Főoldal / Szalézi világ / Isten nélkül nem lennék itt
Isten nélkül nem lennék itt
2014-10-22 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Sierra Leone egyike annak a három nyugat-afrikai országnak, ahol az ebola járvány a legsúlyosabban tombol. Lothar Wagner német szalézi testvér a fővárosban, Freetownban működik, mint misszionárius, igazgatója a Don Bosco Fambul szervezetnek. Minden nap közvetlenül megtapasztalja a betegség okozta borzalmakat. Az alábbiakban olvashatják azt az interjút, amelyet a közelmúltban a Politico magazin munkatársának adott:
Lothar testvér, hogyan jellemezné a jelenlegi helyzetet Sierra Leonéban?
Bosszantó, ami a nemzetközi politikai támogatást illeti. Ki tudtuk volna kerülni ezt a megpróbáltatást, ha a nyugati világ korán és megfelelően reagál. Eddig az egyetlen orvosok és járványügyi szakemberek az országban Kínából és Kubából jöttek. Ugyanakkor, nagyon sok reményt nyújtanak nekünk. Az emberek idegesek és egyszerűen félnek. A fertőzött személyeket és a fertőzésgyanús eseteket megbélyegzik.
Hogyan alakult a helyzet az elmúlt hónapokban?
Kezdetben hanyagul alulértékelték a helyzetet, később megbocsáthatatlanul figyelmen kívül hagyták. Hagyományos boszorkányüldözési rítusokat végeztek és politikailag motivált vádakat mondtak ki. Mindez most depresszív reménytelenségben csúcsosodik ki, ami eluralkodott az embereken. Reméljük, hogy nemzetközi segítséggel meg tudjuk nyerni a csatát a járvány ellen, és újra kezdhetünk mindent.
Milyen az általános hangulat az országban?
A helytől függ. Épp most tértem vissza Port Lokóból, ahol meglátogattam egy árvaházat. Ez a ház karantén alatt van annak a ténynek köszönhetően, hogy a vezető személy elment az ebola egyik áldozatának temetésére. A harminckilenc gyermek és az alkalmazottak teljesen magukra lettek hagyva. Megbélyegzés, félelem és az erős hit a boszorkányságban itt is érvényesül, különösen a vidéki területeken. Az emberek úgy vélik, hogy a beteg embert a rossz cselekedetei miatt büntetik. Freetown, a főváros lakossága jobban tájékozott a járványról. Ennek ellenére itt is uralkodik a félelem - és a város környékén mindenki nagy riadalomban él. „Semmi testi kapcsolat!” – ez a kiáltás, amit gyakran hallottam az utcán.
Ki szenved leginkább a járványtól?
Először is természetesen maguk a beteg emberek, de a betegséggyanús esetek is, akiket karantén alá helyeznek. Mindent egybevetve, ezek a csoportok találkoznak a lakosság ellenséges hozzáállásával. Az emberek a karanténban kevés ételt vagy más fontos segítséget kapnak. A forró drótunknak és a sürgősségi menedékünknek köszönhetően mi a Don Bosco Fambulban szoros kapcsolatban állunk a gyermekekkel és a fiatalokkal. Tanúi vagyunk a sorsuknak első kézből, és így valóban súroljuk a határainkat. Azok, akik a legtöbbet szenvednek, a gyerekek, akik látták a szüleiket meghalni és végül árvák lettek, de a fiúk és a lányok is, akik fertőzöttek voltak, de meggyógyultak, és most kiközösítette őket a családjuk. És akkor még ott vannak, természetesen, maguk a segítők. Rendkívül ébereknek kell lenniük, be kell tartaniuk a biztonsági előírásokat, hogy ne tapasztalják saját magukon a traumát.
Milyen most egy napja Sierra Leonéban?
