„TEGYETEK MEG MINDENT, AMIT CSAK MOND!” Hívők, akik szabadok a szolgálatra." A strenna évről évre lehetőséget kínál az egész Szalézi Családnak, hogy összegyűljön egy adott téma köré, és az imádság ésmegfontolás, meghallgatás és megosztás révén minden csoport megtalálja a saját lelkiségi, karizmatikus és pasztorális útjának táplálékát.
A jubileumi év tapasztalatainak fényében a 2025. évi STRENNA, Horgonyozzunk le a reményben és zarándokoljunk a fiatalokkal együtt, lehetőséget adott arra, hogy az egész Egyházzal együtt elmélkedjünk Krisztus misztériumán, aki reményünk forrása és támasza. A remény, amely nem okoz csalódást témája alapján elmélkedhettünk azon, hogy a Teremtő Isten misztériuma, aki Fiában meglátogat minket, hogyan nyújt támogatást nekünk ma is a Szentlélek ereje által. Segített felismerni Isten jeleit a mindennapi életben – azt a konkrét valóságot, amely tükrözi Isten irántunk való szeretetének misztériumát. A remény erő és megerősítése annak, amit „már” megtapasztaltunk és átgondoltunk. Ugyanakkor a bátorság és az öröm forrása is a „még nem” számára.
Az első szalézi missziós expedíció 150. évfordulója nagyon konkrét és valós lehetőséget nyújtott arra, hogy újra fölfedezzük, a remény ereje miként táplálta Don Bosco szívében azt a bátorságot, amely segítette őt Isten tervének kifürkészésében és megvalósításában. Ha mélyebben megvizsgáljuk ezt az eseményt, azt mondhatjuk, hogy a remény volt Don Bosco lelkipásztori szívének mozgatórugója. A remény tette képessé őt arra, hogy olvasson az idők jeleiből, és Istenbe vetett hite által támogatva tekintsen a világra.
Ez a történelmi jelentőségű esemény Don Bosco életének egy különleges szakaszában történt: a missziós expedíció mellett azzal is foglalkozott, hogy szaléziakat küldjön Franciaországba, valamint hogy létrehozza a Szalézi Munkatársak Egyesületét. Komoly változásokkal teli időszak volt ez Atyánk számára, akinek a szíve mindig nyitott és készséges maradt Isten akaratának teljesítésére. A hit szilárd talaján állva Don Boscót mindig a remény vezette.
Igaz, hogy Don Bosco Torinóban élt, de még inkább igaz, hogy szíve és elméje az egész világot lakta. Reménye – miután felfedezte Isten tervét – a bizonyosság és a teljes meggyőződés forrásává vált, amelyet mindvégig követett hittel, félelem és habozás nélkül.
Az első szaléziak megérezték a remény erejét, amely Don Bosco szívét és elméjét vezérelte. Nem véletlen, hogy később ők maguk így látták őt: „Don Bosco a hit embere, Don Bosco, a hívő, Don Bosco, aki egységben van Istennel.”
2025 júniusának elején a Szalézi Család Világtanácsának ülésén számos gondolat született, a „hit” témájára fókuszálva: ha a remény ereje a hitre épül, akkor az az élet, amelyet valóban átjár a remény mélyebb és hitelesebb hitkapcsolathoz vezet Jézussal, az Atya Fiával, aki értünk emberré lett, és aki a Szentlélek erejével továbbra is jelen van közöttünk.
Néhány gondolatot osztok meg veletek, amelyeket a 2026-os strennában fogok részletesebben kifejteni.
- Felhívás a meghallgatásra
A „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” nem csak egy bibliai idézet, hanem egy valódi lelkiségi és lelkipásztori kiáltvány. A felszólítás, a parancs Mária szájából hangzik el az evangélium legelején. Az ünnepi hangulat hirtelen veszélybe kerül, teljes kudarc fenyeget: elfogyott a bor. Ebben a válságos és nehéz helyzetben Mária, a gondoskodó anya egyszerűen megkéri a szolgákat, hogy figyeljenek arra, amit Jézus mondani fog, amikor elérkezik az „ő órája”.
Jó újraolvasni ezt a részt.
