Főoldal / Magyar Tartomány / Adventi levél 2014.
Adventi levél 2014.
2014-11-30 Vasárnap | #Magyar Tartomány | ARCHIVÁLT
Vitális Gábor atya, kazincbarcikai plébános, tartományi vikárius advent első napján, november 30-án egy újabb levéllel örvendeztette meg a híveket, a szaléziak által fenntartott intézmények tanárait, diákjait és szüleiket, amelyben egységes adventi gondolatokat kínál fel mindenkinek, amelyek segíthetik a felkészülést karácsony ünnepére. A levél az oldal alján pdf formátumban letölthető.
Egy csillag, rengeteg út…
„A jótetthez kell egy kis bátorság és egy kis önmegtagadás vállalása is.” (Don Bosco)
Kedves Olvasó!
A karácsonyt megelőző időt az egyházban adventnek nevezzük. Az adventi szimbólumokat a profán, vallás nélküli világ is használja. Gondolhatunk az adventi koszorúra, vagy az ilyenkor használatos naptárra, melynek ablakait kinyitva találunk egy-egy cukorkát… A nyáron felfigyeltem arra, hogy van olyan település, ahol a karácsonyi díszeket, a Betlehemi csillagot ottfelejtették a villanyoszlopokon, gondolom költséghatékonyabb, ha nem kell levenni és újra felhelyezni. Csak adventben gyújtják meg. Jelzik vele… mit is? Az ünnepet, a karácsonyt? De vajon tudjuk-e, hogy Jézus születését is? Az advent lényege, hogy készüljünk az Úrral való találkozásra. Várjuk Jézus születését a karácsonyi egyszerűségben, de várjuk a vele való találkozást az Ő második eljövetelében. Remélem, hogy a ki nem világított és ottfelejtett betlehemi csillagok nem azt jelentik, hogy Isten vezetésére csak karácsonykor van szükségünk…
Az evangélium ismert sorai jutnak eszembe:
„Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.”Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét.Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek – mondta – s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.”[1]
Jézus születéstörténetében vannak mindannyiunk számára kedves szereplők, akik valami miatt elhagyhatatlanok a karácsonyi történetből. Számomra a mágusok és betlehemi csillagkövetésük az, mely mindig karácsonyt idéz. Valószínűleg mindenki megfigyelte már ezt a három személyt a betlehemi istálló felé közeledve, különc ruháikban, ajándékokkal a kezükben, ahogyan a jászol felé Jézushoz sietnek. A hagyomány szerint hárman voltak, bár a Szentírás ezt soha nem állította. Ők az Istenkeresés képviselői, akik gondolatukkal is keresték, kutatták, hogy hol kell megszületnie az új királynak. Magukat megmakacsolva, kitartóan követnek egy jelet. E kitartó cselekedetükkel minden emberi keresés példaképei. Láttak egy érdekes, furcsa csillagot és kiolvasták belőle, hogy új király születik, a világ megváltója. Olvastak a jelben, mely az égen feltűnt.
A bölcsek nem csak földi gondolatok miatt követik a csillagot, hanem a csillagkövetés sokkal nagyobb dolgot is jelent számukra. Volt egy hihetetlen, magával ragadó megérzésük: keresték az igazságot és nem csak kézzel fogható, materiális szinten. A bölcseknek volt bátorságuk követni azokat a jeleket és utasításokat, melyek „Istentől” származtak. Különös útjuk pont arról szól, hogy bár nem ismerték úti céljuk pontos helyét, sem a konkrét utat, sem a megszületendő királyt, mégis követték a jelet és az utasításokat, melyeket másoktól kaptak. Minden ember keresi, hogy hol találhatja meg a belső békét, az élete boldogságát, a reményt a nehézségek ellenére is. A bölcsek mesterek ebben. Bár bizonytalanságukban eltűnik a csillag a szemük elől, de mikor tekintetüket újból az ég felé emelik, s bizalommal teli szívvel újra útra kelnek, feltűnik ismét a csillag, mert az Úr siet segítségükre. Merőben más az írástudók magatartása, akik tudják és értik a jövendölések jelentéseit, mégsem hisznek és így nem kelnek útra sem. Ismerik Istent az írásokból, de csak saját gondolataik szerint rendezik életüket, szívük zárva marad. „Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak.”[2]
Az embernek, törékenysége ellenére is sokszor sikerül talpon maradnia és előre haladnia, de vannak pillanatok, mikor meg kell állnia és térdre kell esnie. Sőt ahhoz, hogy dülöngélés vagy esés nélkül előre haladhasson, meg kell tanulnia térdelnie is. Karácsonyt ünnepelni azt is jelenti, hogy elismerjük Isten előtti kicsinységünket és gyengeségeinket, megtanuljuk, hogy megszületésünk és életünk mások nagyvonalú szeretetének ajándéka. Elsődlegesen Istené. A bölcsek is megállítják útjukat Jézus előtt, mert a Gyermekben megtalálták útjuk célját. Abszurd módon, örömük tetőfokán nem ugrálnak, hanem fejet hajtanak.
„Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz, vagy a rikkantó, tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon; az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”[3]
Aki szeret, sosem érkezik üres kézzel ahhoz, akit szeret. A bölcsek is visznek ajándékokat, de még mielőtt átadnák, felajánlják önmagukat, – „leborultak és hódoltak” – elismerik, hogy Istené az első hely. A bölcsek a mai világ felfogásával ellentétesen, először azt adják akik, s csak azután, amit birtokolnak. Így nem földi kincset kapnak a Szent Családtól, hanem „Őt magát”, akit kerestek. Hódolni és leborulni mások előtt a mai világban igen nehéz feladat, mert azt jelenti, hogy önmagadon kívül elismered mások igazságát, belátod, hogy mások is vannak körülötted, más is taníthat téged, nem vagy elég önmagadnak. Hódolni és leborulni Isten előtt azt jelenti, hogy elismered önmagadat, de belátod, hogy lehetsz több is és hogy nem a külső számít, hanem a tetteid mélyén van lelked, szíved, mely tudja szeretettel szolgálni a másikat, ahogy Isten is emberré lett érted.
Karácsonykor térj be a templomba, Isten házába és térdelj a Gyermek Jézus elé. Bízd rá örömeidet és aggodalmaidat. Bízd rá magad teljesen!
Befejezésül Don Bosco atyánk útravaló szavaival kívánok értékes, lelkes adventi várakozást és Istenben gazdag és tartalmas Karácsonyt és Újévet:
„A jótetthez kell egy kis bátorság és egy kis önmegtagadás vállalása is.”
Advent első napján – 2014. november 30.
Vitális Gábor SDB
rendházigazgató
plébános
[1] Mt 2,1-12
[2] Antoine de SAINT-EXUPÉRY (1973): A kis herceg. Móra Könyvkiadó, Budapest, 48-49. oldal
[3] MÁRAI Sándor: Ég és föld. in: Citatum {online} http://www.citatum.hu/idezet/33671
