Főoldal / Magyar Tartomány / Szalézi szavak - Advent 3. vasárnapja
Szalézi szavak - Advent 3. vasárnapja
2020-12-11 Péntek | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
advent • prédikáció •
Keresztelő Szent János tanúságtétele advent harmadik vasárnapján szól hozzánk. Az első bekezdés Keresztelő János bemutatása, mint egy bevezetőként szolgál, a János-evangélium prológusából való, ahol János magasztos szavakkal meghirdeti Krisztus emberré létét és beszél közben arról, hogy igen, föllép egy ember, aki előkészíti az utat, a második rész pedig az evangélium első fejezetének már a vége felé van, ahol már Jézus megjelenésének az előkészítése zajlik, Jézus epifániájának, az emberek előtti feltárulkozásának az előkészítése, hiszen János az, aki előkészíti Jézus eljövetelét, ő az, aki útkészítőnek, pusztába kiáltott szónak mondja magát.
Keresztelő János személyéről tudjuk, hogy idősebb fél évvel Jézusnál, legalábbis Lukács evangéliuma tanúsága szerint, szülei valamiféle rokonságban vannak Jézus családjával Erzsébet révén, és tudjuk jól, hogy az édesapa, Zakariás már a fogantatáskor megnémul, a születésekor („János a neve”) visszanyeri képességét arra, hogy szóljon, és akkor dicsőíti az Istent a Benedictus imádsággal. János fiatalon elmegy a pusztába, otthagyja családját, és mint egy prófétai remete, Istent kereső, Istent meghirdető életet él. Maga az élete teljes egészében egyfajta tanúságtétel, nem csak a szavával, hanem az egész életének az odaadottságával szolgálja az ő Urát, Istenét. Kérdezik is tőle, hogy ebben a fura „papi származás, csodálatos születés, de most a pusztai magányban élés, remete élet” – ki vagy te valójában? Ne zavarj össze bennünket, mondd meg, hogy ki vagy!
Az első kérdés, hogy te vagy-e a Messiás? Ugye, hát őt várják leginkább. A messiásvárásnak sokféle képe volt. Volt, akik főpapként vagy uralkodóként várták, aki elűzi a rómaiakat visszaszerzi Jeruzsálemet, az lesz a világközpontja – egyfajta evilági királyságot vártak. Volt, akik lelki értelemben, de azért politikai felhanggal és voltak olyanok – például az esszénusok –, akik teljesen a tisztaság eljövetelét, a törvény győzelmét várták a Messiástól, főleg ők kérdezhettek rá úgy Jánosra, hogy: „Talán te vagy a Messiás?” Hiszen valami ilyen odaszentelt életet vártak a Messiástól is. És János azt mondja: „Nem, nem én vagyok.”
Hát ebbe még talán bele is törődnek a benne bízók, a reménykedők, és kérdezik tovább: „Hát akkor ki vagy? Talán Illés?” Amikor Illésre kérdeznek, tudnunk kell, hogy nem valamiféle lélekvándorlásra gondolnak. Ugye, Illést tüzes szekérrel ragadta el az Úr és ott a prófétai ígéret, hogy majd ő visszatér, mielőtt jönnek a messiási idők. Talán ő az, aki így, Illésként visszatér? És János erre is azt mondja, hogy: „Nem, nem én vagyok. Bár a pusztába kiáltó hangja vagyok, előkészítője a Messiásnak, de nem Illés.”
És akkor az a kérdés, hogy: „Egyáltalán próféta vagy?” – hiszen a zsidóságnak akkor már körülbelül 400 éve nem volt prófétája, a prófétai szó elhalkult. Azt remélik, hogy talán valami új próféta, valaki, akiben újra megjelenik az Úr lelke, az az isteni alkotó teremtő erő, amely szól felénk és életet ad nekünk. És erre is nemet mond János.
Jánost ugyan mi prófétának mondjuk, de ő maga nemet mond erre. Nem azért, hogy letagadja a prófétaságát, hogy elbújjon előle, hanem azért, hogy mind jobban Jézus Krisztus személyére mutasson. Érdekes, hogy Messiás, Illés, próféta –
egyre kisebbnek nevezik el, és ő mindegyikre nemet mond. És azáltal, hogy ő egyre kisebbé válik, egyre inkább válik teljes tanúságtevővé Krisztusról. A gyengeségben, az egyszerűségben, az eszköztelenségben egyre inkább alkalmassá válik arra, hogy Krisztusról tanúságot tegyen.
