„A remény zarándokai”, közel négyezren, november 15-én, a budapesti MTK Sportparkban találkoztak a Forráspont ifjúsági eseményen, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Ifjúsági Bizottsága rendezett meg 15–30 év közötti fiatalok számára.
Remélem. Ez volt a hetedik alkalommal megszervezett idei találkozó jelszava. Ebben a szóban az egész életünk lényege benne van: remélem – remél / élem. De mi a remény? Mi adhat reményt és hol találhatjuk meg? A délután folyamán ezeket a kérdéseket járták körbe a résztvevők és igyekeztek válaszokat találni rájuk.
Az esemény Vizy Márton vezetésével, a Forráspont Band zenés dicsőítésével kezdődött, majd a tanúságtételek következtek. A házigazdák, Kálnoky Kati és Fogarasi Botond először a húszéves Forczek Krisztinát szólították színpadra, aki óvodapedagógus szakos hallgató az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.
Keresztény családban, szüleivel és két testvérével él. Tizenéves korában internetes zaklatás áldozata volt. A gimnáziumi évei alatt – a covid idején – a bezártság, az elszigetelődés miatt nagyon egyedül maradt és párt akar találni az interneten, hogy enyhítse magányát. De találkozásai sorra kudarcba fulladtak. A fiúk kihasználták, így emlékszik vissza: „könnyű prédája lettem a fiúknak, akik visszaéltek a magánytól való félelmemmel; alá is rendeltem magam teljesen, és nem is épp a keresztény erkölcs vezérelt ekkor”. Tizenöt évesen szexuális bántalmazás érte, ami után még nyolc kapcsolata volt. Ezek miatt barátai, ismerősei elfordultak tőle. Az öngyilkosság gondolatával foglalkozott, vagdosta magát, életét teljesen értelmetlennek érezte. Kérdések gyötörték: „Miért vagyok itt? Miért engedi meg ezt nekem az Isten? Miért hagy engem teljesen egyedül?”
Kiközösítetten, elítélten nagyon távolinak érezte Istent, aki ekkor egy éjszaka megszólította őt. Ráébresztette arra, hogy nincs senki vagy semmi, ami miatt véget kellene vetnie az életének, mert még küldetése van a világban. Nagy segítséget jelentett neki, hogy a Gondviselés által 2022-ben megismerte azokat a katolikus közösségeket – a Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészséget (MENTE) és a Szalézi Ifjúsági Mozgalmat (SZALIM) –, amelyekben ma is aktívan jelen van.
„Ezekben a közösségekben az emberek azt nézik, aki most vagyok, és általuk tapasztalom meg Isten szeretetét. Rájöttem, hogy nincs olyan bűn, olyan mélység, amiből Isten ne tudna kihúzni. Ő maga mondta: drága vagy a szememben, becses vagy nekem és szeretlek.”
Jelenleg szalézi animátorként fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozik, akiknek reményt szeretne adni. Tanúságtételét ezzel az üzenettel zárta: „Isten a szívet nézi és feltétel nélkül szeret. Embereket küld mellénk, hogy ne legyünk egyedül, olyanokat, akiken keresztül őt láthatjuk meg. Van remény.”
Ezután Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke Berki Tamással beszélgetett, aki felnőtt megtérőként mesélt az életéről. Megtudtuk, hogy Tamás Ózdon született, nagyon szegény családban élt hat testvérével. „Balhés” gyerek volt. Édesapja elvesztette a munkáját, gondjai voltak az alkohollal, így Tamás már gyerekkorában csavargott, tizenegy évesen ivott. A család Budapesten próbált új életet kezdeni, de szülei hamarosan visszaköltöztek, és Tamás tizenöt évesen a két évvel idősebb bátyjával, kontroll nélkül maradt a fővárosban. Dolgozott, de minden megkeresett pénzét italra, bulizásra költötte. Szülei később újra Budapestre költöztek, itt találkoztak az Alpha kurzussal, ahová gyerekeiket is elvitték. Látva szülei, testvérei boldogságát, hogy megváltozott az életük, bár tiltakozott, Tamás lelkében is elindult valami változás, és végül ő is elment velük egy kurzusra.
„Nem ismertem Istent, nem tudtam róla semmit, nem tudtam, mit tett értem. De mégis azt éreztem, hogy felrobban a szívem, vágyakoztam a láthatatlan Istenhez. Most már tudom, hogy az Isten Lelke volt, aki megérintett.
Tisztán és világosan éreztem: itthon vagyok, hazajöttem, megérkeztem.” Ennek hatására élettársi kapcsolatát rendezte, elsőáldozó lett, bérmálkozott.
Röviddel ezután, huszonnégy évesen súlyosan megbetegedett, hasnyálmirigy-gyulladást kapott, életmentő műtét után gépekkel tartották életben, majdnem meghalt. Az orvosok lemondtak róla. Felidézte az akkor történteket: „Székely János atya bejött hozzám a kórházba, ellátott a betegek szentségével, és megáldoztatott engem.
