A szalézi rendfőnök üzenete a fiataloknak

2012-01-30 Hétfő   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Don Bosco Szalézi Társasága és az egész Szalézi Család nagy várakozással és hosszas előkészületekkel néz a mai nap, január 31. elébe, amikor a rend alapítója, Bosco Szent János liturgikus ünnepét ülik meg világszerte. Ezen a napon a szalézi rendfőnök, Pascual Chávez hagyományosan egy levélben fordul a fiatalokhoz, amelyet Don Bosco kilencedik utódaként olyan formában fogalmaz meg, mintha maga  a fiatalok szentje írná azt.

A “Fiatal álomlátók, egy álomlátó atya gyermekei” címmel íródott levélben a fiatalok szívéhez intézi szavait, megértő atyaként, sok szeretettel jellemzi életkörülményeiket, lelkesíti őket és kiutat mutat nekik az őket körülvevő érdektelenségből, hogy "Isten felé fordulva, de két lábbal a földön állva" találják meg életük értelmét és saját értékeiket.

Alább olvasható a levél teljes terjedelmében, de letölthető Word dokumentum formájában a szalézi adattárból:

“Fiatal álomlátók, egy álomlátó atya gyermekei”
Üzenet a SZALIM fiataljainak 2012

Szeretett Gyermekeim,
Kedves Szalézi Ifjúsági Mozgalom, Kedves Fiatalok!


Atyátokként és barátotokként írok hozzátok, kilencedik utódom közvetítésén keresztül.
Még benne él szívemben és emlékeimben az augusztus 17-i madridi találkozásunk az atochai szalézi intézmény hatalmas udvarán. Szaléziként és érzelmi oldalról megközelítve is felejthetetlen élmény volt. Boldogan láttam felelősségteljes viselkedéseteket, hogy büszkék vagytok a hittel megélt életetekre. Csodáltam vágyatok, hogy Isten terve szerint valami jót kezdjetek életetekkel, és szívetekben őrzött álmaitokkal. Meghatódtam, amikor örömmel fogadva az Igét, imádkozni láttalak benneteket. Bűvöletes volt látni titeket, amikor csendben imádtátok az Oltáriszentségben Jézust. Mindennek a fényében vidámságotok még szebbnek, még tisztábbnak és átütőbbnek tűnt. Boldogan láttam köztetek a számtalan fiatal animátorral együtt a sok szalézit és nővért, több tartományfőnököt és megbízottat, mind a Szaléziak, mind a Segítő Szűz Mária Leányai közül. Itt a helyük! Éberen jelen lenni életetekben, vágyaitokban elkísérve benneteket a hitbeli fejlődésetek útján.
Örülök neki, hogy rám gondolva nagy ünneppel készültök 2015-ben. Itt fent, a mennyekben Jézus arcát nézve mindenről tudunk, ami a földön történik. Mindez egy csodálatos, megszentelt történet, még akkor is, ha ti ebből olykor csak a drámai fordulatot látjátok. Másként van ez, mint azt talán gondoljátok. Nem létezik távolság közöttünk és köztetek, mert tudjátok jól, attól a pillanattól, hogy Jézus születésével belépett a történelembe, nincs emberi születés, amely ne lenne szent, nincs olyan gyermekarc, amelynek szemeiben ne lenne mélyen elrejtve a Megváltó ragyogó fényessége. Ez a közelség hitelesebbé és hatékonyabbá teszi jelenlétemet köztetek. Valóságossá, mint a valdoccói oratórium idején Torinóban. Jelen tudok lenni minden szalézi érdekeltségű helyen, a világ 130 országában.
Úgy szólok hozzátok, mint akkor! A szív lélekemelő nyelvén és nem elvont logikai érvelések útján. Bár elismerem, hogy a mostani bonyolult világban és a mai gondolkodás zavarodottságában nagyon fontosak a tiszta gondolatok és a megalapozott meggyőződések. Sok üzenetet, hírt kaptok mindenfelől, s szeretném újra kialakítani azt a kapcsolatot veletek, amely elválaszthatatlan barátok közt időtlen időkig tart. Egy olyan kommunikációt, amely tapasztalatcsere és párbeszéd is egyben.
Szeretném megtalálni a megfelelő szavakat, hogy végigmehessek azon a hosszú, rejtelmes és bonyolult ösvényen, amely a szívetekhez vezet. A szívetekhez, amelyet sokszor megsebzett a felnőttek közömbössége, vagy elárult szeretetük sikertelensége. Látjuk a mai fiatalokat az iskolában, unottan és indíték nélkül, vagy az utcákon, semmivel sem törődve, céltalanul, az általános depresszió jeleit hordozva. Egyhangúan és nehézkesen telnek mindennapjaik. Olykor összehasonlítom ezt azzal a tájjal, amelyet kilenc éves koromban láttam: hatalmas gyereksereg, akik segítségre, megértésre, szeretetre szorulnak és lehetőségre várnak.
Számotokra, fiatalok számára lettem kiválasztva. Hozzátok küldött el az Atya, bár ennek a hívásnak a fontosságát és egyszerűségét mégsem értettem meg rögtön. «Íme a te munkatered, íme itt kell dolgoznod. Légy alázatos, erős és kitartó; és azt, ami most történik ezekkel az állatokkal, neked meg kell majd tenned fiaimmal.»
Ebben a modern világban gyakran az az érzésem, hogy a fiataloknak hiányzik a levegő. Talán azt lehet mondani: nagy a veszélye annak, hogy lelki értelemben megfulladtok. A korrupció, a fiatalokkal szembeni érdektelenség, a bizonytalan jövőkép, amelyet az észnélküli gazdaság tesz előreláthatatlanná, a vallás, mely lesüllyedt az intézményes formák szintjére és ennek következtében az üres, szenvedély nélküli, lelketlen imák, a társadalom vagy a családi közösségek, amelyeket gyakran csak rideg kapcsolatok jellemeznek, az értelmetlen és tartalmatlan szavak, kioltják az élet lendületét és kiapasztják a jó szándék minden forrását.
Ebben az értékekben szegény és alacsony kultúrájú közegben, arra kérlek titeket, fiatalokat, hogy emelkedjetek fel. Minőségileg megújult erővel, prófétai példával hassatok társaitokra, barátaitokra, olykor családotokra. A nehézségekkel nem törődve, bátran haladjatok az élet azon útján, amely a mélységes emberi és vallásos meggyőződésből gyökerezik.
Nem tudtok kijönni abból a mocsárból, amelybe beleragadtatok. Nem tudjátok belélegezni a szabadság levegőjét ennek a szürke világnak a fogságában, ha nem adatott meg nektek is az idő és az erő az álomlátáshoz. A látomások prófétákká formálták atyáinkat, és képessé tették őket arra, hogy mély nyomot hagyjanak kortársaik életében.

