Főoldal / Magyar Tartomány / Miért csak 1913-ban?

Miért csak ekkor? - tehetnénk föl a kérdést, hiszen Don Bosco már 1875 novemberében több szalézi papot küldött missziós munkára Dél-Amerikába, emellett az európai államokban is igyekezett meghonosítani nevelési és oktatási módszerét. Az iparilag fejlett országokban, elsősorban Angliában és Franciaországban hasonlónak látta az ifjúság helyzetét, mint Olaszországban, a közép-európai országok Don Bosco idejében még főleg mezőgazdasággal foglalkoztak, az ipari tevékenység alig vagy sehogy sem indult be. Mivel a Don Boscó-i nevelési módszer az ipari ifjúság és gyermekmunkásság felemelését, taníttatását, vallási és erkölcsi nevelését tűzte ki céljául, ezért érthető, hogy Magyarországon – ahol az ipari tevékenység mintegy negyven évvel késett – a szaléziak itteni letelepedésére az európai országok között szinte utolsóként került sor.

A szalézi szerzetesek magyarországi letelepítéséhez szükséges előkészületeket már Don Bosco első utóda, Rua Mihály megkezdte, de az örvendetes eseményt 1910-ben bekövetkezett halála miatt nem érhette meg. Mindenekelőtt magyar szaléziakat kellett kinevelni, akik hazatérve terjesztették volna Don Bosco művét. Először 1900-ban tettek rá kísérletet, hogy magyar fiatalokat vigyenek Olaszországba egy hivatástisztázó kurzusra, de két hónap után az első hat fiatal visszatért hazájába. A kezdeti kudarc azonban nem bátortalanította el Don Ruát, így aztán 1901 októberében a tizenhárom fiatalból álló, első magyar csoport Zafféry Károly, az első magyar szalézi vezetésével megérkezett a Torino közelében fekvő Foglizzo Canavesébe, ahol a társaság egykori formációs központjának háza állt. Itt azonban igen szűkösen voltak, a szónak mindenféle értelmében.

1902 januárjában a Rendfőnöki Tanács jóvoltából a jelöltek kicsiny csoportja átköltözhetett Cavagliába, az akkori Vercelli megyéhez tartozó Biella közelébe, a Viverone-tó mellé, Piemont keleti részébe. Az épületben előttük a német jelöltek laktak, de létszámuk növekedésével ők máshová költöztek. Az egész falu segítette őket, hogy berendezkedhessenek a szegényes házban. Az első igazgató Don Ambrogio Broggini volt. Cavaglia 1913-ig barátságos otthont nyújtott az első magyar szalézi növendékeknek.

A letelepedés történetét Ádám László szalézi írt először összefoglaló művet (Rendtörténeti tanulmány Eugenio Ceria nyomán, 1949), aki nagy gonddal gyűjtötte össze a még fellelhető dokumentumokat, leveleket.

"Szeretném kifejezni hálámat az Úrnak azért a sok jóért, amit hazátokban a szalézi jelenlétért száz éven keresztül tett, 1913. november 6-tól kezdve, amikor az első szaléziak megérkeztek Péliföldszentkeresztre. A magyar szaléziak magvetése termékeny talajra talált és gyorsan szárba szökkent. Később a tartomány megismerte a szenvedést és a vértanúságot is. A jövő azonban reménytelinek látszik" - írta köszöntő levelében a rendfőnök.

Szaléziak.HU