Főoldal / Szalézi világ / 140 éve kezdődött a szalézi missziós kaland

A szaléziak missziós kalandja  140 éve, 1875-ben Argentínában kezdődött. Felelevenítjük a közvetlen előzményeket és az első misszionáriusok csoportjának indulását:

Buenos Aires érseke 1874. december végén kifejezett kéréssel fordult Don Boscóhoz. (…) A levél két kérdést tartalmazott: vállalják-e Buenos Airesben egy olasz emigránsok által lakott plébánia vezetését, és San Nicolásban egy fiú kollégiumot, amelyet nemrég adtak át rendeltetésének. San Nicolás Buenos Airesben az érsekség területén egy jelentős központ volt.

Don Bosco válaszolt, és argentínai tervét három pontban foglalta össze:

1. Buenos Airesbe küld néhány szalézit, akik kiépítenek Dél-Amerikában egy szalézi bázist. Fő feladatuk a „különösen szegény és elhagyatott ifjúság gondozása: hitoktatás, iskolák és oratóriumok” lenne;

2. a szaléziak átvennék a San Nicolás mű vezetését is;

3. a szaléziak ebből a két központból lehetőséget kaphatnának arra is, hogy „máshová is kiküldhessék” őket.

A harmadik pontban Don Bosco elrejtette az igazi tervét: „Elérni minél előbb a bennszülöttekhez”. (…)

1875. január 27-én Don Boscót értesítette az argentin konzul, hogy a feltételeket elfogadták.

„Don Bosco minden feltűnés nélkül egy meglepetést tartogatott a ház számára” − meséli Don Ceria. Január 29-én, Szalézi Szent Ferenc ünnepén (…) a figyelmes gyülekezet előtt Don Bosco bejelentette, hogy a Szentatya beleegyezésével a szaléziak első misszionárius csoportja hamarosan elindul Argentínába. Ez a bejelentés senkiben nem okozott aggodalmat a sok bizonytalanság ellenére sem, pedig mindenkit váratlanul ért. Inkább végtelen lelkesedést váltott ki a növendékek és a szaléziak soraiban.

 „Új, közös lelkesedő érzés alakult ki a növendékek és a szaléziak között. Nagyon sok új hivatás is ekkor született. Sokan kérték felvételüket a Szalézi Társaságba. A missziós lelkület mindenkit magával ragadott.” (…)

Don Bosco február 5-én (…) körlevélben kért önkénteseket, hogy írásban jelentkezzenek erre a nagy feladatra. Az utazás dátumát október hónapra tűzték ki. Mindenütt óriási volt a lelkesedés, és majdnem minden szalézi jelentkezett. Az „elkezdődött egy új történet” kifejezés egyáltalán nem volt túlzás.

A csoport vezetője: egy izmos fiú

Don Bosco összesen tizenegy misszionárius csoportot indított útnak. Egyik sem volt olyan lendületes, mint ez az első. Minden apró részletet kidolgoztak annak érdekében, hogy a szaléziakat mint jó barátokat fogadják.

Don Bosco kapcsolatot vett fel Buenos Airesben minden számottevő személyiséggel. Az úthoz szükséges gyakorlati dolgok beszerzéséhez kérte a munkatársak segítségét. Don Bosco maga is meglepődött a nagyvonalú segítségen.

A misszionáriusok rokonsága is kitett magáért, szinte lehetőségeiken felül adakoztak. Azok közül, akik a felhívására válaszoltak, Don Bosco kiválasztott hat felszentelt papot és négy kisegítő testvért. A misszionárius csoport vezetője Giovanni Cagliero lett, aki gyermekkorában már álmodott két rézbőrű indiánról. Harminchét éves volt, izmos és jókedvű pap lett belőle, értelmes és kezdeményező, és úgy látszott, teljesen felkészült arra, hogy Dél-Amerikában uralkodni tud az adott helyzeten. Szinte lehetetlenség volt elképzelni, milyen nagy űrt hagy maga után az Oratóriumban. Teológiai doktor volt, tanította a szalézi kispapokat, egy kiváló zeneszerző is lett belőle, sok kényes ügyet intézett, és ő volt sok rendház lelki igazgatója. Az ő küldetése nagyon súlyos veszteség lenne.