János Evangéliuma 2, 1-11
Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Mária szavai a kánai szolgákhoz (Jn 2,5) magában foglalják a meghallgatás és a válaszadás pedagógiáját. Egy olyan pedagógiát, amely szembeszáll a passzív engedelmesség minden formájával. Mária nem egyszerűen azt mondja, hogy „engedelmeskedjetek”, hanem személyes, aktív és proaktív hallgatásra buzdít: „amit mond nektek”. Ez egy felhívás a Krisztus személyébe vetett bizalomra, egy olyan bizalomra, amely felelősségteljes cselekedetté válik, ami viszont valódi szabadságot eredményez.
A strenna alcíme - „Hívők, akik szabadok a szolgálatra” - egy életpálya felvázolásával teszi teljessé a képet: a hitből fakad a szabadság, a szabadságból fakad a szolgálat, vagyis a szabadság, amelyet megélnek, másokat is szabaddá tesz. Ez nem kronológiai sorrend, hanem alapvető folyamat, ahol minden elem táplálja és támogatja a többit. Nem lehetünk hívők úgy, ha távol maradunk és elszakadunk attól, ami életet, örömet és közösséget teremthet és kell is teremtenie. Hinni azt jelenti, hogy kockáztatunk, mindent kockára teszünk. A hit átlöki az embert a kényelem határain, amely csupán a történelem „kommentálására” szorítkozik. A hit egy olyan tapasztalat, amely hozzájárul egy igazságosabb társadalom megteremtéséhez. A hit energiává válik, amely táplálja azokat a folyamatokat, amelyek egy sikeresebb emberiség felé vezetnek.
- Út egy életadó hit felé
A strenna olyan lépésekből áll, mint a keresztény megkülönböztetés módszere: felismerni – értelmezni – választani.
Ez egy olyan út, amely elkerüli egyrészt a vak és gépies aktivizmust, másrészt a testetlen és bensőségeskedő spiritualitást. Meghívás arra, hogy elinduljunk azon az úton, mely akkor nyílik meg előttünk, amikor hittel elfogadjuk az Ige meghívását. Ez a bizalom és felelősség által kijelölt út. Ez az az út, amely leginkább jellemzi a szalézi hagyományt: segíteni a fiatalokat abban, hogy bizalmat kapjanak és adjanak, elkísérni és felelősségteljes döntések meghozatalára nevelni őket, azzal a céllal, hogy „jó keresztények és becsületes állampolgárok” legyen belőlük.
2.1. Az idők jeleinek üdvözlése
Először is el kell gondolkodnunk azon, hogy mennyire sürgős „megérteni az időt és a történelemet”. A történelmet, amelyben élünk, annak kihívásaival együtt, empátiával kell „megközelítenünk”. Ez a hozzáállás aktív szeretetnyilvánítást jelent a minket körülvevő valóság iránt. Mint hívő nevelők és lelkipásztorok nem fogadjuk el azt a mozdulatlanságot, amely során csak passzívan elviseljük az eseményeket. Hivatásunk az, hogy lelki bölcsességgel „felismerjük” a kihívásokat. Ez egy döntő és meghatározó lépés: a felismerés a megkülönböztető képesség eredménye, vagyis a képesség arra, hogy mélységében megértsük a történéseket. Csak így kerülhetjük el a baljós, pesszimista értelmezéseket.
Mi, akik nevelő-lelkipásztori tevékenységben veszünk részt, mondhatjuk, hogy a „történelem, mint Isten cselekvését befogadó és feltáró kincsesláda” képe különösen találó. A kincsesláda arra utal, hogy – miközben az emberi lét feltárul a szemünk előtt – csak odafigyeléssel tudatosul bennünk, hogy Isten cselekvése, bár rejtett, mégis jelen van, és finoman tevékenykedik. Hittől átitatott szemek kellenek ahhoz, hogy Isten cselekvését felfedezzük, megértsük és befogadjuk. Ez egy mélyen szalézi megközelítés: Don Bosco felismerte a „gondviselés” működését a legbonyolultabb, a legnehezebb helyzetekben is. Minden látszólagos akadályt és nehézséget lehetőséggé alakított át a fiatalok teljes körű növekedése és az Isten országának terjesztése érdekében.
