküvés« volt, ami kizárólagosan abba merült ki, hogy Sándor István összegyűjtötte azokat a fiatalokat, akik ragaszkodtak hozzá, és keresztény világnézetre nevelte őket. (…) Ezért könnyen elképzelhető, hogy a kommunista hatóságok az ilyen »bűnösökkel« a lehető legszigorúbban jártak el. Az életfogytiglani vagy halálbüntetések abban az időben napirenden voltak, és Sándor István is ezeknek a dicsőséges sorában található.”
Sándor Istvánt azért ítélték halálra, mert a fiatalokkal foglalkozott. Kivégzése megfélemlítésnek is szolgált: elrettentette a tevékeny papokat és hitoktatókat.
Pokorni János, egykori cellatársa is igyekszik közelebbről megvilágítani Isten Szolgája igazságtalan halálos ítéletét. Határozottan állítja: „Az elítélésem jellemző oka az volt, hogy 6-8 hozzám hasonló korú fiatal barátommal éveken keresztül különféle önképzést szerveztünk a legkülönbözőbb témákban: teológiai, erkölcstani, hitvédelmi kérdésekben. Néha meghívtunk erre vállalkozó atyákat. Ez rendszeresen több éven keresztül 1948-tól folyamatosan volt. Két alkalommal Zana Albert is részt vett ilyen találkozón. Sándor Istvánnal való viszonylag rövid együttlét során az a határozott benyomásom alakult ki, hogy az ifjúság körében ő is hasonló jellegű munkát végzett, és Zana Alberttel való kapcsolatai miatt ezt különösen súlyosnak ítélték. Jellemző, hogy a perbe fogott fiatalabb korosztály tagjait még azzal is vádolták, hogy egy esetleges III. világháború esetén átállnak az ellenséghez. Magyarországon a múlt században az 50-es években az itt működő kommunisták olyan államszervezetet kívántak létrehozni, amelyben a polgárok az ún. szocialista-kommunista eszméket töretlenül követik. A katolikus és keresztény egyházak tagjai, de egyszerűen a polgári gondolkozású társadalmi rétegek ennek az erőszakos törekvésnek a maguk egyszerű eszközeivel próbáltak ellenállni. Az ellenállás a hallgatással, az erőszakos felhívások szabotálásával nyilvánult meg. Nem volt politikai háttere, csupán csak lelki, keresztény háttere volt.”
Noviciátustársa, Székely Mátyás állítása félreérthetetlen: házkutatást tartottak nála, de eredmény nélkül. A fiatalok lelki vezetése volt azonban a legnagyobb vád ellene. Az állandó zaklatás nem volt más, mint a hit elleni gyűlölet a zsarnok részéről. Kirakatpert rendeztek ellene, hogy kivégezhessék: „Tudtam róla, hogy lelkes tagja a KIOE-nak és számos csoportja van neki országszerte. Arról is hallottam, hogy tevékenységére felfigyeltek. Olyan hír is a fülembe jutott, hogy házkutatást végeztek nála, és még a cserépkályhát is szétverték titkos iratok után kutatva. Hallottam erről a tényről, és arról is tudomásom volt, hogy az egész üldözési hullám Sándor István ellen egyáltalán nem politikai jellegű volt, hiszen ő nem politizált. Egyedül az volt a »bűne«, hogy a fiatalokkal foglalkozott. (...) Egy olyan politikai áramlattal néztünk szembe, amelynek programja volt az Egyház megsemmisítése és a szerzetesrendek feloszlatására. Az egész manővernek próbáltak »törvényes jelleget« adni. Ezért voltak a perek, amelyeket lehet koncepciós vagy kirakatpernek nevezni.”
