Főoldal / Szalézi világ / Vincenzo Cimatti, aki a zene szárnyán repült az ég felé
Vincenzo Cimatti, aki a zene szárnyán repült az ég felé
2019-07-15 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Július 15-én Vincenzo Cimatti szalézi missziónáriusra emlékezünk, aki 1879. július 15-én született az olaszországi Faenzában, de életének legjelentősebb részét misszionáriusként Japánban töltötte. „Azok közül, akik kitűntek buzgalmukkal, amellyel az Egyház evangelizáló küldetésében vettek részt, érdemes kiemelni Vincenzo Cimatti papot, aki teljes mértékben Krisztus szolgálatában állt, tanúságot téve Róla kiváló erényeivel és apostoli lelkesedésével ”- írta róla II. János Pál pápa 1991 decemberében.
Szülei, Giacomo Cimatti és Rosa Pasi egyszerű emberek voltak, hat gyermekük közül hárman csecsemőkorukban meghaltak. A Chimatti család a szentek családja: a három életben maradt gyermek közül Vincenzót tiszteletre méltóvá nyilvánították, nővérét, Maria Raffaella betegápoló irgalmas nővért 1996-ban boldoggá avatták, bátyja, Luigi szalézi szerzetes testvér, misszionárius volt Peruban, aki a szentség hírében halt meg.
Hároméves korában a kis Vincenzo már elvesztette az édesapját. Néhány nappal később az édesanyja elvitte a plébániatemplomba, ahol Don Bosco prédikált.
– Nézd, Vincenzino, nézd csak Don Boscót! – biztatta az édesanyja és a magasba emelte, hogy láthassa a szentet. Vincenzo egész életében emlékezett Don Bosco tekintetére.
Vincenzo Cimatti egész élete olyan volt, akár egy futóverseny Krisztus szolgálatában, Don Bosco nyomdokain haladva, hiszen éppen a fiatalok szentje adta meg neki a „startjelet” az élet versenyében.
A verseny első szakasza 17 éves korában kezdődött, amikor belépett a szaléziak közé. Torino-Valsalicébe küldték, ahol rengeteget tanult és valósággal halmozta az eredményeket: elvégezte a pármai konzervatórium zeneszerzői tanszakát, valamint diplomát szerzett agrártudományokból, filozófiából és pedagógiából a torinói Királyi Egyetemen. Mindenhol kitűnt eszességével, jóságával és szép hangjával. Kisebb szerzeményeit mindenfelé játszották a szalézi iskolákban és oratóriumokban. Ministránsok több nemzedéke is mesterének nevezte őt. És mennyi munka, akár kétkezi is a torinói oratóriumokban a fiatalokért; mennyi futkosás, hogy szegény családokon segíthessen!
Huszonnégy éves korában szentelték pappá, majd húsz éven át a valsalicei kollégium zseniális tanára és zeneszerzője volt, akit a szerzetesek több generációja is Mesternek szólított. Mindeközben pedig kitartóan ostromolta kérésével a rendfőnököt:
– Keressen nekem egy helyet a legszegényebb, legnehezebb, legelhagyatottabb misszióban! Ebben a kényelemben én nem érzem jól magam!
Végül, 46 éves korában élete pályája minőségi fordulatot vett: 1925 karácsonyán az akkori rendfőnök, Boldog Rinaldi Fülöp a Japánba készülő csoport vezetőjévé nevezte ki. 40 évig dolgozott Japánban. Jóságával, kifinomultságával és művészi tehetségével meghódította a japánok szívét, miközben Don Boscóhoz hasonlóan apostoli munkát végzett a sajtó és a zene terén is. Rengeteget utazott annak érdekében, hogy folyamatosan bátorítsa az első szaléziakat és újabb meg újabb műveket nyisson meg elsősorban az árva és kitaszított gyerekek számára. Koncertezett, a zene szárnyain hódított - mintegy 2000 hangversenye volt Japánban, Mandzsúriában, Észak- és Dél-Koreában -, de a legjobban a szegények, a gyerekek, az öregek és betegek között érezte magát. Árvaházakat, oratóriumokat, szakiskolákat nyitott, de egy szerkesztőséget is működtetett Tokióban.
1935-ben, amikor a Miyazaki-Oita misszió apostoli prefektúra lesz, és Don Cimatti lesz az első elöljárója, akit megillet a kitüntető „monsignore” cím is. „Miért akarjátok mérgezni a véremet? - írja ekkor Torinóba. - Hagyjatok nyugodtan dolgozni, sallangok nélkül. Képzeljétek el Don Boscót bojtokkal és rojtokkal!” És olaszországi barátainak, akik elküldték neki a monsignorék díszes öltözékét, visszaküldi az ajándékot, ezekkel a szavakkal: "Adjátok el, és küldjétek el a pénzt a szegényeimnek."
Ezt követően tartományfőnöknek nevezték ki. Miután átélte a háború szörnyű megpróbáltatásait, megkettőződött bátorsággal fogott az újjáépítéshez. Tokióban megalapítja a "Gyermekek városát", amely általános, közép- és szakiskoláival közel 260 árvát fogad be. 70 éves korában a chofui filozófiai és teológiai tanszék rektoraként folytatta munkáját még kilenc évig.
Aztán visszavonult, hogy helyet adjon a fiataloknak. Visszatérhetett volna Olaszországba, ahol békés nyugalomban tölthette volna öregségének éveit, de ő Japánban akart meghalni, „japán földdé akart válni”. 86 évesen hunyt el, 1965. október 6-án. Mintegy 6000 levél és 950 zenei szerzemény, sőt, még hangfelévételek is maradtak utána.
1991. december 21-én nyilvánították tiszteletreméltóvá. Földi maradványai – amelyeket 1977-ben exhumáltak és teljesen épen találtak – a chofui kriptában pihennek.
Most rajtunk a sor, hogy megismerjük az életét és kövessük példáját legjobb képességeink szerint. Mert ő kiváló versenyző volt és számtalan levelét olvasva bepillantást nyerhetünk lelkébe, ahol emberi, keresztény és szalézi vonásai között megmutatkozik az, ami igazában volt: nem csupán szent, hanem egy hiteles ember. Intelligens, akaraterős, érzékeny, akiből spontán áradt a muzsika, természetkedvelő, olyasvalaki, aki szerette minden embertársát, aki a számtalan nehézség és szenvedés közepette sem vesztette el lelki erejét.
Csupán írásaiból - melyeknek nagy része még mindig kiadatlan – derül rá fény, hogy örök mosolya és nyájassága mögött milyen véget nem érő harcot folytatott önmagával és milyen óriási tűrőképességgel rendelkezett a nehézségekkel, bajokkal, szegénységgel szemben és milyen nagy türelmet tanúsított azokkal szemben is, akik nem tudták őt megérteni és nem segítettek neki, amikor szüksége lett volna rá.
A legközvetlenebb ember volt a világon, tetteiben, szavaiban, imáiban egyaránt; póztalan viselkedésével, feledhetetlen mosolyával kicsiket-nagyokat elbűvölt.
Nagy és sokoldalú egyéniség, emberi és erkölcsi talentumokban gazdag, az erények – főleg a szeretet - buzgó gyakorlója volt; mindez világossá teszi, hogy Don Cimatti a szalézi karizma hiteles képviselője volt Japánban, ő volt az, aki a legtökéletesebben testesítette meg Don Boscót azon a földön.
Szaléziak.HU