“Az én álmom … a mi álmunk … az Isten álma”

A kilenc éves kori álom volt az, mely jellemezte az életemet. Az volt, mely megadta nekem, az idő múlásával az ihletet, hogy milyen terepen kell működnöm. A képességet, hogy kidolgozzak egy pedagógia rendszert, hogy beférkőzhessek a szívetekbe, a hatalmas türelmet, hogy megváltoztassam a világot, a ti világotokat.
Az Úristen segítségével hívlak titeket, a megtestesült remény hordozóit, hogy a sok csalóka illúzió között, melyek behálóznak titeket, találjatok rá az álomra, amely kreatív emberekké tesz benneteket. Az álomra, amely felébreszti a szunnyadó akaratot, amely titkos energiákat mozgósít és erőt ad a fejlődés elkerülhetetlen nehézségeinek leküzdéséhez. Megingathatatlan szilárdságot ad a várakozás beteljesüléséhez, anélkül, hogy rögtön követelné mindazt, amit álmodunk.
Isten felé fordulva, de két lábbal a földön állva álmodni nem menekülés, hanem életünk megnyitása valami új felé, amit még nem teljesen ismerünk, de amiről érezzük, hogy nagyon fontos. Tehát belevetni magunkat valami olyanba, amit még nem birtokolunk, de amit elismerünk; ez azt jelenti, hogy értelmünkkel próbáljuk felfedezni “az Istent, aki elkísér minket” a mindennapok sűrűjébe. Semmilyen terv sem válhat valósággá, ami a létezés értelmét képezi, a legszerényebbtől a leghíresebbig, ha nem egy álomból születik meg. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy bátor döntéseket hozhassunk ebben a szétfolyó, lelketlen és értékekben szegény társadalomban, hogy megtaláljuk újra az erőt, a széles látóhatárt, amely gyökerénél fogva ragadja ki az embert a lanyhaságból, új egek felé és új földre vezeti.
Ötvennyolcadik születésnapomon IX. Pius pápa utasítására leírtam életem első negyven évének történetét, amelynek a “Szalézi Szent Ferenc Oratórium emlékei” címet adtam. De nem a halhatatlanság iránti vágyból, vagy nagyzolás miatt tettem ezt. Örök életre lettünk teremtve, mert Isten szívében kaptunk helyet. Fiával, aki megváltott bennünket, együtt szeret minket. Ezért szeretetből írtam ezt a lelki végrendeletet. Legyen számotokra segítségként a jelenben és a jövőben is. Olvassátok el ezeket a tapasztalatokat. Nem is a múltam iránti érdeklődésből ajánlom, hanem azért, hogy e vérrel és verejtékkel írt sorok között megtaláljátok minden gondolatom célját, az élet teljességének kibontakozását. Megértitek majd, hogy minden felelős nevelőnek fontos szeretetszolgálatként kell értelmeznie az életét. Idejükre úgy kell tekinteniük, mint egy lehetőségre a befogadásra. El kell mélyíteni tudásukat, de nem azért, hogy megalázzanak vagy befolyásoljanak vele bárkit, hanem hogy táplálják a szívet, hogy az Krisztus felé haladjon. A nevelés felemel minket, Isten- és emberszeretővé tesz, hiszen jót teszünk vele.
Szaléziakként tehát inkább nevelünk a meghallgatás és a tisztelet mesterségével, mintsem ostorral prédikálva; inkább nevelünk átszenvedett csönddel, amely szeretetet szül. Inkább várakozva, mint kemény dorgálással. Tekintélyünk inkább épüljön következetes és feddhetetlen életünkre, mint a törvény vagy a pozíció által meghatározott hatalomra. Mi legfőképpen szeretettel nevelünk. Ha az ingyenes és Jézus irgalmát tükröző szeretetünk elhalványul, a fiatalok megdermednek, mert kevésbé viselik el a szeretet hiányát, mint a tudás árnyékát.
