Főoldal / Szalézi világ / Gyermekkatonák - egy láthatatlan valóság

Az Egyesült Nemzetek Szervezete számára gyermekkatona 18 év alatt bárki, aki bármilyen típusú szabályos vagy szabálytalan fegyveres erő tagja, akármilyen szerepet játszik is. Tehát nem feltétlenül beszélünk fegyveres katonákról, lehetnek szakácsok, teherhordók, kézbesítők és szex céljára besorozott lányokról. Az ENSZ Közgyűlése 2013 májusában kiadott jelentése szerint  jelenleg 50 fegyveres csoport és 8 kormány toboroz gyermekeket vagy használja fel őket valamilyen harcokban, nem számítva bele az állami tulajdonban lévő milíciákat.

Még ha az adatok nem is pontosak, egyértelmű, hogy ha konfliktus keletkezik a gyerekek könnyű erőforrások "egy nagyon gazdaságos és engedelmes hadsereg , nem gondolnak a tetteik következményeivel a háborúban, kevesebbet esznek és könnyű eltartani őket " - magyarázza az egyik szalézi, a Don Bosco Központban Goma Ngangiban. Röviden, olyan gyerekek akiket erőszakkal elragadtak az otthonukból, és akik egyfajta családra találnak a hadseregben.

Számos ok van: a szegénység, a szétszakadt család, az iskolai lemorzsolódás, visszaélés, emberrablás ... A munka során nem csak azzal törődnek, hogyan illesszék őket vissza a társadalomba, mint például a Ciudad Don Bosco Központban Medellinben, amely több mint 10 éves fennállása óta 280 volt gyermek katonát rehabilitált, hanem a megelőzéssel is, amely a gyermekeknek és családjaiknak egy szereteten és tiszteleten alapuló sokoldalú nevelést nyújt.

- Sokszor nem elég csak határozottan cselekedni - írja a sajtóközlemény, majd így folytatja - gyermekkatonák bevetése elleni nemzetközi napon a szalézi missziós iroda Madridban egy  felhívást intézett a kormány és a nemzetközi szervezetek felé, kérve őket, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket és alkalmazzanak megelőző intézkedéseket.

ANS - Madrid/Szaléziak.HU

Február 12. - A Vörös Kéz Napja, avagy a gyerekkatonák alkalmazásáról és az ellene való küzdelemről

A Coalition to Stop The Use of Child Soldiers (CSUCS) nevű NGO-szervezet kezdeményezésére minden év február 12-én számos európai városban tiltakozást szerveznek a gyermekek fegyveres konfliktusokban való alkalmazása ellen. A Red Hand Day („Vörös Kéz Napja”) amellett, hogy felhívja a figyelmet a főként a harmadik világ országait érintő, negatív jelenségre, emlékeztet is: a piros színű tenyérlenyomatok, mint az esemény szimbólumai és mementók utalnak a gyerekkatonákat megnyomorító testi-lelki károkra, az ellopott gyermekkorra, az értelmetlenül kioltott életekre.

A gyerekkatonaság „intézménye” nem újszerű, már az ókori rómaiaknál is találhatunk példát a jelenségre, a középkori lovagok fegyvervivő apródjairól vagy az amerikai polgárháború „drummer boy”-airól nem is beszélve. Mégis, az alapvető emberi- és gyermekjogokat ilyen mértékben megsértő, a ius in bello normáit felrúgó torz védelmi szervezetek, a „gyermekhadseregek” megjelenése a 20. században vált tömegessé.

A CSUCS által 2008-ban kiadott Global Report megdöbbentő adatai szerint a gyerekkatonaság legalább 86 országot és számos térséget ( a legfontosabbak: Csád, Szomália, Szudán, Uganda, Kolumbia, Kongói Demokratikus Köztársaság, Afganisztán, Mianmar, Fülöp-szigetek) érint. A jelentés 300.000-re teszi azoknak a családjuktól sokszor erőszakkal elhurcolt és különböző szolgálatokra kényszerített, általában 15 és 18 év közötti gyermekeknek a számát, akik kémként, hordárként, felderítőként, emberi pajzsként, szexuális rabszolgaként stb. közvetlen szereplői lettek a különböző politikai-etnikai (bel)villongásoknak.

A gyerekkatonák alkalmazásának társadalmi okait vizsgálva nem is olyan meglepő, hogy leginkább a demokratikus alapok hiánya miatt, és a vallási-etnikai különbségek hatására indukálódó konfliktusok során a kaotikus állapotok a társadalom legfiatalabbjait is magukkal rántják.