Figyelemre méltó Don Bosco módszere, ahogyan tudtára adta neki, hogy rá esett a választása. Olvassuk Don Ceriát:

„Miután elgondolkodott és csendesen magába szállt, egy márciusi napon így szólt Don Bosco Don Caglieróhoz:

− Az a szándékom, hogy a misszionáriusokkal együtt elküldök Dél-Amerikába egy tapasztalt szalézi papot is a régiek közül, akinek az lenne a feladata, hogy ott maradjon legalább három hónapig mellettük, és segítsen nekik a letelepedés első idejében. Nem lenne jó, ha hirtelen magukra hagynánk őket. Egy olyan tanácsadó kellene, akiben megbíznak, és biztosan eredményes lenne. Semmi esetre sem szabad őket azonnal magukra hagyni.

Don Cagliero válaszolt:

− Ha Don Bosco nem talál mást, és rám gondolna, én természetesen indulásra kész vagyok.

− Jól van - mondta Don Bosco.

Senki nem beszélt többet erről, de amikor közeledett az indulás ideje, Don Bosco így szólt hozzá:

− Áll még az ígéreted, hogy Dél-Amerikába mész? Nem vicceltél?

− Ön jól tudja, hogy Don Boscóval ilyesmit nem teszek.

− Akkor jól van, készülődj, elérkezett az idő.

Don Cagliero felkészült, pár nap alatt mindent elintézett.”

Így, ezzel az egyszerű módszerrel küldte missziós útjára az első szalézit. Csak három hónapot terveztek a letelepedés első gondjainak megoldására, de mindent összeadva legalább 30 év lett belőle.

Egy másik értékes pap a misszionárius csoportban Don Fagnano volt. Keménykötésű ember, aki valamikor Garibaldi hadseregében szolgált. A másik négy pap: Cassinis, Tomatis, Baccino és Allavena. A négy kisegítő testvér: Scalvini asztalosmester, Gioia szakács és cipész, Molinari karmester, és Belmonte adminisztrátor.

Húsz emlékeztető ceruzával írva

A nyarat a spanyol nyelv tanulására fordították.

Októberben Cagliero vezetésével Rómába utaztak, hogy útjukra IX. Piusz áldását kérjék. A pápa a kihallgatási terembe érkezve felkiáltott: „Itt van egy szegény öregember. Hol vannak az én kis misszionáriusaim? Ti vagytok tehát Don Bosco fiai, és Argentínába utaztok, és ott hirdetitek majd Isten igéjét? Ez határtalan lehetőség. Terjesszétek a jó hírt a bennszülöttek között. Azt szeretném, ha soraitok megkétszereződne! Nagy szükség van rá, mert nagy aratás vár rátok.”

Torinóba visszatérve Don Ceria így kommentálta a misszionáriusok küldetését: „Torino távoli szegény negyedében a misszióba induló szaléziak híre hőskölteménybe illő eseménynek számított. A szülőket is nagylelkű adakozóknak tekintették, akik hozzájárultak a bátor kezdeményezéshez. A hozzátartozók, ismerősök és szomszédok látták a családokban a missziókba készülőket, minden igyekezettel azon voltak, hogy legalább néhány szót váltsanak velük.”

November 11-én a Segítő Szűz Mária kegytemplomban Don Bosco ünnepélyes keretek között búcsúzott el tőlük. A templom teljesen megtelt. A vesperás után Don Bosco a hozzátartozóknak és az összes jelenlévőnek felvázolta a missziós tevékenység első feladatát Argentínában. Kezdetben az olasz kivándorlók lelkipásztorai lesznek:

„Szeretném nagy igyekezettel figyelmetekbe ajánlani sok ott élő olasz család siralmas helyzetét. Sok olyan fiatalt és felnőttet gondoztok az első időkben, akik analfabéták, és a legelemibb vallási ismereteket sem tudták még elsajátítani. Menjetek és keressétek fel ezeket a szegény testvéreinket, akiket a nyomor és az ínség kényszerített idegen földre...”