Szeretnélek mindannyitokat nagy szeretettel magamhoz ölelni, és megsúgni nektek szívem legnagyobb titkát. Mindig hittem abban, hogy küldetésemnek van egy különlegessége: fiatalok által megmenteni más fiatalokat. Mindig azt akartam, hogy szeretetem közös misszió legyen számotokra, és ti magatok váljatok fiatal apostolokká. Valaki nagyon akarhat egy ideált, de ha nem találja meg a helyes megvalósítást, elbizonytalanodik. Ami nem meggyőző erejű, az nem tud stabil életcéllá válni. Mint Izsák idejében, új kutakat kell ásnunk, életet kell adnunk. Új szemléletet, új formát kell nyújtanunk közösségeinknek. Számítok rátok! Életemet adnám azért, hogy képesek legyetek újrakezdeni, bízni az életben, hogy jövőtöket a szolidaritást és a békét meghallva tervezzétek
Szalézi csapatom formációjában mindent a fiatalokra építettem, és ez győztes megérzésnek bizonyult. Csak nektek, fiataloknak van az a képességetek, hogy ismereteiteket bölcsességgé formáljátok és ezzel a bölcsességgel átitassátok életeteket. Ne forduljatok magatokba fáradt és megtört vándorként, hanem “isteni kalandként” felfogva életeteket, világszerte vonjátok be és fogadjátok be Isten gyermekeit a megváltás csodálatos történetébe.
Legyetek új próféták, olyan emberek, akik képesek megmutatni a lelkek elveszettségéből kivezető utat, a változás bizonytalanságában az újat, amelyet Isten a szívekben és a történelemben elhint. Az élet értelme hatalmas kinccsé, próféciává, küldetéssé válik.
Nincs többé sem ideje, sem tere a középszerűségnek. A lelki lanyhaság és szürkeség arra kényszerít minket, hogy az értéktelen kultúrából táplálkozzunk. Ne pazaroljátok el a fiatalságotokat, kedves fiatalok, arra, hogy felületesen, irányvonal és lendület nélkül élitek le azt! Álmodjatok nagyban! Tegyetek nagy dolgokat az életetekben!
Az élet akkor tanúságtevés, ha láthatóvá válik a nagysága annak, aki létrehozta! Amilyen mértékben az élet legyőzi a félelmeket, melyek szorongatják, annyiban igaz és értelmes szavakat gerjeszt bennünk. Legyetek tanúságtevők, kockázatra készek, nem csak az erőtökben bízva, hanem mert tudtok a gyengeségből is eszközt teremteni arra, hogy Isten hatásosan működhessen általa. Szálljatok le a hétköznapok útjára, és járjátok a mindennapi élet útjait, ahol sok barátotok tölti életét a boldogság hiábavaló keresésével. Kiáltsátok feléjük a változás óhaját!
Legyetek őrszemek, mindig készek reményt és bátorságot nyújtó szeretetet adni az élethez. Legyetek szabad és ragyogó tolmácsai az evangélium szükségességének. Legyetek olyan állampolgárok akik életükből egy részt adnak a közjónak is, akik lélekben szolidárisak és figyelmesek a földi valóság felé.
Az alapigazságok elhagyása szkepticizmusba  taszít. Az atyák hiánya, akik világítótornyok a viharos éjszakában, vezércsillag nélkül hagy benneteket, amelyek mutatnák az irányt. Úton vagyunk afelé, hogy legtisztább gondolataink is drámai hajótörést szenvedjenek és megfulladjanak a siker utáni loholásban, a személyes érdekek keresésében és a felületes élvezetekben.
Mindezek a kihívások folyamatosan kockára teszik az élet értelmét. Találjátok meg az álmot, amely visszaadja nektek az értékeket, amely segít mindig előrehaladni és erőt ad a nehézségek legyőzéséhez. Ne akarjatok egyedül haladni az úton, fogjatok inkább össze, megerősítve magatokban és másokban a felelősségérzetet, fejlesszétek a szolidaritásra való hajlamot, amely megtörve az elszigeteltséget, megerősít benneteket az élet értelmének a keresésében, mintsem a siker hajszolásában.
