Főoldal / Szalézi világ / Strenna 2015: interjú Luca Pontassuglia grafikussal
Strenna 2015: interjú Luca Pontassuglia grafikussal
2014-12-29 Hétfő | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Megtervezni a strenna plakátját Don Bosco születésének 2015-ös, bicentenáriumi évében nagy felelősség. A feladatot egy fiatal grafikusra bízták, akit Luca Pontassugliának hívnak és a vastói oratórium animátora. Íme, néhány gondolata ezzel a munkával kapcsolatban, amelyeket Gian Luigi Pussino atya jegyzett fel.
Hogyan kaptad meg ezt a munkát?
Az ötlet az volt, hogy ebben az évben egy olyan strenna lesz, amelyet „a fiatalok választanak a fiataloknak”. Ezért úgy döntöttek, hogy olyan fiatalokra bízzák ezt a feladatot, mint amilyen én vagyok. A vastói szaléziakhoz tett látogatása alkalmával José Luis Muñoz testvér, az ANS igazgatója George Zazza atyától, az oratórium korábbi igazgatójától és Franciszek Pampinella plébánostól hallott néhány munkámról. Muñoz testvér megmutatta a munkáimat a rendfőnöknek és úgy döntött, hogy felkínálja nekem a lehetőséget, amit nagy örömmel, de egyben nagy aggodalommal fogadtam el a hatalmas felelősség miatt.
Meg tudod magyarázni a képet a plakáton?
Megpróbálom. Mindjárt azzal kezdeném, hogy hivatkozok Bruno Ferrero atyának, az olasz Bollettino Salesiano igazgatójának szavaira, aki először vetette fel az ötletet. Vele együtt dolgoztam, amíg össze nem hoztam az egészet.
Az előtérben levő gerendákkal kezdeném, amelyek egy építés alatt álló épület részét képezik. Ez szimbolizálja, hogy valami készülőfélben van, még mindig fejlődik. A bizonytalan helyzetet is megjeleníti és a kihívásokat, amelyekkel a fiatalok szembesülnek ma. Ezek a fiatalok egy új világ építői. De nincsenek csak önmagukra utalva, mert ott van Don Bosco, hogy vezesse őket. Ő az, aki megmutatja nekik a területet, ahol dolgozniuk kell.
Don Bosco feltűrt ingujjban van megjelenítve, készen a mások, különösen a fiatalok javára végzett munkára. Tekintete komoly, mintha még mindig álmodna. Ez az a Don Bosco, aki 200 év után is még mindig készen áll arra, hogy elérjen a fiatalokhoz a mindennapi helyzetekben, még ha ez azt jelenti is, hogy el kell mennie veszélyes helyekre, amelyek olyannak tűnnek, mintha fel lennének függesztve ég és föld között, és nincs egy biztos pont sem, amely megadná azt a minimális biztonságot, ami szükséges az életben.
Azonban Don Bosco nincs egyedül. Vele van az egész Szalézi Család. A gerendán ott találunk egy szalézi szerzetest, egy Segítő Szűz Mária Leányai nővért és mellette egy szalézi munkatársat. Együtt dolgoznak, hogy megvalósítsanak egy nagy álmot, amely továbbra is eredményes és gyümölcsöző.
Mit szeretsz benne a legjobban?
Az első fiút, aki lovagló ülésben ül a gerendán – ő a csoport Magone Misije. Ránéz Don Boscóra és arra gondol: „Vajon honnan merít annyi energiát, hogy velünk maradjon egész idő alatt?”
És mi volt a legnehezebb?
Sok nehéz rész volt, különösen azért, mert a képet világosan és egyértelműen kell megértetni, egyformán kell értelmezni mindenkinek a világ minden táján! Azt hiszem, Don Bosco jobb keze volt a legnehezebb része. Többször meg kellett ismételnem, a gesztus fontossága miatt.
Egy végül egy személyes kérdés: mit vársz a bicentenáriumtól?
Azt remélem, hogy emlékeztetni fog minket az élet szépségére, mint azt Don Bosco tette, „a fiatalokkal és a fiatalokért”. A magam részéről szeretném kiélvezni ezt a nagyszerű lehetőséget. Az idén biztosan történni fog valami különleges, egy év, amikor arra emlékezünk, hogy folytatni kell az álmodást. A célom az lesz, hogy megpróbáljak elérni mindent, ami szép és igaz, hogy továbbra is ihletet keressek Don Boscóban, és persze Őbenne, aki mindig elkísérte az úton!
ANS – Róma/Szaléziak.HU