Nem lehetett akkor még ennem, a csövek közé csak egy apró oltáriszentség-darabot tett a számba – ezután rohamosan javult az állapotom, és most itt ülök.”
Erős vágyat érzett, hogy ezt meghálálja a Jóistennek. Eszébe jutott ózdi gyermekkora és elhatározta, hogy az ottani mélyszegénységben élő, nehéz sorsú cigánygyermekeken fog segíteni, hogy reményt tudjon adni nekik. Létrehozta a Győztes Bárány Közösséget, amely már tíz éve működik, a negyedik gyerekgenerációt „nevelve fel”. „A hittel az élet megtartására motiváljuk őket a hétköznapi életben szükséges dolgokat tanítva nekik. Az imádság, a dicsőítés nagy hangsúlyt kap, amelyből erőt tudnak meríteni” – mondta.
Jelenleg háromgyermekes édesapaként Budapesten él, de munkáját, életét úgy alakítja, hogy hetente két alkalommal Ózdon lehessen az általában csonka családból, perifériáról érkező, sérelmeket hordozó gyerekekkel, akik például sokszor csak általuk jutnak meleg ételhez. A beszélgetés végén így buzdította a fiatalokat:
„Ne adjátok fel! Ha nekem sikerült egészen a nulláról, nem ismerve Istent és a fiát, Jézust és mégis visszajöhettem a halál torkából, neked is sikerülhet. Van remény, ne add fel!”
Végül Fábry Kornél felkérésére Berki Tamás gitárt ragadott; énekére az Ózdról őt elkísérő lányok közül négyen táncoltak a színpadon. Ritka pillanat tanúi lehettünk: a segédpüspök ceglédi kannán adta alájuk a ritmust.
A szünet után Riesz Domonkos, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja tanítása következett arról, hogy hol találunk reményt – igazi, biztos reményt.
„Krisztinek, Tamásnak, nekem és az évezredek tapasztalata is az, hogy igazi reményt az ad, ha tudom, hogy nem vagyok egyedül, ha tudom, hogy valaki mellettem van. Nem az segít, ha tudom, hogy mi fog történni – az esetenként inkább félelmet vált ki. Még egy jó tanács sem mindig segítség.
Válságos időszakokban az segít, ha tudom, hogy valaki velem van, és tudom, hogy mellettem is marad. És az is a tapasztalatunk, hogy senki sincs úgy mellettünk, mint a Jóisten.
Az a reményünk, hogy velünk van és velünk marad – ígérete szerint minden nap a világ végéig. És számíthatok rá. Számíthatsz Istenre, mert számítasz neki. Igazi, biztos reményt az ad, hogy mindig veled lesz. Ő a remény” – mondta.
Életünk során rengeteg terhet hordozunk, sokszor úgy érezzük, minden elveszett, megannyi bizonytalanság van körülöttünk. Néha nem tudjuk, életünk fókusza hol van, merre tekintsünk. Előfordulhat, hogy épp nem is tudjuk, kicsoda Jézus számunkra.
Gyakran érezhetjük magunkat egyedül, magányosan. Számtalanszor hozunk rossz döntéseket, kudarcot vallunk, bűnöket követünk el. De ő nem fordul el tőlünk, mindig vár minket és reményt ad, amit nekünk is tovább kell adnunk.
Hogy hol találhatjuk meg, hogyan lehet a reményt befogadni, a hétköznapokban közel engedni, belekapaszkodni? A káplán példákon keresztül megmutatva, nyolc pontban foglalta össze erről gondolatait, és adott segítő szempontokat, amikre a mindennapjainkban támaszkodhatunk: 1. Emlékezz: Isten szeretettel és együttérzéssel figyel Rád. Lehetsz vele őszinte, és tölts vele időt minden nap. 2. Figyelj rá is, hogy hol közelít az életedben, és mit üzen neked. 3. Ne feledd, Isten hatalma nagyobb a történelem hullámainál. 4. Tekints magadra Isten tekintetével, és ne engedd, hogy más határozza meg ki vagy, csak Isten. 5. Legyen Jézus az életed Ura, ne aggódj túl sokat, hanem engedd, hogy ő vezessen téged. 6. Éld meg az Egyházhoz tartozást, tartozz közösséghez. 7. Bátran fordulj Isten irgalmához újra és újra. 8. És add tovább a reményt néhány embernek! Ha ezeket megteszed, akkor lesz remény az életedben, mert ő a remény. Így hatással lehetsz tízezrek életére.