Nagyon fontos ez a tanítás számunkra, János tanúsága. Minél kisebb ő, annál nagyobb a tanúságtétel, annál hűségesebb és hitelesebb minden Jézusról szóló szava és Jézusra mutató gesztusa. Minél kevesebb akar ő lenni, annál erőteljesebb az ő tanúságtétele Jézusról. Ez nem valami álszentség, hogy „Jaj, hát senkik vagyunk…” – ő Isten előtt senki, nézzük majd meg viszont, hogy Heródes uralkodásával szemben milyen komolyan kiáll, és emberi méltóságával, isteni küldetésének a teljes tudatában áll ki Heródessel szemben, hogy az igazságra és az erkölcsös életre figyelmeztesse őt.
És talán itt érdemes visszatérnünk a mai evangélium első szakaszára, a János prológusból vett részletre, ahol azt mondja, hogy nem ő volt a világosság, hanem tanúskodnia kellett a világosságról.
János evangéliumában a világosságnak különös jelentősége van. A világosság az isteni erő, a logos, az Isten szava, az, amely teremt, viszont a teremtésnél a fény, a világosság volt a kezdet, a világosság az az erő, amely mindent beragyog és amely egyedül Krisztusból fakad. Senki másnak – és János ezt jól tudja – nincs világossága, csak Krisztusnak és minden más világosság Krisztus fényének tovaragyogása. Mint ahogy a Hold továbbragyogja a Nap fényét, önmagában nincs fénye. Krisztus a mi Napunk, a mi igazi világosságunk, az igazi világosság őbelőle fakad, ő maga a világosság, amely megvilágosít mindent. Az, hogy megvilágosít mindent, jelenti azt, hogy ezáltal legyőzi a sötétséget, a sötétségben pedig legyőzi mindazt, ami az emberi élet kétségei, gyarlóságai, korlátai. Az ő világossága legyőzi kisszerűségünket és kétségeinket, megtisztítja a mi rendetlen vágyainkat, képzeteinket. Világossága beragyogja az ember hivatását, életútját, és ez a világosság az, amely győz az ember legnagyobb ellensége, a halál felett, hiszen ő az örök és igaz világosság, amely megvilágosít minden embert. Csak az lehet világos, aki tőle akar világosságot nyerni. Aki úgy gondolja, hogy ő maga a világosság, az sötétben jár. Krisztus világossága kell hogy a miénk legyen, mint ahogy Jánosé lett. Krisztus világossága az, amely az örök élet fénye és világossága.
Erről a világosságról, Krisztusról tesz tanúságot János, ezért ő maga is a világosság fiává lesz. Szent Pál azt mondja, hogy nekünk a világosság fiaivá kell lennünk, azaz nem önmagunk üdvözítésén dolgozni, nem önmagunk jóságán kínlódni, küszködni, hanem krisztusivá lenni, a világossággá lenni, a világosság fiaivá, őt befogadni, hogy őáltala azzá lehessünk, amire meghívott bennünket.
János tanúságot tesz: Jézus az igaz világosság, ő maga pedig felmutatja, mit jelent az, hogy valakit, egy embert átjár ez az igaz világosság és így ő is a világosság fiává lesz.
„Uram, a világosság fia szeretnék lenni! El akarom hozni a világba a te világosságodat! Uram, tudom, hogy gyakran a sötétségben élek, a bűn emészt és én hozzászoktam a sötétséghez. Hűtlen voltam. Megfeledkeztem szeretetdről, miközben olyan örömöket hajhásztam, melyek nem tettek boldoggá. Vétkeztem, Uram, de ma a bocsánatodat kérem. Ma itt vagyok, kinyitom az ablakot és beengedem a te világosságodat, hogy a te fényed elárasszon, eloszlassa az élettől való félelmemet és az örömhír hirdetőjévé tegyen. A te szeretetedet akarom hirdetni, még ha a pusztában lennék is. Ez a küldetésem. Ezért imádkozom most hozzád. Tégy velem szándékod szerint. Szeretlek, Uram, a te fiad vagyok, a világosság fia vagyok. Ámen.”
P. Ábrahám Béla SDB
Szaléziak.HU
