Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Két keréken a világ körül

Két keréken a világ körül

Két keréken a világ körül

2014-10-13 Hétfő   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Cape Townba (Dél-Afrika), a helyi szalézi intézetbe október során egy nem hétköznapi vendég érkezett: Mauro Dagna, a valsalichei szalézi iskola volt növendéke, aki motorkerékpárral járja a világot, közben két jótékonysági projektnek gyűjt támogatást.

 

 

Megvalósítani egy álmot és közben másokon is segíteni – ez volt Mauro Dagna 46 éves olasz célja, aki Astiban, Észak-Olaszországban 2014 márciusában elhatározta, hogy abbahagyja a munkáját, hogy Honda Africa Twin RD07A típusú motorkerékpárján két év alatt bejárja az egész világot és közben a Vagabondo per il Mondo alapítványon keresztül pénzt gyűjtsön két jótékonysági projektre.

 

A Lions Internationalis nonprofit szervezet Astiban működő klubjának projektje elsősorban a vakság kezelésére és a kanyaró megfékezésére irányul, az Albergo Etico pedig egy projekt, melynek során egy olyan szállodát építenének Astiban, ahol Down-szindrómás emberek dolgoznának és laknának.

 

A volt szalézi növendék 5 kontinens 73 országán keresztül összesen 120 000 kilométert tervez megtenni, útja során több szalézi iskolát is meglátogat és beszél a diákoknak útjáról.

Mauro Dagna hivatalosan május 21-én indult útjára Etiópiából, ahonnan délre vette az irányt Kenyán, Tanzánián, Zambián, Botswanán és Namíbián át Dél-Afrikába – ez a túra első része. Ezek után hajóval átszeli az óceánt és Dél-Amerikában, az USA-ban és Kanadában folytatja útját, majd Ausztrália és Ázsia következik, végül Európa kerül sorra. Útját fotókkal gazdagon illusztrált beszámolókban folyamatosan dokumentálja, ami a www.motoblog.hu oldalon magyar nyelven is követhető.

 

 

Vagaboldo per il Mondo/motoblog/Szaléziak.HU

 

 

 

A kategória cikkei

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Vasárnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

Olaszország - Sportprogramok és életvezetési készségek fejlesztése fiataloknak

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

A római szalézi ifjúsági sportklubok a szalézi oratóriumokban és oktatási központokban működtetik a „GOAL. Pontszerzés a sportban és az életben”..

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

Fény a sötétben: a kilenc lengyel szalézi vértanú tanúságtétele

#Szalézi világ 2026-06-04, Csütörtök

2026. június 6-án a krakkói Szent II. János Pál szentélyben kilenc lengyel szalézi, nevelő és vértanú boldoggá avatására kerül sor. Ez a boldoggá avatás..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Alexandrina da Costa – tanúságtevő és misztikusSzalézi gyorsjelentés Monroviából >