Különösen fontos számomra a reggeli félórás meditáció - Isten és én egyedül. Ez nagyon intenzív, és erőt ad nekem egész nap. Mindent a Segítő Szűz Mária védelme alá helyeztem és ez nem szociális romantika. Megtapasztaljuk a kézzelfogható segítségét és védelmét ezekben a nehéz időkben. Sok gyors röpimát mondok a nap folyamán, amelyek gyakran felváltják a zsolozsmát. Függetlenül ettől, én vagyok a felelős a biztonsági és védelmi intézkedésekért a házainkban, a kapcsolatért a kormánnyal és a partnerekkel és a projekt menedzsmenttel. Különben is, a krízisintervenció az egyike a napi feladataimnak.
Mit jelent a járvány az ön munkájára nézve?
Jelenleg intenzív képzésben részesítjük minden munkatársunkat. Éles megfigyelőknek kell lennünk, most inkább, mint valaha. Hogy viselkednek a gyerekek? Elalszanak-e a padban? Betegek? Lázasak? Háromóránként megmérjük a hőmérsékletüket. A felvételi eljárások az otthonokba tovább tartanak, mivel dokumentálnunk kell a teljes orvosi kórtörténetet és rögzíteni a környezetet, ahol a gyermek élt az előző három hét alatt. Sok árva és érintett gyermeket befogadunk. Sőt, megnégyszereződött a bejövő hívások száma a lelkisegély-szolgálatunknál. Pillanatnyilag ezek szinte kizárólag vészhívások, amelyeknek az időtartama a kétszerese a normál tanácsadó időnek.
Hogy van személyesen ön?
Nagyon jól. Ami az egészségemet illeti, fizikailag és lelkileg sem volt panaszom. Van értelme, hogy ebben a pillanatban itt vagyok a helyszínen, akkor is, ha sokak számára úgy tűnik, hogy értelmetlen. De az életben és a hit terén sok minden ambivalens.
Hogyan tud megbirkózni a személyes félelmekkel?
Jól vagyok, és elnyomom őket (nevet). A félelemszint csak akkor emelkedik bennem, ha az intézetünkben jelentkezik egy gyanús eset. Ez kétszer történt meg. Ilyenkor mindennek zökkenőmentesen kell lezajlania. Azonnali elszigetelés, terápia és küldés az orvosért. És ha bizonyos időt vesz igénybe, amíg a gyermeket felveszik, addig nagy a feszültség és kínoznak a kérdések, mint például hogy milyen módon védjük meg kellőképpen a többi gyereket és a személyzet tagjait az ilyen esetekben. De ezeket a kérdéseket most nem zárhatjuk le. Sok etikai dilemma van, amelyekkel foglalkozni kell.
Milyen szerepet játszik Isten és a hit ebben a helyzetben?
Isten nélkül és a vele való kapcsolatom nélkül biztosan nem lennék itt. Vagy elrejtőznék az irodámban, a logisztikai és számítógépes munkába temetkeznék, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet. Korábban az életem során még soha nem voltam ilyen boldog, mint itt és most. Igen, boldog vagyok. A napi találkozás a gyermekekkel és a fiatalokkal számomra a találkozás Krisztussal. Állok korunk Kálváriája mentén, felkínálva Veronika kendőjét, segítve, hogy elbírja a keresztet. Most már a fiatalok azok, akik megszemélyesítik a történelmi Krisztust az én életemben. Rajtuk és Krisztuson keresztül tudom, hogy az életem nem fog véget érni a keresztre feszítéssel, hanem azért élünk, hogy megünnepeljük a húsvétot.
Mit szeretne elmondani a nyugati világnak?
Nagy rokonszenv létezik a lakosság körében, akár globális szolidaritásnak is mondhatjuk. Ez ad nekem erőt, hogy folytassam. Egyedül csak Németországban 5000 katona és civil önkéntes jelentkezett. Ez hihetetlenül félelmetes! Most a német kormánynak azonnal lehetőséget kell adnia ezeknek az önkénteseknek, hogy segítsenek itt a helyszínen. Túl sok idő múlt el, és a nyugati kormányok továbbra is haboznak. Arra kérem önöket: küldjenek mobil kórházakat legalább 5000 férőhellyel, laboratóriumokat, járványügyi szakértőket, valamint orvosokat és ápolókat. Most van itt az ideje, hogy megakadályozzák a globális járványt.
ANS – Freetown/Szaléziak.HU
