„Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” (Mt 6,10)
Miután májusban meghallgattuk Torinóban a Szalézi Család Világtanácsát, úgy gondoltam, hogy a 2020-as strenna középpontjába egy olyan témát helyezek, amely megtestesíti a szalézi nevelés lényegét. Magától Don Boscótól kaptuk: segítsünk fiataljainknak, hogy jó keresztények és becsületes állampolgárok legyenek. Mind jobban el kell mélyítenünk identitásunkat, mint a hit hirdetői és nevelői.
Növekvő bizonytalanság, olykor cselekvő képtelenség fedezhető fel azon a téren, ahogy a fiatalok apostolai és misszionáriusai vagyunk. Ezzel egyidőben ott van annak a veszélye is, hogy nem nevelünk fiataljainkba erős állampolgári öntudatot, társadalmi igazságosság iránti érzékenységet és evangéliumi értékeket, viszont ha ezek belső értékké válnak, akkor életprogrammá alakul más emberek szolgálata, a közéletben való szerepvállalás, a becsületesség és az „allergia” mindenfajta romlottságra, az érzékenység a migrációs kérdés iránt, a teremtett világ és a „közös otthon” iránt, amelyet azzal a feladattal bíztak ránk, hogy óvjuk a védteleneket, azokat, akiknek a hangját már senki más nem hallja meg, mert már mindenki leírta őket.
Fel kell tennem magamnak a kérdést: ha nem sikerül ezekre az értékekre ránevelnünk fiataljainkat, akkor elértünk-e bármit is? Mégis, milyen evangelizációt folytatunk mi Jézus nevében?
Ezért, ez a nevelési feladat fejezi ki számunkra legjobban ma Jézus szavait: „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.”1 Ez volt és marad Don Bosco igazi „Mi Atyánk politikája”.
0. Mit értünk az alatt, hogy Don Bosco „Mi Atyánk politikája”?
Minthogy ennyire direkt módon hivatkozom Don Boscóra, valamint korának egyik legérzékenyebb témáját érintem társadalmi-politikai-egyházi kontextusban, úgy gondolom, fontos figyelmet fordítanunk arra, hogy a mi szalézi forrásaink mit mondanak erről. Világos képet kell alkotnunk arról, hogy mit jelentett Don Bosco számára a „város-polis” életében való részvétel: az ő nagy „igenei” és sziklaszilárd „nemei”, amelyeket természetesen nem lehet változtatás nélkül átültetni a mai korba.
Ennek az évnek a strennája lehetővé teszi számunkra, hogy rekonstruáljuk, Don Bosco mit gondolt, hogyan és mit tett azért, hogy a fiatalokat felkészítse a társadalomba való belépésre, abba a társadalomba, amelyben akkoriban szédületes változások zajlottak, az ipari forradalom kellős közepén, amikor a szegénység extrém méreteket öltött, hatalmas társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség alakult ki, elterjedt a koldulás, a városba menekült gyerekek magukra maradtak... Mindez a XIX. századi Itáliában.
a) Az Életrajzi Emlékekből már ismerjük a „Mi Atyánk politikája” kifejezést, amelyet Don Bosco használt egyik, IX. Pius pápával való találkozója során 1867-ben:
Amint Don Bosco IX. Piusz színe elé járult, a pápa mosolyogva megkérdezte: „Milyen politikával húzza ki magát Don Bosco abból a sok nehézségből?”
