Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Magyar Tartomány / Szeged - A Don Bosco Közösség zenélt a Szent Jobb Lator Kápolnában

Szeged - A Don Bosco Közösség zenélt a Szent Jobb Lator Kápolnában

Szeged - A Don Bosco Közösség zenélt a Szent Jobb Lator Kápolnában

2023-02-20 Hétfő   |   #Magyar Tartomány

zene  • börtön  • laikus dimenzió  •

A Betegek Világnapján február 11-én, a Don Bosco Együttes volt vendége az elítéltek egyházi foglalkozásának a Szegedi Fegyház és Börtön Mars téri épületében.

A Don Bosco Közösség zenészei a Covid járvány megszűnésével megújult néven ismét jelentkeztek szolgálatukkal a magyar börtönökben, híven névadójukhoz, aki az 1800-as években az elesettek segítője volt.

Juhász Tibor börtönlelkész elmondta, hogy az együttes vezetője, Tóth Imre szalézi munkatárs az idén kereste meg az intézetet, hogy szívesen eljönnének egy közös imádságos napra a Csillagbörtönbe. A betegek világnapja adott apropót a találkozásra, hiszen Ferenc pápa üzenete a világnak valójában nemcsak imára és a szenvedőkhöz való odafordulásra hív, hanem arra is, hogy Isten népe, az egészségügyi intézményrendszer és a civil társadalom nyitottá váljon egy új, közös együtt haladásra. A találkozón felolvasták a Szentatya üzenetét, amelyet a betegek 31. világnapjára üzent a katolikus közösségeknek, „Viselj rá gondot” címmel és az együttérzésről szól.

bv.gov.hu/Szaléziak.HU

Kapcsolódó cikkek

„Rád bízom őket!” - egyedülálló musical a Don Bosco nővéreknél

„Rád bízom őket!” - egyedülálló musical a Don Bosco nővéreknél

#Magyar Tartomány 2023-05-20, Szombat

A pesthidegkúti premier után Egerben és Makláron is nagy sikert aratott a Don Bosco nővérek által megálmodott Szent Mazzarello Máriáról szóló „Rád bízom..

Kamerun – Reménygyújtás a zenén keresztül

Kamerun – Reménygyújtás a zenén keresztül

#Szalézi világ 2023-04-18, Kedd

Bizonyára mindenki tapasztalta már, hogy a zene feldobja a lelket, és reményt kelt a kihívásokkal teli körülmények ellenére. A zene Isten csodálatos..

Elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala

Elkészült Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos dala

#Aktuális 2023-04-12, Szerda

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának Sajtóosztálya örömmel tájékoztatta a szerkesztőségeket, hogy „Camino – Krisztus, a jövőnk”..

Megértettem, mit érzett Don Bosco – a rendfőnök márciusi üzenete

Megértettem, mit érzett Don Bosco – a rendfőnök márciusi üzenete

#Szalézi világ 2023-03-17, Péntek

Don Bosco ünnepének másnapján nagyon izgatott voltam. A meglehetősen szigorú ellenőrzések után átléphettem a torinói Ferrante Aporti Fiatalkorúak..

Vajon boldoggá avatják-e Don Bosco édesanyját?

Vajon boldoggá avatják-e Don Bosco édesanyját?

#Szalézi világ 2023-02-23, Csütörtök

Egidio Vigano, Don Bosco hetedik utóda ezt szokta mondani: „Az oratórium Margit mama ölében született.” Don Bosco édesanyja, Margareta Occhiena (1788–1856)..

Címkék

 • 1% • 28EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • csoda • DélAmerika • DélSzudán • digitális • digitális oktatás • ...
Összes címke
< Szalézi Nagyböjti Lelki Hétvége 2023 15-18 éveseknekVajon boldoggá avatják-e Don Bosco édesanyját? >