Egykori elöljárójának, P. Mészáros Bélának is ez a véleménye: „Az Egyház üldözése és a rendünk feloszlatása nem ért bennünket váratlanul, de nagyon nehéz idők következtek egészen 1990-ig. Egymással szinte lehetetlen volt kapcsolatot tartani, legfeljebb csak azokkal volt lehetséges, akikkel egy egyházmegyében dolgoztunk. A lelkiek terén is magunkra voltunk utalva. Szerencsés volt az a rendtárs, aki egyházi vonalon el tudott helyezkedni. Sokan civil állást vállaltak kényszerűségből. Érthető tehát, hogy Sándor István bebörtönzéséről és vértanú haláláról nem is hallottam hosszú ideg semmit sem. Csak 1960 után hallottam az eseményről, amikor találkoztam néhány rendtársammal. Részleteket azonban nem tudok, hiszen közülünk senki nem volt vele együtt a börtönben. Világos volt a kommunista egyházüldözés célja: az Egyházat meg akarták semmisíteni. Ennek a körvonalai nagyon gyorsan kialakultak. Tehát kifejezett volt az Egyház iránt érzett gyűlölet, és ez vezette a kommunisták minden tettét. Ennek a gyűlöletnek lettek áldozatai a szerzetesek is, amely alól a szaléziak sem képeztek kivételt. Az üldözés rafinált módszeréhez tartozott, hogy az üldözés álcázott volt. Kirakatpereket gyártottak, látványos tettekkel, többek között: összeesküvés az államrend ellen, valutával való üzérkedés, pedofil hajlam stb. Nem csupán ezek a vádak voltak ismertek, de ismertek voltak a módszereik is, ahogyan kicsikarták a vallomást az áldozataikból. A letartóztatás után pár hónapig tartott a vizsgálati fogság. Ez az idő elegendő volt, hogy a rabokat testileg és lelkileg meggyötörjék. Ez olyan kegyetlen méreteket öltött, hogy a »vizsgálat« végén az áldozatok mindent »beismertek«. Sándor Istvánt is a fent nevezett vádakkal illették. A kínzási módszerek rá vonatkozó részleteit nem ismerem. Csupán annyit tudok, hogy kivégezték. Ez lett a sorsa még sok szerzetesnek, akiknek a kivégzésével példát akartak statuálni, nehogy titokban foglalkozzanak a fiatalokkal vagy ápolják a közösségi találkozókat.
Vértanúságát a fennmaradó hivatalos iratok is bizonyítják, amelyek a Szalézi Rend irattárában vannak.”
Cellatársa (Szabó József) pedig ezt állította: „Sándor Istvánnal kapcsolatos politikai jellegű vádak teljesen alaptalanok voltak, nem volt »összeesküvő«. A vele töltött idő alatt személyesen meggyőződhettem róla, hogy a kommunista rendszer Sándor István letartóztatása által »alapot« akart találni a szalézi rend hivatalos feloszlatására. (...) Ebből a szigorú zárkafegyelemből következtetni lehetett arra, hogy milyen tragikus környezetben kellett élnünk. A tragédia csak fokozódott azzal, hogy tulajdonképpen az ellenünk felhozott vádat még könnyelmű politikai megnyilatkozásokra sem lehetett alapozni. Koholt vádak voltak mind.”
P. Szőke János SDB (+2012) egykori posztulátor tanúkihallgatásai alapján.
Ima Boldog Sándor István szentté avatásáért
Mindenható Istenünk! Te meghívtad szolgádat, Sándor Istvánt Bosco Szent János nagy családjába. Életútján Mária, a keresztények segítségével vezetted őt a lélekmentés nehéz munkájában. Szabad döntése volt, hogy életét a magyar fiatalokért áldozza. A nehezebb utat választotta és tanúságot tett rólad az Egyház és a szaléziak üldözése idején. Ideálja a katolikus sajtó, Isten házának szépsége és a fiatalok nevelése volt. A derék és hű szolga lelkületével mutasson nekünk is utat. Kérünk, dicsőítsd meg őt a vértanúknak kijáró koszorúval. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.
Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a sandoristvan@szaleziak.hu e-mail címen, ha Sándor István közbenjárására bármilyen kérés vagy ima meghallgatásra talál!
P. Ábrahám Béla SDB/Szaléziak.HU