„Az én politikám – felelte Don Bosco – Őszentsége politikája. A Mi Atyánk politikája. A Mi Atyánkban minden nap azért könyörgünk, hogy jöjjön el a Mennyei Atya országa a földre, terjedjen el, azaz mind jobban hallható legyen, élőbb legyen, egyre erősebb és dicsőbb: Adveniat regnum tuum, csak ez számit.”2
b) Don Boscónak ezt a meggyőződését kell teljes egészében megértenünk, minden lehetséges oldaláról megvizsgálnunk (amit meg is teszünk majd a strenna teljes kidolgozása során), amit majd Don Bosco más gondolatai is segítenek megvilágítani, mint például a következő:
„Mi nem politizálunk; tiszteletben tartjuk a fennálló rendet, betartjuk a törvényeket, amelyeket be kell tartani, megfizetjük az adót és folytatjuk az életünket. Csak annyit kérünk, hogy hagyjanak minket jót tenni a szegény ifjúságért, és lelkeket menteni. Ha úgy kívánjuk, részt vehetünk a politikában, de teljesen ártalmatlan módon, sőt úgy, hogy minden kormány javát szolgálja. A politika úgy határozza meg önmagát, mint az állam vezetésének tudománya és művészete. Most az Oratórium feladata Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Amerikában, minden országban, ahol már ott vagyunk, hogy enyhülést hozzon a szükséget szenvedő ifjúságnak; hogy csökkentse a számát a gazembereknek és csavargóknak, a kis tolvajoknak; hogy kiürüljenek a börtönök; egy szóval az a dolga, hogy jó állampolgárokat neveljen, akik távol állnak attól, hogy kellemetlenséget okozzanak a hatóságoknak, inkább támogatói lesznek annak, hogy fennmaradjon a rend, a nyugalom és a béke a társadalomban. Ez a mi politikánk. Ezzel foglalkoztunk eddig és ezzel fogunk foglalkozni a jövőben is. És pontosan ez az a metódus, amely lehetővé tette Don Bosco számára, hogy jót tegyen veletek, és a továbbiakban sok más fiatallal minden országban.” 3
c) Don Bosco ezt a „politikát” követte, amikor megfelelő válaszokat tudott adni az új és makacs veszélyekre, amelyek fiait fenyegették.
1. Jó keresztények
- Élni az Úr hitében, a Szentlélek iránymutatása szerint
Az Efezusiaknak írt levélben van egy rész, amely remekül kifejezi annak a szeretetnek a szépségét és nagyságát, amelyre meg vagyunk hívva. Ennek a szeretetnek a magassága és mélysége soha nem szabad, hogy sérüljön, bármilyen legyen is a környezet, ahova küldetésünk szól. Semmi sem veheti el azt a méltóságot és isteni nagyságot, amely minden emberi életben sorsaként ott rejlik. Az a tény, hogy éppen Pál mondja ezt, aki egy teljesen pogány világban élt, még reménykeltőbbé teszi ezeket a szavakat:
Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt; tőle származik minden közösség az égben és a földön. Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével.4
- Hallgassuk meg Istent, aki szól hozzánk. Éljük azt, amit hirdet nekünk. Hirdessük és tanítsuk az evangéliumot.
„Ez a társadalom kezdetben egy egyszerű katekizmus volt.”5 Ez visszavisz minket a gyökereinkhez. Don Boscótól megtanultuk a szenvedélyes evangelizációt, hogy elvigyünk minden gyermeket és fiatalt az Istennel való találkozáshoz. Ezért nem hagyhatjuk abba, hogy a fiatalok evangelizálói legyünk, hiszen tudjuk, hogy „az evangelizáció növekedni akar, és ez magában foglalja minden személynek és az Úr rájuk vonatkozó tervének a komolyan vételét”.6
Mivel mi a fiatalok nevelői és evangelizálói vagyunk kiemelten fontos, hogy személyes tapasztalaton nyugvó szavakkal és tettekkel közvetítsük a fiatalok számára azt, hogy Isten szereti őket: „Valóban drága vagy az Ő számára, nem vagy jelentéktelen, fontos vagy számára.”7
- Igaz keresztények és nevelők, a szalézi lelkiség szerint
→ Hangsúlyozzuk ki Isten lelkiségét a hétköznapokban.
→ Úgy éljük meg a szalézi lelkiséget, hogy a nevelő és a fiatal között meglévő baráti légkör jelentősen hozzájáruljon a személyes fejlődéshez. Szalézi Szent Ferenc nyomdokain járva növekedjünk a hitben, de igazi lelki vezetés nincs barátság nélkül, vagyis kölcsönös kommunikáció és egymásrahatás nélkül. Ez egy igazi lelki barátság.
→ „A szalézi nevelő és a fiatalok közötti kapcsolatot a legnagyobb szívélyesség kell hogy jellemezze, mert a családias légkör szeretetet hoz magával, és a szeretet bizalmat eredményez. Ez nyitja meg a szíveket és a fiatalok félelem nélkül kitárulkoznak (...) mert biztosak abban, hogy szeretik őket.”8
- Jó keresztények nem keresztény környezetben
→ P. Tom Uzhunnalil rendtársunk tanúságtétele, aki 557 napon át volt fogoly Jemenben, és akit mély lelki élete és hite tartott meg „fejben és lélekben” egészségesnek, egy ilyen nagyon kiélezett helyzetben. Az életével tett tanúságot, a csendben is.
