Főoldal / Egyház / A névadó - Szalézi Szent Ferenc ünnepén

Szalézi Szent Ferenc  élete a kereszténység egyik legválságosabb időszakában zajlott. A protestantizmus megerősítette állásait, a Tridenti Zsinat utáni Egyházban a reformok tisztító szelei fújtak. A szembenállás nemcsak drasztikus hangvételű hitvitákban, hanem az erőszak minden formájában is megnyilvánult. És ekkor a Genf-Annecy-i egyházmegyében megjelent egy huszonhat éves, főúri származású plébános azzal a megbízással, hogy szervezze újjá a környező hegyvidék elnéptelenedett és kálvinistává lett falvainak plébániáit. Sokan azt hitték róla, hogy elkényeztetett arisztokrata, és kiderült, hogy kitartóbb lovas és hegymászó, mint prasztivadék munkatársai. Amellett minden tudott, mindenkit megértett, minden helyzetben volt egy életrevaló javaslata. Szelíd szavaiból szeretet áradt, sohasem gyűlölködött, sohasem volt erőszakos. Mintha más anyagból lett volna az agya és a szíve, más indulatok és érzelmek mozgatták volna akaratát, mint a többi halandóét. Érvelése szelíd volt, de ellenállhatatlan: keresztül-kasul idézte a Szentírást, az egyházatyákat és a doktorok műveit. A rábízott vidék lakossága ezerszámra tért vissza az egyházba.

Harminchat éves volt, amikor 1603-ban a pápa genfi püspökké nevezte ki, de püspökként sohasem tehette be a lábát a kálvinista Genfbe. Teljes erejével nekilátott egyházmegyéje újjászervezésének. Egy-egy vizitációs körútja öt-hat hónapig is eltartott, hazatérés nélkül. Zsinatokat tartott, kolostorokat reformált meg, az engedetlen közösségeket feloszlatta. Emellett messze földön híres lelkivezető volt: száz és száz levelezőpartnere volt, királyoktól és bíborosoktól kezdve egyszerű polgáremberekig és apácákig. Tudományának és jámborságának híre túljutott országa határain: a pápa és a savoyai herceg kényes diplomáciai feladatokkal küldte fejedelmi udvarokba.

Bigottságtól mentes gondolkodó és kitűnő író volt: nyíltan védelmére kelt Galilei és Kopernikusz nézeteinek; a Filótea és a Teotimusz mellett 24 kötetnyi írása maradt az utókorra. Lelki gyermekei közül Chantal Szent Johanna Franciska, a vizitációs rend alapítója szintén elnyerte a szentek glóriáját.

A "bölcs és szent" püspök ötvenöt éves korában, 1622-ben Lyonban fejezte be Isten és embertársaiért felemésztődött életét.

Szalézi Szent Ferenc az isteni szeretet hirdetője volt szavával, írásával és életével. Türelmes, jóságos szeretetével mérhetetlen sok lelket nyert meg Istennek, és sok lelket vezetett a legmagasabb Isten-szeretetre. Don Bosco Atyánk őt mint a nyájas szeretet („szeretetreméltóság”) megtestesítőjét választotta védőszentül Társasága számára, és nevezte el róla a rendtagokat szaléziaknak.

Szalézi Szent Ferenc műveiben központi gondolatként hangsúlyozza ki az Isteni szeretet gondolatát. Don Bosco már szemináriumi tanulmányai végén, a papszentelés előtti lelkigyakorlaton ezt írta: " Mindig Szalézi Szent Ferenc szeretete és a kedvessége fog vezérelni." Don Bosco valóban mindig a szívében és elméjében őrizte Szalézi Szent Ferencet. Szobájának falán egy táblára Szalézi Szent Ferenc szavai voltak felírva:" Da mihi Animas, coetera Tolle " - ez a mottó alakuló társaságának jelmondata lesz.

Szalézi Ferenc egyéniségének legfőbb jellemzője a jósága, szelídsége volt. A szelídség egyiküknél sem volt alkati dolog. Éppen ellenkezőleg: alapvetően heves, túlfűtött természetűek, akiknek önfegyelmezésük eredménye a megtapasztalható türelmes jóság.

De Szalézi Szent Ferencnek nem csak a jósága tűnik ki, hanem a realitásérzéke is. Don Boscónak mindkettőre nagy szüksége volt a torinoi csavargók és inasok formálásához. Másik nagy közös vonásuk az egyszerűség, ami az élet minden dolgában megnyilvánult: étkezésben, ruházatban éppúgy, mint a társalgásban, kapcsolataikban, sőt lelki életükben, imádságukban is. Az egyszerűséggel együtt járt a természetesség, ami akkoriban szokatlan volt a papoktól. Nagy hatásuk, erős vonzásuk evvel is magyarázható. Mindketten hivatásuk fontos részének tekintették a személyes lelkivezetést, teológiai gondolkodásuk is igen közel állt. Fontos közös jellemzőjük az optimista istenfogalom.

Don Bosco Szalézi Ferenctől tanulta meg, hogy mit jelent az írott szó ereje. Ferenc könyveket, röplapokat írt és fönnmaradt mintegy 2000 levele. Talán mondhatjuk, hogy legjelentősebb tevékenysége az írás volt. Don Bosco is sokat és sokfélét írt, nyomdát működtetett, újságokat, könyveket adott ki.

Szalézi Szent Ferenc halálának háromszázadik évfordulójára (1922) XI. Pius pápa körlevelet írt. Ebből idézünk:

„Az Úristen azzal a szándékkal adta Szalézi Szent Ferencet az egyháznak, hogy életmódjával és előadó művészetével megdöntse azt a véleményt, amely már az akkori időkben is megrögződött s ma sem tűnt el, hogy az igazi életszentség, amilyennek a katolikus egyház bemutatja vagy el nem érhető, vagy legalább annyira nehezen megvalósítható, hogy a legtöbb embernek nem való, hanem csak keveseknek, a kiválóan nagy és emelkedett lelkeknek felel meg.”

Néhány gondolat Szalézi Szent Ferenctől:

„Isten soha nem hagy el, hacsak nem azért, hogy annál biztosabban tartson minket; soha nem enged el, hacsak nem azért, hogy jobban megóvhasson minket; soha nem harcol velünk, hacsak nem azért, hogy megadja magát nekünk, és áldását bocsássa ránk.”

„Nem a munkánk mennyiségében telik Isten öröme, hanem abban a szeretetben, amivel dolgozunk.”

"Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel."

"Minidig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van: egy lágy, gyöngéd, engedékeny – önmagunk számára; és egy kemény, szigorú, zord – embertársaink számára."