Ferenc pápa 2020. március 23-án hagyta jóvá a Katekézis új Direktóriumát, melyet az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa szerkesztett és Salvatore Fisichella érsek-elnök, valamint José Octavio Ruiz Arenas érsek-titkár írt alá és amit június 25-én csütörtökön mutattak be a Vatikánban.
A Katekézis direktóriuma a Szentszék dokumentuma, amely az egész egyházra van rábízva. Elsősorban püspököknek szól, és mindenekelőtt a papok, diakónusok, felszentelt személyek és katekisták millióinak szolgál majd az evangelizálás szokásos munkájában.
Az új direktórium a bevezetőjében az evangelizálás és a katekézis közötti szoros kapcsolatot hangsúlyozza és leszögezi az evangélium első hirdetése és a hit növekedése közötti kapcsolatot, a találkozás kultúrája fényében. Ez különösen fontos napjainkban, amikor az egyház két jelentős kihívás előtt áll: az egyik a digitális kultúra, a másik pedig a kultúra globalizálódása. A 320 oldalas dokumentum három részre oszlik, összesen tizenkét fejezetben.
Három pillér: tanúságtétel, irgalmasság, párbeszéd
Alapállítása, hogy minden megkeresztelt missziós tanítvány, akiknek elkötelezetten és felelősen új nyelvezetet kell találniuk, melyek három pilléren nyugszanak. Az első a tanúságtétel, hogy az egyház ne prozelitizmus, hanem a tanúságtevő példa révén gyarapodjon. A második az irgalmasság, amit hiteles katekézisnek kell megjelenítenie a világban, hogy a meghirdetett igazság hitelre méltó legyen. A harmadik alappont a párbeszéd, mely szabad és ingyenes, nem kötelez, hanem a szeretetből indul ki és hozzájárul a békéhez. Ilyen módon – szól az új direktórium – a katekézis segíti a keresztényeket, hogy teljes értelmet adjanak saját létezésüknek.
Hiteles katekéták képzése
„A katekézis az egyház evangelizáló küldetésében” címmel a dokumentum első fejezete a katekéták képzését írja le: „ahhoz, hogy hiteles hithirdetők legyenek, szükséges, hogy mielőtt katekézist tartanának, előtte váljanak katekétákká”. Működjenek ingyenesen, odaadottsággal, következetesen, misszionárius lelkülettel, melytől távol áll a „steril lelkipásztori aggodalmaskodás”. Mint mesterek, nevelők, tanúságtevők és katekéták kísérjék alázattal és tisztelettel mások szabadságát. Legyen „közösségi stílusuk”, használják teremtő módon az eszközöket és a kifejezési módokat.
A katekézis nyelvezete: elbeszélés, művészet, zene
A direktórium második része „A katekézis menete” címmel a hitoktatás nyelvi kihívásait elemzi. A sokféle kifejező eszköz közül kiemeli az elbeszélés módját, melyet „mély és hatékony kommunikációs modellnek nevez”, mert termékeny módon képes arra, hogy összeszője a Jézus történetet, a hitet és az emberek életét. Fontos a művészet szerepe is, hiszen a Szép szemlélése révén közvetlen tapasztalatot tesz lehetővé az Istennel való találkozás számára. A zene pedig, különösen is a szent zene beleoltja az emberi lélekbe a Végtelen utáni vágyat.
A katekézis az emberek életében: a család szerepe
Ahol a katekézis ténylegesen eljut az emberek konkrét élete szintjére, az a család szintje. A család az evangelizálás aktív alanya, az a természetes hely, melyben az ember megéli a hitet, egyszerű és spontán módon. A család kínálja fel a keresztény nevelést, amit tanúságtétellel tud megerősíteni, alázattal és együttérzéssel. A dokumentum szembesül számos mai család rendezetlen körülményeivel, mivel a kortárs társadalomban kiüresedik a család transzcendens jelentése. Ilyenkor az Egyház feladata, hogy hitben, közelséggel, meghallgatással, megértéssel kísérje a sérült családokat. A katekézis a megszólítottak kora alapján tagolódik a gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek négyes csoportjára. Ám jóllehet a nyelvezet különböző, mégis egységesnek kell lennie a stílusban, az elkísérés stílusában, ami a katekétákat hiteles tanúkká teszi, akik bevonnak másokat és maguk is bevonódnak az eseményekbe. Tapintatosak, de jelen vannak és képesek értékelni bárki hívőnek a hitét, úgy hogy azt érezzék: meghallgatták őket.
A belefoglalás kultúrája: a sérültek és a migránsok befogadása
A család, mint a katekézis elsődleges helye után a dokumentum a sérültek és a migránsok befogadásáról szól, majd a börtönöket említi meg, mint autentikus missziós állomást. E felsorolást követi aztán a plébánia megemlítése.
A befogadás és az elismerés két kulcsszó, melyek a katekézist kísérik, a sérült személyek esetében is. Jelenlétük a szenvedésre és a halálra is utalhat, ami pedig zavart okozhat és félelmet kelthet. Ezzel a lehetőséggel szemben áll a „belefoglalás” kultúrája, amely pontosan ellentétes a leselejtezés kultúrájával. A sérült emberek ugyanis az emberi élet lényegi igazságának a tanúságtevői, mint ami a sérülékenység, a törékenység. Akiket közülük befogadnak, azok nagy ajándékká lesznek, családjaikat pedig övezze csodálat és tisztelet. A katekézis új direktóriuma még egy másik kategóriáról is megemlékezik, mégpedig a migránsokról, akik távoli földekről érkeznek és éppen emiatt egyfajta hit-válsággal szembesülhetnek. A katekézis számukra is kínálja fel a befogadást, a bizalmat és a szolidaritást, hogy le lehessen győzni az előítéleteket és sok más rájuk háruló veszélyeket.
A börtönök, mint autentikus missziós állomások
A börtönökre a direktórium úgy tekint, mint autentikus missziós állomásokra, ahol a fogvatartottaknak a katekézis során Krisztust, a megbocsátást és megszabadulást hirdetik. Meg kell hallgatni őket közben, és fel kell mutatni nekik az egyház anyai arcát. De az egyház a sokféle kategória között meg nem feledkezhet a szegényekről, miközben spirituális figyelemmel tekint rájuk. Ezt segíti a szeretet elsődlegessége és a missziós dinamizmus. Ám az egyház maga is hivatást kapott a szegénységre, hogy Jézust kövesse és teljesen az isteni gondviselésre hagyatkozzék, anélkül, hogy az evilág eszközeire hagyatkozna. Az ilyen környezetben tartott katekézis legyen evangéliumi szellemű és neveljen is arra, szolgálja a testvériség kultúráját, továbbá tegye érzékennyé a híveket a szegények nyomorúsága iránt.
ANS-Vatikán/www.vaticannews.va/Szaléziak.HU