A későbbiekben kezdik majd el Patagónia megtérítését.

„Így egy jelentős tevékenységet kezdhetünk el, de nem olyan formában, hogy azonnal hatalmas területet fogunk megtéríteni. Végül is nem tudhatjuk, hogy nem ez a missziós küldetés lesz-e az evangéliumi mustármag hatalmas fává növekedése? Azt sem tud-hatjuk, hogy a kezdet nem lesz-e eredménytelen!”

A szertartás végén Don Bosco megölelte a rokonokat is. Óriási volt a lelkesedés és az ujjongás. Amikor a misszionáriusok a templom hajóján át a kijárathoz közeledtek, ott volt az egész Oratórium, az összes barát és ismerős. Mindenki ott szorongott mellettük. Don Bosco utolsóként érkezett a templom kapujához. Megható volt a látvány: a tér dugig volt emberekkel, hosszú kocsisor várta a misszionáriusokat, fáklyák világították meg az éjszaka sötétjét. Don Lemoyne ott állt Don Bosco mellett, és a fülébe súgta:

 Don Bosco, most kezdődik megvalósulni az Inde gloria mea (Innen indul ki a dicsőségem)!

− Valóban így van − válaszolta Don Bosco megilletődve.

Vannak pillanatok, amikor a valóságérzetet el lehet veszíteni. Don Bosco azonban két lábbal állt a földön. Pár hónappal korábban ezt mondta: „Jelent-e valamit a mi Oratóriumunk Valdoccóban? Csak egy atom. Mégis óriási feladata van. Innen, erről a jelentéktelen helyről akarunk a világ minden szögletébe embereket küldeni. Ó, Isten jósága!”

Minden misszionáriusnak adott Don Bosco egy lapot, amelyen „20 speciális gondolat” volt, melyeket ő maga vetett papírra ceruzával a vonaton utazás közben. Ez volt igazán az „esszencia”, amit a szalézi misszionáriusoknak ajánlott. Idézzük az öt legjelentősebbet:

1. Lelkeket keressetek, ne javakat, ne rangot és kitüntetést.

5. Különös gondotok legyen a betegekre, a gyerekekre, az idősekre és a szegényekre, így nyeritek el Isten áldását és az emberek jóindulatát.

12. Tegyetek meg mindent, hogy a világ észrevegye, hogy szegények vagytok az öltözetben, ételben és lakásban. Így lesztek Isten előtt gazdagok, és így nyeritek meg az emberek szívét.

13. Szeressétek egymást, adjatok jó tanácsokat egymásnak, figyelmeztessétek egymást, ne legyetek irigyek és haragtartók, az egyik sikere legyen mindenkié, az egyik gondja és szenvedése legyen mindenkié, közös erővel legyetek azon, hogy legalább enyhítsetek rajta.

20. A fáradozásban és a szenvedésekben nem szabad elfelejteni, hogy a mennyben nagy jutalom vár ránk. Ámen.

November 11-én Don Bosco elkísérte a misszionáriusokat Genovába, ahonnan 14-én, egy francia hajó, a Savoie vitte őket Dél- Amerikába. Egy szemtanú szerint Don Bosco arcát pír borította a megindultságtól.

A kezdet nehéznek látszott. Don Caglierónál volt egy cédula, amelyet Don Bosco nyújtott át neki:

„Tegyetek meg mindent, amit tudtok: Isten befejezi, amire mi képtelenek vagyunk. Vessétek bizalmatokat az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusba, kérjétek a Segítő Szűz Mária áldását és megtapasztaljátok majd, mit jelent a csoda.”

Szaléziak.HU