Tornay András Bármikor bejöhetsz című versével zárta tanítását, hozzátéve: „hallgasd úgy, hogy ezt mondja neked az Úr”:
Ha darabjaira esik szét a világ
Ha csended álnok zajok járják át
Ha minden megkopott, üres és hideg
Ha éppen csak pislákol elhagyatott tüzed
Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz
Ha jól ismert ösvényen zsákutcát találsz
Ha ismerős tereken is idegenként jársz
Ha sokáig nem hallod senkitől nevedet
Ha senki sem szorítja gyöngéden kezedet
Akkor is tudd: bármikor hazajöhetsz
Bármilyen koszos vagy, nyitva áll a házam
Bármilyen fáradt vagy, megpihenhetsz nálam
Lehetsz gyenge, lehetsz árva
Jöhetsz nyitva, jöhetsz zárva
Jöhetsz némán, jöhetsz sírva
Bármerről is érkeznél az ajtóm ott lesz nyitva
Bármerről
Bárkivel
Bárhogyan
Bármikor
Bárhogyan hazajöhetsz
bármikor hazajöhetsz
A szentségimádás alatt lehetőség volt gyónásra, imaszándékokat lehetett elhelyezni az oltár előtti nagy kosárba, és különböző bibliai idézeteket tartalmazó igekártyákból is vihettünk magunkkal.
Az érkezéskor kapott horgonyhoz pedig Riesz Domonkos adott instrukciót: „kaptál egy horgonyt a regisztrációnál. A horgony a remény szimbóluma: ez a viharban is megtart. Viszont kell hozzá kötél is, hogy rögzítse a hajót. A szentségimádás alatt előrejöhettek, és vehettek egy zsinórt. Ez azt jelképezi, hogy kapcsolódunk, kapcsolódtok a reményhez, Krisztushoz. Olyan ez, mint egy kinyújtott kart elfogadni: Isten feléd kinyújtott karját. És emlékeztethet majd mindig arra, hogy van hova kapaszkodni, van remény, mert Isten velünk marad mindig.”
A szünet után, a délután csúcspontjaként a szentmise következett, melyet Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke, Fábry Kornéllal és közel száz pap koncelebrálásával mutatott be.
Székely János püspök köszöntötte a résztvevőket: „Kedves fiatalok! A mai estén nekem ti vagytok a remény jele. Ez a sok ragyogó arc, a gyönyörűen szárnyaló ének.” Majd homíliájában olyan történeteket mesélt, ahol a remény jele megmutatkozott. Hangsúlyozta, hogy szükségünk van reményre. Az, hogy mit gondolunk a jövőnkről, az határozza meg a jelenünket is.
Hinnünk és biztosnak kell lennünk abban, hogy a túlsó part létezik, van hová dobnunk életünk horgonyát, hogy nem vagyunk egyedül.
Az egyik története arról szólt, hogy egy képkeretező apa halála után a lánya a megörökölt rengeteg képkeretbe tükröket tett és kivitte a piacra. „Vitték, mint a cukrot. Mert mindegyik tükörre ráírt egy különleges mondatot, mely így hangzott:
Isten adott neked egy arcot, de mosolyognod neked kell vele.
Isten adott neked egy életet, lehetőséget, de ebből szépet kihozni neked kell” – mutatott rá a püspök.
Bár szavai elsősorban a fiatalokhoz szóltak, mindannyiunknak útmutatóként szolgálhatnak: nem ítélkeznünk kell, hanem észrevenni a kincseket, amiket kaptunk – erre építeni, ebből táplálkozni, tiszta forrásokból meríteni, amelyekben ott van Jézus: a csendből, a Bibliából, mely élő forrás, táplálja bennünk a reményt, a fényt. Engedjük, hogy a szentségek által Jézus megtisztítson minket, engedjük, hogy szólhasson hozzánk. Keressük az igazságot, mely élet- és reményforrás, olvassunk jó könyveket, kérdezzünk bölcs embereket, legyünk nyitott szívűek, keresők. Legyen közösségünk, mert egyedül nem tudjuk a tüzet őrizni. Tanuljuk meg elfogadni az élet szükségképpen vele járó sebzettségét, végességét.
Ami kevesünk van, azt adjuk egész szívvel, örömmel, nagy lélekkel, és amit a másik tud adni, fogadjuk örömmel, hálával.
Tegyünk sok jót minden nap, mert minden jótettben ott van Jézus – vele találkozunk. Be fog tölteni, elevenné fog tenni bennünket. Ezek által lehetünk a remény emberei és így tudjuk majd sugározni a remény üzenetét, a húsvéti alleluját.
Az esemény zárásaként a Forráspont Band dicsőítő zenéjére a fiatalság felszabadult énekléssel és tánccal dicsőítette az Urat. A lélekemelő találkozások után, mosollyal az arcunkon és szívünkben reménnyel telve indulhattunk utunkra. Aki idén nem jutott el, figyelje a forraspont.katolikus.hu honlapot, és írja be a naptárjába a következő alkalmat, 2026. november 21-ét. Újra találkozhatunk. Vele és veletek. Remélem.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Ujváry-Radics Gabriella/Magyar Kurír
