Főoldal / Magyar Tartomány / „Itt vagyok/itt vagy, Uram! Engem küldj!” -lelkigyakorlat régebb óta fiataloknak
„Itt vagyok/itt vagy, Uram! Engem küldj!” -lelkigyakorlat régebb óta fiataloknak
2024-09-15 Vasárnap | #Magyar Tartomány
lelkigyakorlat • szalézi munkatársak • Péliföldszentkereszt •
Péliföldszentkereszten gyűltek össze szeptember 13-15. között azok a régebb óta fiatalok, akik elfogadták Csány Péter atya lelkigyakorlatra invitáló meghívását. Egy ilyen alkalom mindig nagy lelki élmény, ehhez ezen a hétvégén az elmélkedéseken, közös imádkozásokon túl hozzájárult, hogy a lelkigyakorlat ideje egybe esett Sivadó Balázs örökfogadalmával, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepével és az ehhez kapcsolódó őszi péliföldszentkereszti búcsúval.
Megérkezésünk után Péliföldszentkereszt templomának és a Magyar Tartomány rövid történetének áttekintését követően az első este vezérfonala a Szent Kereszt volt, ami a mi megmentésünkről, vagyis rólunk szól, amihez alázattal kell letérdelnünk.
Szombaton reggel a reggeli ima és a laudes után az első elmélkedésben az önátadás, az arcra borulás, az egymásért való missziós szolgálat jelentőségéről és megvalósíthatóságáról halgattuk meg Péter atya gondolatait. Ezután Nyergesújfalun részt vettünk a szentmisén, melyen Sivadó Balázs szerzetesnövendék örökfogadalmat tett. Felemelő érzés volt megtapasztalni a Szalézi Család szeretetteljes közösségét, hallgatni a kazincbarcikai fiatalok énekét és zenéjét, Balázs testvér örökfogadalmát. A nap hátralévő részében végigelmélkedtük a Via Lucis-t, a fény útját. Ezt követően Péter atya a megbocsátás jelentőségéről és nehézségéről, az állandó szeretet jelenlétének fontosságáról, valamint arról elmélkedett, hogy legyünk készek egymásért imádkozni. „Ha a jót önként vállalom, Isten kiegyenlíti, megszenteli odaadásomat.” Az estét a Fireproof című keresztény film megtekintésével zártuk.
Vasárnap reggel arról elmélkedtünk, hogy Isten arra hív minket, hogy a tizparancsolatot ne parancskövetésből, hanem szeretetből tartsuk meg, Őbenne elmélyülve imádkozzunk. A búcsui szentmiséről Vitális Gábor Atya gondolatait vihettük haza.
Gyenes László SC, Gyenes Lászlóné SC/Szaléziak.HU