Építsétek a szolidaritás kultúráját, folytassatok érdekek nélküli szolgálatot, növelve szívetekben a tudatos szembenállásnak a szükségszerűségét a makacs egoizmussal szemben, amely felaprózza a társadalmat. Az önkéntesség iskolája az élet és az értékekre való nyitás sajátos “gyára”.
Kedves fiatalok, tudjátok mennyire szeretlek benneteket. Rátok gondolok mindig az Úrban és az Egyház nagy családjában. Ezért XVI. Benedek pápa gondolataival szeretném zárni levelemet, melyet karácsonyi üzenetében mondott. Azt gondolom, hogy szavai mindannyiunk számára irányt, menetrendet és élettervet mutatnak.
A vatikáni kúriának tartott beszédében, a Szentatya visszautalt a 2011-es  Madridi Ifjúsági Világtalálkozóra, mint ami “új, megfiatalított módja kereszténységünknek”. Ez a találkozó öt alapvető szempontra helyezte a hangsúlyt és ezek jellemezték a felejthetetlen eseményt. Ötféle úton lehet ma tanúságot tenni Krisztusról és hirdetni Őt, egy olyan módszerrel szemben, amely megfáradt és unalmas keresztény ajánlatnak tűnik.
Az első szempont: Az a tény, hogy a világ minden részéről eljöttek különböző nemzetiségű, nyelvű és kultúrájú fiatalok, rámutatott az Egyháznak az egyetemességére és egy “újfajta keresztény tapasztalat” volt, amely segíti azt a meggyőződést, hogy mindannyian testvérek vagyunk és egy családhoz tartozunk. Megérintve az egyetlen Úr Jézus által és közös liturgiában ünnepelve Őt. Ez nem csak egy ideál, hanem valóban megélt igaz tapasztalat.
Második: önkéntesek millióinak nagylelkű és örömteli tevékenysége kiemelte ezt az új módját az emberség és a kereszténység megélésének. “Másokért élni csodálatos dolog”. Az élet és az idő akkor nyeri el teljességét, ha önként áldozzuk másokra, és nem tartogatjuk magunknak.
Harmadik: az átható csenddel a Legszentebb Oltáriszentség előtt, imádva Őt, kifejezzük hitünket a lelkiség eme forrásában, amely erőt ad életünk átadásához. Az Úr feltámadott és jelen van mindenhol, de különösképpen is az Oltáriszentségben.
Negyedik:: közeledni a bűnbánat szentségéhez megmutatja, hogy bár Isten által lettünk teremtve és ezáltal arra vagyunk hivatottak, hogy elérjünk az élet teljességéhez, amely a Szeretetből származik, mégis érezzük magunkban a rossz erejét, amely az önzés legkülönbözőbb formáira hajt minket. Ez a tény ráébreszti tudatunkat, hogy szükségünk van a bocsánatra. A megbocsátásra, amely a felelősség egyik jelképe.
Végül: az öröm, amely a hitből fakad, abból a bizonyosságból, hogy Isten által óhajtott, befogadott, kedvelt és szeretett lények vagyunk. Abból, hogy Valaki így szól hozzánk: “jó, hogy itt vagy”, hogy Valaki gondolt ránk, és tervet is készített számunkra.
Összefoglalva, az “új evangelizáció” felhívás az összefogásra, hogy másokért éljünk, és imádjuk Istent, hogy kiérdemeljük bocsánatát és bízzuk magunkat szeretetére.
Íme az út, amely az örömhöz vezet.
Szeretettel búcsúzom tőletek, kedves barátaim! Amikor rám gondoltok, tudjátok meg, hogy én is gondolok rátok. Szívemben zártalak benneteket. Oda, ahol a legfontosabb személyeket hordozom. Emlékezem rátok és sokszor támogatlak benneteket imáimmal Jézusnál, hogy az Ő képmásai legyetek és hogy életetek ajándékká váljon. Csak így érhettek el a boldogságra, egy álom örömébe, amely megnyitja előttetek Isten rejtelmét és segít majd benneteket, hogy mélységes és kristálytiszta vizeken hajózzatok, afelé a teljesség felé, amelyet Isten öröktől fogva elültetett a szívünkbe.


Róma, 2012. január 31.

Atyai szeretettel.
A ti Don Boscótok

szaleziak.hu