2.2. Hitben gyökerezni
A második lépés közvetlenül a keresztény tapasztalat szívébe vezet. Az események Krisztus fényében való értelmezése olyan alapfeltétel, amely csak az állandó elkötelezettség eredményeként érhető el. Jézus Krisztust nem lehet a hit „tárgyaként” felfogni. Jézus Krisztus, Isten fia, aki emberré lett értünk, a logos, azaz a valóság megértését segítő kritérium. Ez a megközelítés, a Szentlélek erejének fényében mindenfajta kettősséget felszámol a szent és a profán között.
Csak az ilyen egészséges kapcsolat Krisztussal tárhatja fel elménk és szívünk előtt az emberi lényben rejlő istenit. Csak így válik különösen jelentőssé az a felhívás, hogy fedezzük föl, hogyan „jelenik meg Isten akarata az általunk átélt eseményekben”. Az érett hitnek ez a megközelítése felismeri, hogy Isten nemcsak a Szentíráson és a tanítóhivatalon keresztül szól hozzánk, hanem (és ez mélyen érinti hivatásunkat) a fiatalok és az emberek konkrét történetein keresztül is, akikkel utunk során találkozunk. Történeteik folyamatos kinyilatkoztatásai és emlékeztetői Isten jelenlétének.
Minden gondos megkülönböztetés megköveteli és ösztönzi a folyamatos lelki formációt. Központi és elengedhetetlen eleme a találkozás az Igével. Innen származik az erő, amely ezt a dinamikát táplálja. Az Igével való rendszeres érintkezésen keresztül növekedünk egészségesen. Csak akkor értjük meg, hogy Isten Igéje nem pusztán információ, hanem lelki táplálék, fény a mindennapi utunkhoz, ha táplál és megvilágít minket. Azt mondhatjuk, hogy az Ige, amikor valóban meghallgatjuk – ob-audire –, nemcsak „tájékoztat”, hanem ennél többet tesz, „formál” és „megváltoztat” minket.
2.3. A meghívás szabadsága
A harmadik lépés a keresztény szabadság kényes témáját érinti egy olyan kultúrában, ahol sok a zűrzavar ezzel kapcsolatban. Csak akkor tapasztaljuk meg a jó hír „felszabadító erejét”, ha gyakoroljuk a „szabad hallgatást”. A kényszerű, vagy a félelmek és a kényelem által meghatározott hallgatásnak nincs hatása, sőt, hosszú távon akár káros is lehet. A szabad hallgatás akkor igazán felszabadító, amikor úgy érezzük, hogy az isteni akarat örömteli befogadásának valódi élményévé válik. Isten gyermekeinek szabadsága – amelyet megtapasztalunk és megélünk – segít elkerülni a veszélyes önkényt a lelkipásztori területen.
Tapasztalatból tudjuk: amikor „minden cselekedet” „az Ige által élve és vezérelve” történik, akkor egy átfogó spiritualitás körvonalai rajzolódnak ki, ahol nincs elválasztva az imádság és a cselekedet, a lelki élet és a világi elkötelezettség.
A kánai esemény tehát arra hív minket, hogy vegyük komolyan „az énközpontú hit veszélyét, amelyet a saját igaza befolyásol”, az „én így gondolom” hitét, ahogyan azt a gyakran hallott (és talán ki is mondott) kifejezés is érzékelteti: „szerintem”. Mintha a hit alávetné magát a mi „értelmünk” igényeinek.
A szalézi kontextusban a hit és az értelem mindig szövetségesnek tekinthető, és annak tudatában kell őket előmozdítani, hogy a szükséges egyensúly elérése érzékeny, és egyszersmind sürgető feladat. A tisztán horizontális megközelítés veszélye az egocentrikus döntésekből fakad, amelyek mindent kizárólag emberi kritériumok alapján akarnak mérni. Ennek következménye, hogy a hit, és így minden hitre nevelési javaslat pusztán racionális javaslattá válik.
Itt fontos tisztáznunk: nem az értelem leértékeléséről van szó, hanem arról, hogy megakadályozzuk, hogy az egyetlen mérce legyen, elhomályosítva a misztérium és a kegyelem dimenzióját. Ezek nélkülözhetetlenek minden teljes körű nevelési ökoszisztéma számára.