Robert D. Kaplan: A közelgő anarchia című munkájában a sierra leonei polgárháború háborún kívüli katonai akciót elemezve megfigyelte, mely okok járulhatnak hozzá az erőszakszervezetek előretöréséhez és a gyerekkatonasághoz hasonló sajátos, egyértelműen elítélendő jelenségek kialakulásához.

Kaplan szerint az afrikai kontinensen a társadalmi szokások erősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a lakosság nagy része védtelen legyen az előrenyomuló önkény és annak demoralizáló hatásai ellen.

Külön okként említhető meg a „bővített család” problematikája. A poligám életmódra visszavezethető laza családi struktúrában a gyermekek ugyanis nem kapnak megfelelő figyelmet és védelmet a különböző bomlasztó szociális hatások ellen; az afrikai kultúra ütközése a nyugati eszmékkel különösen a városi slum-ok (nyomornegyedek) fiataljai számára okozhatnak nehézséget. A régi és az új értékrend közötti egyensúlykeresés során pedig – a családi segítség híján, a közösségi érzés elveszítése miatt – gyakorta előfordul a demagóg eszközökkel (is) élő erőszakszervezetekhez való csatlakozás és/vagy a vallási fanatizmusba történő menekvés. Tehát elmondható, hogy azokban az országokban, ahová a nyugati felvilágosodás nem, vagy nem „megfelelően” hatolt be és tömeges a nyomor, az emberek az erőszak kultuszában nyernek felszabadulást. (Ez persze csak az érem egyik oldala; sokan nem önkéntesen, hanem a pszichikai és drogok általi nyomásgyakorlásnak köszönhetően lesznek tagjai az erőszakszervezeteknek, a gyerekek esetében pedig szinte teljes mértékben erről van szó.)

Ezekben a küzdelmekben a vallási és kulturális értékek fegyverré válhatnak, s a fanatizmus is döntő szerephez jut. Márpedig ha valakié, akkor egy gyermek gondolkodása igen könnyen befolyásolható, lelkesedésük észrevétlenül csaphat át fanatizmusba. Bosszúvágy a megölt családtagok, barátok miatt, a szervezet vezetőjének vezérként való feltétlen tisztelete, engedelmesség, megfelelni akarás, a „vagy te ölsz, vagy téged ölnek” elv gyors tudatosulása mind-mind félelmetes és nagyon jól alkalmazható eszközökké lesznek a politikai céloknak áldozatul esett gyerekkatonák kezében.

A gyerekkatonaság mellett egyetlen érv sem szólhat. A morálisan elítélendő akciók ellen az 1990-es évek elejétől lép fel nyilvánosan az ENSZ és az UNICEF, és nagy számban vannak civil kezdeményezésű szervezetek is, amelyek szintén (központi) feladatuknak tekintik a gyerekkatonaság ellen való küzdelmet.

Működésüknek törvényes alapot adnak az ENSZ BT hatályos, a témát érintő határozatai, bizonyos EU-intézkedések és a legalapvetőbb emberi jogi okmány, az Emberi és Polgári Jogok Egyetemes Nyilatkozata.

De a Red Hand Day kapcsán megemlítendő legfontosabb dokumentum az az ajánlás, amely 2002. február 12-én lépett életbe. Az „Optional Protocol” címet viselő okmány kimondja, hogy 18 éves kor alatt senki sem vethető be katonai feladatok végrehajtására, s szigorúan tiltott a gyerekek toborzása, sorozása is, mind a fegyveres csoportok, mind az állami szervezetek számára. Az okmányt eddig közel 120 országban ratifikálták, és sok országban tényleges áttörést hozott a gyerekkatonaság kérdéskörében (pl. korhatár-szabályozások a sorozással kapcsolatban).

Az Optional Protocol további sikerében bízva hívták életre a Red Hand Day-t, ezzel is buzdítva a gyerekkatonák alkalmazása elleni küzdelemre, amelyről sok esetben bebizonyosodott, hogy van értelme. A civil szervezetek DDR-tevékenységének, vagyis a „Disarmament, Demobilization, Reintegration” (lefegyverzés, harci alakulatokból való kivonás, a normál társadalmi körülmények közé visszaszoktatás) áldozatos munkájának köszönhetően egyre nő a leszerelt és „repatriált”egykori gyerekkatonák száma (v.ö. Ismael Beah személyes élettörténete, a Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok című önéletrajzi könyve). Érdemes tehát a mai napon végiggondolnunk, hogy mi, a „civilizált” világ tagjai mit tehetünk, tehetünk-e egyáltalán valamit az AK-47-sekkel „játszó” gyermekekért…

http://www.biztonsagpolitika.hu/