Főoldal / Szalézi világ / Szíria - A háború útján
Szíria - A háború útján
2012-10-11 Csütörtök | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Munir El Rai atya, a Kötép-Kelet Tartomány elöljárója az előző héten a szíriai közösségeket látogatta meg, ahol egy ideje dúl a háború. Utazásáról beszámolt az ANS nemzetközi szalézi hírügynökségnek.
"Nagyon elszomorított a fiatalok kilátástalansága, akik elvesztették minden reményüket a jövőben és a hazájukban. A szemem előtt egy olyan Szíria képe jelent meg, ahol nincsenek keresztények és nincs jövőjük, mint ahogy ez más országban is történt a Közel-Keleten" - jegyezte meg El Rai atya.
Szombaton, szeptember 29-én Tartous-ban El Rai atya találkozott a maroniták püspökével, aki megköszönte a szaléziaknak mindazt a tevékenységet, amit Kafroun-ban végeztek. El Rai atya áthaladt jónéhány falun, látva sokakat, akik meghaltak az összeütközésekben. "Találkoztam a kafrouni szaléziakkal, akik ebben a rendházban maradtak nyáron két fiatal testvérrel együtt, és egy új rendtárssal, aki most csatlakozott ehhez az új misszióhoz. Akkor elhatároztuk, hogy egész évben nyitva marad a ház, hogy otthont adjon a menekülteknek, akik Aleppóból érkeztek: kb. 40 személy, akik között szaléziak családtagjai, szalézi munkatársak és fiataljaink vannak. Jelenleg gyorsan nő ezeknek a menekülteknek a száma, a terjedő harcoknak köszönhetően. A rendház nevelői szabadidős tevékenységeket is kínálnak a fiataloknak Homs városából, ahol a legerősebb volt az ütközet. A központ továbbá oratóriumot is működtet a környék fiataljainak" - magyarázza El Rai atya.
A hétköznapi élet a menekülteknek és a Szalézi Családnak családiasan zajlik: a vendégek belekapcsolódnak a házi munkákba, mint karbantartás, kertészkedés, konyha és mosoda, valamint a lelkipásztori munkákba más menekültekkel és a terület gyermekeivel. A családok biztonságban érzik magukat a szaléziaknál, de aggódnak szeretteikért, akik még mindig Aleppóban vannak. A jövőre gondolnak, amelyet többfelé szakított a kétség, a félelem, a vágy, hogy külföldre meneküljenek és a remény, hogy képesek lesznek visszatérni otthonaikba.
"Elindultam Aleppo városa felé október 2-a délutánján, egy 25 fős buszon egy szalézi munkatárs kíséretében. A busz, amely már amúgy is tele volt a menekültek csomagjaival, akik rajta utaztak, feszültséggel és félelemmel is tele volt egész úton, mivel a legsúlyosabb csapást elszenvedett területeken haladt át. Az utasok remélték, hogy valaha visszatérhetnek eredeti otthonaikba, hogy elérhetnek egyszer újra szeretteikhez.”
Az útra való üzemanyagot egy árustól szerezték, aki elrejtette készletét – mert már nem működnek a benzin szolgáltatók.
„Az elhagyatott autóút mentén észre lehetett venni a háború jeleit: autók és tankok, eltalált és elhagyatott házak, különböző úttorlaszok, amelyet a szíriai hadsereg épített, hogy megállítson és ellenőrizze az utiokmányokat. Egy útszakasz után a szíriai hadsereg ellenőrzésén kívül, egy órányira Aleppótól, egy felkelők által épített úttorlaszba futottunk, ők is ellenőrizték az utiokmányokat, majd elengedtek minket. Egy másik felkelő útzár után elértünk Aleppóba. Tisztában voltunk azzal, milyen szerencsések vagyunk, hogy útközben nem támadtak meg minket.”
Miután megérkezett este a szalézi házba, a tartományfőnök köszöntésben és köszönetben részesült két szíriai szalézitól, egy szíriai pre-novíciustól és néhány fiataltól, akik a kis udvaron játszottak. Egy tized rózsafüzér lehetővé tette, hogy viszonylag nyugalomban fejeződjön be a nap.