2.4. Nagylelkű szolgálat
A negyedik és utolsó lépés az út csúcspontjához vezet: a szolgálathoz. „Legyökerezve és szabadon – szolgálunk”. Ez az egész út csúcspontja: a hitben való gyökerezéstől a szabadságig, a szabadságtól a szolgálatig, mindez a kapott szeretet fokozatos növekedésének természetes kifejezéseként.
A „teljes mértékben együttműködni Isten tervével” felhívás különösen erőteljesen visszhangzik minden hívő számára. A „teljesen” határozószó hangsúlyozza a teljes, fenntartások nélküli elkötelezettség fontosságát. Ez minden igazi hitbeli út nyelvezete, ahol a hívő Isten művének aktív munkatársaként mutatkozik meg.
Innen kiindulva megérthetjük a „hit merészsége” kifejezés erejét, amely Ferenc pápa egyik kedves kifejezésére utal. Az igazi hit nem félénk, hanem bátor, hajlandó kockázatot vállalni Isten Országának érdekében. Ez azok merészsége, akik tudják, hogy nem a saját erejükre, hanem Isten hatalmára támaszkodhatnak.
A kánai utazás a „megosztás örömével” zárul, amely a szalézi karizma egyik védjegye. Ez nem felszínes vagy érzelmi, banális vagy nevetséges öröm. Ez egy hiteles és mély öröm, amely az őszinte megosztásból fakad, és megerősíti azt a tapasztalatot, amikor mindannyian úgy érezzük, hogy egy nálunk nagyobb terv, Isten tervének a részesei vagyunk.
- Az emlékezés dimenziója
Az utalás a szalézi munkatársak alapításának 150. évfordulójára nemcsak ünneplés, hanem program is, tekintettel arra, amit az Úr folyamatosan kér tőlünk. Don Bosco prófétai álma ma is jelen van, felidézve mind az általa közvetített „víziót”, mind a jelenlegi felelősségünket, mint a karizma örökösei és terjesztői. A 150. évforduló így nemcsak emlékeztető a múltra, hanem a jövő iránti megújult elkötelezettség is.
Ez egy olyan év lesz, amikor lehetőségünk lesz tanulmányozni, elmélkedni, hálát adni és ünnepelni a szalézi munkatársak tapasztalatait, akik továbbra is az isteni kegyelmet fejezik ki és élik meg. Miközben hálát adunk az Úrnak a Szalézi Munkatársak Egyesülete és a Szalézi Család összes csoportja iránti gondviseléséért, elmélyítjük ismereteinket arról a karizmatikus dimenzióról, amelyet Isten Lelke Don Bosco által keltett életre. A múlt egy gyönyörű örökség, amely egy olyan jövő felé vezet minket, amelyben még inkább hívő és szabad szereplők leszünk, hogy méltó szolgái legyünk Isten országa ügyének.
Konklúzió
Egy nagy változásokkal és kihívásokkal teli időszakban, amely egyúttal soha nem látott lehetőségeket is tartogat a 2026. évi STRENNA lelki útmutatást kíván nyújtani, amely iránytűként szolgál a személyes hitbeli növekedéséhez és a közösségi szintű pasztorális tapasztalatok bővítéséhez. Ebben az értelemben a Szalézi Család csoportjaiként és helyi közösségekként arra kaptunk meghívást, hogy Krisztusba vetett hitünkben gyökerezve figyeljünk a valóságra. Ebben a szellemben hiteles szabadsággal éljük meg hivatásunkat. Ez a szabadság arra ösztönöz minket, hogy a fiatalok és mindazok javára döntsünk, akiknek hiányzik a remény „bora”. Ez a szabadság arra késztet minket, hogy megerősítsük elkötelezettségünket az átfogó emberi fejlődés mellett.
Don Bosco kezdettől fogva „elképzelt” egy nagyszerű mozgalmat, amelyben az emberek vele együtt, és úgy mint ő járulnak hozzá a fiatalok javához. Ez Don Bosco álma, amely ma is tart. A szalézi munkatársak 150. évfordulójának megünneplése mindannyiunkban megerősíti azt az elhatározást, hogy a fiatalok szolgálatára álljunk, amikor szembesülnek a mai kihívásokkal. Ez az elszántság tanúskodik hűséges és nagylelkű válaszunkról Mária szavaira, amelyeket ma hozzánk intéz: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”