→ Képesnek lenni a párbeszédre és a tanúságtételre, és prófétává lenni általuk.
- Jó keresztények poszthívő vagy posztkeresztény környezetben
→ Ez egy olyan kihívás, amelyet értékes adományként felajánlhatunk az Egyháznak, és amit az Egyház és a világ vár tőlünk. Talán egyetlen olyan karizmatikus család sincs az egyházban, amelyikhez olyan nagy számú, többségében fiatal ember tartozna, akik nem keresztények, vagy mert más valláshoz tartoznak, vagy mert egyáltalán nem hívők.
→ Ez a helyzet unikális missziós útra vezet minket, és lehetőséget ad a tanúságtételre és evangelizációra. Az Egyház nemcsak azt kéri tőlünk, hogy cselekedjünk, hanem hogy + úttörők legyünk ezen a fronton, ahol a fiatalok jövője a tét.
- Közösen megélt hit és kilépés önmagunkból
→ Az egész szalézi lelkipásztori tevékenység lelki oldalát megfelelő módon, ellentmondásoktól mentesen kell megélnünk és közvetítenünk. Sok mindentől kell megszabadulnunk, és sok minden mellett kell elköteleződnünk. Látható módon kell megélnünk örökségünket a világban, másokkal együtt, mert így teszünk tanúságot az emberi testvériségről, ami az evangéliumi oka annak, hogy úgy tekintünk mindenki másra, mint ugyanannak az Istennek a gyermekére (életkortól, rassztól, kultúrától és vallástól függetlenül). Testvérnek hívni és testvérként bánni a másik emberrel azt jelenti, hogy elismerem Istent, mint Atyát, ami azt jelenti, hogy úgy tekintek mindenki másra, mint testvéremre.
→ Minden keresztény lelkiség alapja ebben a szintézisben rejlik, és azt tekinti feladatának, hogy a világot az Istennel való találkozás helyévé tegye, és ezt a találkozást felhasználja, hogy jobb világot építsen.
→ Ferenc pápa ebben segít nekünk, amikor megállapítja, hogy: „Ha egy Istennel való találkozást »eksztázisnak« mondanak, azért van, mert kiléptet önmagunkból, fölemel azzal, hogy Isten szépsége és szeretete rabul ejt minket. De azért is kiléphetünk magunkból, hogy megismerjük a minden emberben rejlő szépséget, mint Isten képmásának és az Atya gyermekének méltóságát és nagyságát. A Szentlélek ösztökél, hogy lépjünk ki magunkból, szeretettel öleljük át a többieket és a javukat akarjuk. Ezért mindig jobb közösen megélni a hitet és szeretetünket közösségben kifejezni, megosztva szeretetünket, időnket, hitünket és nyugtalanságainkat a többi fiatallal. Az Egyház sok és sokféle teret kínál fel a hit közösségben való megéléséhez, mert együtt minden könnyebb.”9
→ Ez egy meghívás, hogy mind nagyobb intenzitással éljük meg a közösséget az egyházban, ahol mindenki ADOMÁNY, és mindenkinek van valamilyen adománya a maga élethelyzetében, ám ezt az adományt csak akkor lehet felfedezni és értékelni, ha „odaadják” és mások szolgálatába állítják, kilépve önmagunkból a hozzánk legközelebb állók felé.
2. Becsületes állampolgárok
- A fiatalok várnak minket az „Élet házában”
→ A fiatalok elvárásai egyre nyomasztóbbak és drámaibbak, ha tüzetesebben szemléljük helyzetüket. Egészen biztosan állíthatjuk, hogy a világ fiatal népessége soha nem volt ilyen magas arányú, mint most, és ezzel párhuzamosan soha nem volt ilyen „szegény és szükséget szenvedő”, magas számuk és talán az életkörülményeik miatt is.
→ Mindazonáltal ők a társadalom „legtörékenyebb és legértékesebb része”, ahogy Don Bosco mondta. Tehát nyitva áll a terep a Szalézi Család számára, de segítened kell nekünk, hogy oda be tudjunk tekinteni.
