Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Egy olasz bohóc Gázában

Egy olasz bohóc Gázában

Egy olasz bohóc Gázában

2014-09-12 Péntek   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

Marco Rodari, a hírneves szalézi bűvész, Mago Sales alapítványának tagja, akit a gyerekek csak Pimpának ismernek, vette a bőröndjét, tarka sapkáját és piros bohócorrát és elindult felvidítani Irak, Egyiptom, Jordánia és Palesztina gyermekeit. A bohóc kórházakban és bombák között járt, de szerinte az igazi hősök a gázai gyerekek.

 

 

 

Marco Rodari 38 éves tanár az olaszországi Leggiunóból (Varese), aki önkéntesként tíz évig dolgozott különböző kórházakban, bohócként járta a kórházi gyerekosztályokat, és jó hangulatot varázsolt a beteg gyerekek köré. Majd fogta tarka, propelleres sapkáját és útnak indult oda, ahol háború és pusztítás uralkodik: már 25 utazást tud a háta mögött Irak, Egyiptom, Jordánia és Palesztina háborús övezeteiben. A piros bohócorr augusztus óta Gázában tűnik föl a törmelék és romok között.

 

 

Marco júliusban a jeruzsálemi Szent József kórházban dolgozott a gyerekekkel, akiket ide szállítottak a Gázai övezetből, hogy orvosi kezelést kapjanak. Augusztusban Gázában, az egyetlen katolikus plébánián ütötte fel tanyáját. Egyik napról a másikra él, és igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy egy kis örömet csempésszen a gyerekek és az emberek életébe az iskolákban, egy elsősegély-állomásokon, családi látogatáson, vagy egyszerűen csak az utcán, ahol találkozik az emberekkel. Maga köré gyűjti a gyerekeket a romok közül és bemutatót tart nekik. Gyorsan felhangzik a nevetés a törmelékhegyek között guggoló kis csoportban. Egy színes léggömb, egy kis bűvész trükk, egy grimasz a gumi arcon: mindez elegendő, hogy megtörje a pillanat komolyságát és a bohócterápián keresztül egy kis nyugalmat és megkönnyebbülést varázsoljon a gyermekeknek. 

 

 

„Az első nap a kórházban egy nővér a sürgősségire kísért egy kislányt egy borzalmas sebbel a hasán: majd megszakadt a bánattól, és nem szólt egy szót sem. Amint a szemébe néztem, mind csodálkoztak, mert azonnal abbahagyta a sírást, és beszélni kezdett. Íme, ez a piros orr varászlata.”

 

„A háborúban nincs humor. A bohóc próbál erősebb lenni, mint a borzalom, amit a valóság minden nap mutat, de elképzelhetetlenül nehéz dolgozni egy olyan környezetben, amit az ember itt megtapasztal. Bele kell dobni mindent, beleértve a haragot és a félelmet is, egy nagy zsákba, hogy egyszer otthon újra kinyissam, amikor már levettem a vörös orrot. Állandóan magam előtt látom a mentőket, ahogy megérkeznek a kórházba, és amikor kinyílik az ajtó, sosem tudom, mire számíthatok: gyerekekre, akiket láb nélkül mentettek ki, vagy egy kar nélkül, vagy más testrészük roncsolódott szét...”

 

„És a fájdalmas sikolyok az otthonok, iskolák, üzletek felismerhetetlen maradványai között, ahol olyan férfiakkal és nőkkel találkoztam, akik rendkívüli, hősies tetteket visznek végbe teljesen természetesen. Mindig magam előtt látom annak a lebénult anyának a boldog mosolyát, aki megtudta, hogy a lánya megmenekült a veszélytől. És a kórházi ágyon, tudva, hogy ő soha többé nem lesz képes járni, mégis nyugodt és boldog volt, mert új életet adott a lányának azzal, hogy a testével megvédte őt.”

 

 

A béke ritka pillanataiban a Jeruzsálemi Latin Patriarchátus három iskoláját járja és a gázai Szent Család Plébánián bohóc- és bűvésztanfolyamokat tart felnőtteknek és fiataloknak, akik továbbviszik majd a projektet, amit ő elkezdett, amikor október elején visszatér Olaszországba, ahol Pimpa beszámolóival a Mago Sales Alapítvány adományokat gyűjt a gázai keresztények megsegítésére.

 

„Mindenki, aki itt él, elvesztett valakit. Van, aki az anyját, van, aki az apját, a testvérét, vagy a barátját, és mosolyra fakasztani őket mindennél többet ér. Mert még él a remény, amely mindennél erősebb. Nekem az a feladatom, hogy mosolyt csaljak azok a gyerekek arcára, akik csak a bombák hangját ismerik. És ezért érdemes akár meghalni is.

Minden gyerek olyan, mint egy nagy tűz: a romok, a háború eltakarhatja a lángot, de soha nem lesz képes elfojtani ennek a tűznek a parazsát. Néha elegendő egy kis előadás, vagy egy bűvészmutatvány, hogy elfújja a törmeléket és a mosollyal ismét fellángoljanak a kis tüzek.”

 

"Egy lehetőség ez számomra, hogy növekedjek, mint ember, és mint bohóc - mondja Marco Rodari. A lehetőség, hogy kiélvezzem a béke teljes ízét. Ez Pimpa, a bohóc számára azt is jelenti, hogy ott van Gáza szívében, és terjeszti a jó hangulatot." És ha megkérdezed: „Mit tettél, ezzel mit értél el?”- már tudod, hogy ez egy hiábavaló kérdés.

 

 

 

ilpimpa.it/sales.it/Szaléziak.HU

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kategória cikkei

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

Venezuela – Árvíz a Felső-Orinoco vidékén veszélyeztet 750 őslakos családot

#Szalézi világ 2026-06-12, Péntek

Venezuela Felső-Orinoco régiója humanitárius vészhelyzettel néz szembe az Amazonas államban az elmúlt hetekben tapasztalt kivételes esőzések miatt. Az Orinoco..

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

Argentína - Kerékpáros túra a formosai Mária Keresztények Segítsége oázisba

#Szalézi világ 2026-06-12, Péntek

A Segítő Szűz Mária tiszteletére rendezett ünnepségek folytatásaként a Segítő Szűz Mária Plébánia és a formosai szalézi művek részeként működő..

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

Lengyelország - Kilenc szalézi vértanút avattak boldoggá Krakkóban

#Szalézi világ 2026-06-07, Vasárnap

A krakkói Szent II. János Pál szentélyben 2026. Június 6-án reggel boldoggá avattak kilenc lengyel szalézi papot, akik a második világháború alatt a náci..

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

India – 100 nap remény: szaléziak Kalkutta elfeledett lakosainak szolgálatában

#Szalézi világ 2026-06-06, Szombat

Kalkutta nyüzsgő tömegei és szünet nélküli tempója közepette az elmúlt 100 napban minden nap egy csendes, irgalmas cselekedet zajlik. A Sealdah pályaudvar..

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

2026. évi környezetvédelmi világnap: Most az éghajlatért

#Szalézi világ 2026-06-05, Péntek

A környezetvédelmi világnapot minden évben június 5-én ünneplik, hogy felhívják a figyelmet a világ természeti környezetének állapotára, és különösen..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Szaléziak a Közel-KeletenHittansegédlet a szaléziaktól >