Főoldal / Szalézi világ / Bohóc a papok között, pap a bohócok között

Fiatalként Daniel nagyon félénk volt, de beleszeretett a színházba, nagyon hamar megszerette a bohóc jelmezt és bohócként nagyon jól érezte magát. Mielőtt belépett volna a noviciátusba, úgy gondolta, hogy a szerzetesi élet és a bohóckodás kölcsönösen összeegyeztethetetlen, így feladta a humoros fellépéseket és sutba vágta a trükköket.

De a noviciátusban tett egy felfedezést: - Egy nap a kezembe került egy könyv, amelyben azt olvastam, hogy illuzionistáknak Bosco Szent János a védőszentje. Úgy döntöttem, hogy azonnal beszélek erről a novíciusmesteremmel, aki azt mondta nekem: „Kár, hogy feladtál mindent, ezt folytatni kell.” Így Daniel ismét elővette régi szenvedélyét, társaival gyakorolt és fellépett a közösségben és a kisebb-nagyobb összejöveteleken.

Amikor elérkezett a szentelésének ideje, találkozott Albert Decourtray bíborossal, az akkori lyoni érsekkel. „A szentelésed után tovább fogsz bohóckodni?” – kérdezte a bíboros. „Nem tudom” – válaszolt a fiatal szalézi. „Akkor térjünk át a szertartásra” - volt a bíboros egyetlen válasza. Ezután a szentelésen, mindenki meglepetésére, a bíboros azt mondta: „Küldök Neked egy bohócot a papok között, és egy papot a bohócok között!”

Abban az időben Daniel Federspiel úgy viselkedett, mint egy bohóc, de nem volt igazán jó bohóc. Nizzába küldték, és ő elhatározta, hogy megtanulja, hogyan legyen valóban jó bohóc. Egy szalézi meghívta, hogy csatlakozzon az illuzionisták klubjához, ahol megismerkedett Guido Giacomellivel, egy 74 éves hivatásos bohóccal, akinek nem volt gyermeke, és elvesztette a kollégáját. Federspiel atya hat éven át volt a tanítványa. „Megtanított úgy látni a világot, mint egy bohóc” – mesélte róla. „Senki sem születik bohócnak, azzá kell válnia. A bohóc evangéliumi alak”- tette hozzá. „Bohócnak lenni, egy módja annak, hogy magunkba szívjuk, a nagyvilág történéseit, asszimiláljuk és örömmé átalakítsuk át. Van valami krisztusi abban, amit a bohóc csinál: megpróbálja magára venni mások szenvedését, és fokozatosan örömmé alakítani. Ez olyan, mint a feltámadás. Valami szépet, költőit csinál abból, ami gyenge, érzékeny és rossz ... Ahol mások problémákat és hibákat látnak... a bohóc reményt lát.”

Mindez talán úgy nézhet ki, mint a varázslat, de Federspiel atya nem ért egyet: "Nem! A mágia azt sugallja az embereknek, hogy furcsa erőkben higgyenek, de az illúzió hasonló, mint hinni Istenben. Valami, ami úgy tűnik, igaz, de ugyanakkor az igazság nem tárulkozik fel. Rejtett marad. Egy illúzió olyan, mint a hit, abban az értelemben, hogy hisszük, hogy már felfedeztük, hol van Isten, de Ő mindig a megértésen túl van.”

A cikk részletesebb változata elérhető francia nyelven a Don Bosco Aujourd'hui  szalézi magazin honlapján.

ANS – Párizs/Szaléziak.HU