→ Azt hiszem, hogy megvan annak a veszélye a különböző szalézi helyeken, hogy a „falakon belül” maradunk, és megelégszünk azokkal, akik bejönnek a kapun.
→ Ezokból meg kell hallanunk a fiatalok kiáltását, kimenni hozzájuk és szembenézni valós gondjaikkal: az élet értelme, lehetőségek hiánya, képzés, munkahelyek...
- Nevelni önmagunkat és fiataljainkat az állampolgári és társadalmi szerepvállalásra
→ Amint a szinódusi dokumentumokból kitűnik (mind a háromból), létezik egy (társadalmi) igazságosság és egy állampolgári tudat, amelynek a fiatalok prófétái kezdenek lenni, ami túlmutat azon az államon, amelynek ténylegesen a honpolgárai. Létezik egy magasabb rendű igazságosság annál, amit a nemzeti jogrendszerek és kormányaik megalkotnak. Létezik már a világpolgár-tudat, amely egy közös otthont jelent, a jövő otthonát, amely kétségkívül sokkal inkább az új generációkhoz tartozik, mintsem a hozzánk.
→ Bátorságra kellene nevelni szívünket a társadalmi igazságosság egyre sürgetőbb jövőképével kapcsolatban (Laudato si’, Evangelii gaudium...), amely a fenntartható fejlődést célozza (az ENSZ fenntartható fejlesztési céljai, a különböző Globális Megállapodás - Global Compact kezdeményezések, különös tekintettel a legújabbakra a bevándorlásról, amelyet néhány nemzet nem írt alá).
→ Valamint hallatni kell a hangunkat a szűklátókörű elképzelésekkel szemben, amelyek például a legfiatalabbak ökológiai érzékenyítését érintik, amit nem kevés kormány teljesen visszautasít.
→ A mai világból hiányoznak a hiteles vezetők, és ez kérdéseket vet fel a mi nevelési gyakorlatunkkal kapcsolatban is.
- Nevelni önmagunkat és fiataljainkat a politikai elköteleződésre és szerepvállalásra
→ Ezen a területen, úgy vélem, sok a behoznivalónk, mint Egyház, mint szalézi kongregáció és mint Szalézi Család. Annak ellenére, hogy ez a felhívás mindig visszatér minden záródokumentumban (a szinódusitól kezdve az egyetemes káptalanig), gyakorlatilag ez az „Egyház társadalmi tanítása”, mégis egy kicsit a nevelői és lelkipásztori tevékenység „mostohagyereke”.
→ Vannak fiatalok a házainkban és ifjú szerzetesek és szerzetesnők Szalézi Családunkban, akik felteszik a kérdést, hogy vajon a munkánk végső célja a legjobb tanulmányi eredménnyel végzett diplomások „kitermelése” kell-e hogy legyen, egy versenyszellem által vezérelt társadalom számára anélkül, hogy megkérdőjeleznénk azt a társadalmi-gazdasági modellt, amely e mögött húzódik...
→ Ez az pont, ahol a különbség Don Bosco hozzáállásához képest leginkább érződni fog: de pont azért, hogy hűek maradjunk az ő lelkületéhez, ma olyan kifejezéseket kell használnunk, amelyek szinte ellentmondanak az övéinek. A mi Atyánk azt kéri tőlünk, hogy tanítsuk meg a fiataloknak, ne csak egyénileg, hanem mint csoportnak is, a közjóért való nyílt szerepvállalást, a közigazgatás és a politika terén is.
→ Tudnunk kell, mit értünk politikai szolgálat alatt, és hogy egy keresztény, hogyan nem hátrálhat meg.
→ „Hosszú küzdelem” lesz, főleg nekünk, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, akik egy másfajta mentalitásban nőttünk fel, de a világ és a mai fiatalok ezért kiáltanak.
→ Az önkéntesség fokozatos pedagógiai tanulóösvényként megvilágítja a mikéntjét egy nagyobb elköteleződésnek a társadalmi átalakulás terén.
- Nevelni magunkat és fiataljainkat a becsületességre és a korrupciótól való tartózkodásra
→ Igazán hatalmas lehetőség van a Szalézi Családban ezen a téren, gondolok a szalézi munkatársakra és a volt növendékekre a „világban”, jelenlétükre a politikában és a befolyásos szektorokban.