De a következő reggel az ébredés hirtelen jött: „A szalézi ház megremegett egy nagy támadástól Aleppo főterén, amely mindössze 8 percre van gyalog. 9 órakor egy másik szalézival meg akartam látogatni a támadás helyét, ahol 50-en életüket vesztették és több, mint százan megsebesültek Aleppo központjában; de lehetetlen volt, mert féltek egy újabb támadástól”.
El Rai atya és más szaléziak meglátogatták a keresztény városnegyedet – ahonnan sok gyerek és fiatal gyakran látogat el a szaléziakhoz – jelenleg tele van aknavetőkkel, orvlövészekkel és autóbombával. „Az úton sokan felismertek minket, akik jártak oratóriumba, így meghívtak otthonukba és elmesélték történetüket. Egy gyerek, akit ismertem, azt mondta nekem, hogy családja tervezi a távozást, hátrahagyva édesapját, hogy őrizze a házat. Minden ellenére, a fiú azt mondta: „Szeretem Szíriát!”, majd: „Hamar vissza szeretnék térni Szíriába”.
Egy másik fiatal bizalmasan közölte El Rai atyával, hogy az embereknek az elsődleges segítség az Egyház részéről „egy lelki és erkölcsi erős támogatás, később a szolidaritás”. A háború nemcsak erőszakból áll, hanem erkölcsi és pszichikai tettekből. Az utcák tele vannak torlaszokkal, emberekkel és páncélozott járművekkel, mindenfelé csak fegyvereket látni. Mindenki a háború nyelvén beszél most, a gyerekek ismerik a fegyverek neveit és ha valahol történik egy robbanás, felismerik a hangból a fegyvert, amit használtak. Esténként a támadások erősödnek és a fiúk arról álmodnak, hogy elalszanak, majd másnap felébredve minden már a múlté lesz és megoldódik.
Aleppóban El Rai atya különböző találkozókat tartott a szalézi közösséggel, hogy átgondolják, hogyan folytassák a segítséget a fiataloknak és családjaiknak, lelki és anyagi téren. Az aleppói ház egy újabb béke szigete. Azon kevesek, akik ide jönnek, 16.30-tól érkeznek és estig maradnak, amikor a nap egy fohásszal fejeződik be Szűz Máriához.
A szaléziak a szalézi munkatársak és laikusok segítségével kezdeményezéseket alakítottak ki állami iskolákban menekülteknek, de aztán abbahagyták a fenyegetések miatt. Most ez a tevékenység újra elindult, hála a különböző felekezetű fiatal atyáknak és laikus csoportoknak. „Magunkat másnak adni, és hinni az együtt létezésben, ez olyan érték, ami egykor Szíria büszkesége volt, és a remény jele, amivel ezen az úton találkoztam”.
A tartományfőnök október 7-én távozott Aleppóból, hogy repülőn visszatérjen Damaszkuszba. „A taxi többe került, mint a repülőjegy, a kockázat miatt, melyet a taxis vállalt azért, hogy elvigyen”.
„Ez az út – zárja le El Rai atya -, megérintette életemet emberi, keresztény és szalézi szempontból. Láttam a háború borzalmait, amely olyan gyorsan rombolást, bizonytalanságot, szomorúságot, gyűlöletet és megosztást hozott országunkba. Láttam az emberek gondolatait is, akik csakis békét és biztonságot szeretnének, és rájöttek, hogy a megoldás csak a tárgyalás lehet. Megtapasztaltam a hit és ima jelentős visszatérését is, és a vágyat az életre, amely végett paradox módon megnőtt a házasságok száma.”
„Nekem úgy tűnik, hogy most két fő kihívás előtt állunk: támogatni a lakosságot ebben a vészhelyzetben, szembesülni a humanitárius segélyek jelenlegi hiányával, ami abból a tényből fakad, hogy a jelenlegi helyzetet Szíriában most csak politikai és média szempontnak tekintik, míg a humanitárius szintet elhanyagolják; hogy sikerüljön eltörölni a gyűlöletet oly sok viszály után, hogy végre helyre lehessen állítani a békét.”
„Minden szíriai részéről, akikkel ezen az úton találkoztam – fejezi be El Rai atya – kérem Önöket, hogy imádkozzanak értünk”.
ANS-Aleppo/Nádudvari Géza/szaleziak.hu
