Főoldal / Magyar Tartomány / Kazincbarcika - A Don Bosco Ének- és Zenekar hangversenye a Szent Család templom ötéves évfordulóján
Kazincbarcika - A Don Bosco Ének- és Zenekar hangversenye a Szent Család templom ötéves évfordulóján
2012-08-26 Vasárnap | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
A Don Bosco Ének- és Zenekar alapítója Dauner János szalézi szerzetes pap volt 1975-ben. A kezdetben 8-10 tagú együttes mára már több mint 100 tagot számlál; a kórus tagjaiból alakult zenekar létszáma jelenleg 35 fő, az általános iskolásoktól egyetemet végzett felnőtt ifjúságig mindenféle korosztály megtalálható tagjai között. Az alapító elsőrendű célja a fiatalok vallási és erkölcsi nevelése a szent zenén keresztül. 1998 őszéig az ének- és zenekar vezetője és alapító karnagya, Dauner János atya átadta a zenei vezetést egyik tanítványának, ifj. Benyus Sándornak. Munkáját nagyban segíti Bakonyiné Marton Katalin, az együttes kórusvezetője.
A Don Bosco Ének- és Zenekar repertoárja nem korlátozódik egyetlen korra vagy műfajra, hanem felöleli az egyházi év ünnepköreit és az európai zenetörténet széles palettáját. Repertoárjukon körülbelül 120-140 mű szerepel, önálló zenekari műveket is játszanak.
Elhangzott művek:
1. Cesar Franck: CL zsoltár
2. Halmos László: Minden földek
3. Lodovico Grossi da Viadana: Vigadozva
4. Dauner János: Ave Maria
5. Josquin des Pres: Tengernek fényes csillaga
6. Jacques Arcadelt: Ave Maria
7. Bárdos Lajos: Magasztalja lelkem
8. Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből
9. Franz Schubert: Ave Maria
10. J. S. Bach: 147. kantáta
11. Gabriel Fauré: Racine éneke
12. Cesar Franck: Panis angelicus
13. Szögi Endre: Zengj szívem dalt
14. J. S. Bach: Ragyogva tűz a napsugár
15. Ludwig van Beethoven: Isten dicsősége
16. Georg Friedrich Handel: Halelluja
Szólót énekelt: Heim Mercedes
Forrás: http://kazincbarcikai-plebania.emecclesia.hu/Tompa István
Fotók: Thaler Tamás
Kazincbarcika, 2012. augusztus 25.
{gallery}albumok/2012.08.25_barcika_koncert{/gallery}