→ Sürgető felhívás ez a mi belső kohéziónkra nézve. Mindenekelőtt a laikusokkal való kapcsolatra.
→ Ez egyben lehetőséget is teremtene egy szociálisan érzékeny társadalmi kultúra létrehozására vagy láthatóbbá válására.
- Érzékenyek és felelősségteljesek egy mozgásban lévő, vándorló világban
→ A vidékről városba vándorló fiatalok voltak Don Bosco oratóriumának elsődleges címzettjei.
→ A napjainkba zajló népvándorlásnak is többségében fiatalok az érintettjei, amire még nem volt példa a történelem folyamán. Ez nem egy közvetlen felhívás a Szalézi Család számára, amely oly széles körben jelen van minden kontinensen? Nem nekünk kellene SPECIALISTÁKKÁ válni ezen a téren (befektetni a „magasabb szintű tanulmányokba”, ahogy a technológia vagy a filozófia esetében...)?
→ Ha a kultúrát nem mi teremtjük meg az emberi élet eme nyitott frontján, amely a jövőben egyre csak szélesebb lesz, ki más? Az Egyházban ki tudja majd előre vetíteni prófétaként a jövőt ezen a téren? Talán a karthauziak?
→ Szerintem nem őrültség azt gondolni, hogy a mi Szalézi Ifjúsági Mozgalmunk egy mozgalom a „mozgásban lévő fiatalokért”.
- Közös otthonunk megvédése, a fiatalok kérésére (Laudato si’, 13)
→ Közös otthonunk megvédése (Laudato si’) nem egy feladattal több: kultúránk egészét érinti, hitet, életstílust, küldetést… nevelést és evangelizációt. Ezen a téren az Egyházi Tanítóhivatal már jó ideje kijelölte az utat és az irányt, és most Ferenc pápa is megerősítette.
→ A környezetvédelem számunkra átfogó nevelési tartalmat is rejt magában (emberi és lelki értékeivel együtt).
- Az emberi jogok, különös tekintettel a kiskorúak jogainak védelmében
→ A cél, amire a Szentlélek ösztönzött minket Don Bosco által, mint Szalézi Család az, hogy egész életünket a világ kicsinyeinek és fiataljainak, fiainak és leányainak adjuk, előtérbe helyezve a védteleneket, a szükséget szenvedőket, a kiszolgáltatottakat, és a legszegényebbeket.
→ Ezért kell jártasaknak lennünk az emberi jogok védelmében, különös tekintettel a kiskorúak jogaira, és töredelmesen bocsánatot kell kérnünk, amikor nem így tettünk. Semmilyen abúzusban nem lehetünk tettestársak, legyen ez az abúzus hatalmi, gazdasági, lelkiismereti vagy szexuális, amint ez „A fiatalok, a hit és a hivatástisztázás” témájú szinódus záródokumentumában is szerepel
3. Anyánk, Mária segítségével
Mária jelenléte Don Bosco nevelési módszerében alapvető fontosságú, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül.
Don Bosco úgy mutatta be őt fiainak, mint a Szeplőtlent, az egyszerű, kedves nőt, akiről Istennek van egy terve, amelyet Mária örömmel él meg. Megmutatta őt úgy is, mint a Keresztények Segítségét, a szeretetteljes anyát, aki aggódva figyeli fiait és leányait, hogy teljesen meg tudják élni azt az álmot, amelyet Isten álmodott róluk.
Amennyiben az egész Szalézi Család szemszögéből, nevelők és igehirdetők, illetve egy olyan nevelési rendszer nézőpontjából tekintünk ki, amely a fiatalok megsegítését állította a középpontba, Mária jelenlétének nemcsak vallási, hanem „politiakai” dimenzióját is felfedezhetjük. Ő az Anya, aki segít gyermekeinek teljes egészében megélni elköteleződésüket Isten és a teremtett világ iránt. Ez a „Mi Atyánk politikája”.
Mária, Keresztények Segítsége, könyörögj érettünk.
Róma, 2019. július 24.
Don Ángel Fernández Artime SDB
Rendfőnök
Fordította: Szabó Judit
