Főoldal / Szalézi világ / Luigi Guanella, a szolgáló szeretet modern apostola

Szüleinek 13 gyermeke közül ő volt a kilencedik. A comói egyházmegye egy kis falujában született, 1866-ban szentelték egyházmegyés pappá, 1875-1878-ig Don Bosco társa és a szalézi közösség tagja volt, de amikor ideiglenes fogadalma lejárt, püspöke kérésére visszatért saját egyházmegyéje szolgálatába, Comóba, ahol megalapította a „Gondviselés Házai” elnevezésű intézménye első házát. 1908-ban alapította meg a Szeretet Szolgái néven saját szerzeteskongregációját.

Mint ahogy Bosco Szent János, Guanella Szent Alajos életét is egy álom határozta meg, amit első szentáldozása napján látott. A Madonna megmutatott neki mindent, amit a szegényekért kell tennie. Torinóban megismerte Don Bosco és Cottolengo műveit, és egyesíteni akarta a kettőt: a fiatalok és a testi ínségben levők szolgálatát.

 Luigi Guanella és Don Bosco

Don Bosco 1866-ban a bergamói szeminárium lelkigyakorlatán prédikált, és mint olyan sokszor máskor is, megnyerte magának a fiatalok szívét. Don Bosco a példaképük lett és ellenállhatatlanul vonzotta a szívüket. Ez a vonzalom a comói születésű fiatal Guanella Alajosban olyan erős lett, hogy 1870-ben meglátogatta Don Boscót Torinóban.

Don Bosco teljesen magával ragadta őt - erről maga Guanella tesz tanúságot. Amint pappá szentelték, igyekezett meggyőzni Don Boscót, hogy állomáshelyén, Savognóban, a comói egyházmegyében is nyisson egy házat. Ám a terv a püspök ellenállásba ütközött. Guanella engedélyt kér, hogy elmenjen Torinóba és eltöltsön egy kis időt Don Boscóval, hogy ha visszatér, maga is képes legyen valami hasonlót létrehozni az egyházmegyéjében.  

A püspök, bár vonakodva, de beleegyezését adja.

Nehéz idők jártak Don Bosco és követői számára. A torinói kúria hozzáállása Torino érsekének vezetése alatt messze nem volt jóindulatú. Szenvedni az Egyházért talán még kevésbé volt fájdalmas, mint az Egyház meg nem értésétől szenvedni, ahogy ez Don Bosco esetében hosszú évekig megtörtént.  Guanella is megérezte ezt a feszültséget. Don Boscót akkor éppen rendőri megfigyelés alatt tartották, ezért egy kissé vonakodott egy újabb lépést tenni, amivel kiválthatta a kúria nemtetszését, de válasza nem sokáig váratott magára.

Néhány nap múlva megérkezett Guanellához Don Bosco levele, amelyben értesíti, hogy talált neki egy helyet és várja. Don Guanella híveinek a következő magyarázatot adta távozására: "Úgy érzem, mélyen belül, hogy az isteni gondviselés hív engem Torinóban. Úgy lesz, ahogy Isten akarja. Remélem, hogy hamarosan minden ki fog derülni és jól végződik."

„1875. január 25-én este lehajoltam, hogy megcsókoljam Don Bosco jobb kezét” - emlékezik don Guanella emlékirataiban. A Szalézi Szent Ferenc Társasága 1875. évi sematizmusában don Luigi Guanella neve már az újoncok között szerepel. Amint megérkezett az oratóriumba, találkozott Don Boscóval, aki melegen üdvözölte őt. Don Bosco azonnal megkérdezte tőle: "Szeretne Amerikába menni?" Tudniillik néhány perccel korábban úgy döntött, hogy elfogadja a felkérést és missziót indít Dél-Amerikában. Ez egy fontos és döntő lépés a történelemben és a rend életében, ezt a szent jól tudta. "Én valóban szeretnék" - válaszolta Guanella, akinek a feje tele volt tervekkel, és aki úgy érkezett Torinóba, mint egyfajta szakmai gyakorlatra, hogy a saját egyházmegyéjében apácák és papok közösségét szervezze meg, sőt, már néhányukat be is szervezte. Már megvolt minden, amihez Don Bosco ragaszkodott. Voltak apácák is, akik szívesen csatlakoztak volna hozzá a jó terv megvalósítása érdekében.

Már ebben az első találkozásban megfogalmazódott mindaz a drámaiság, ami a három évet jellemezte, amit Guanella Don Boscónál eltöltött. Az egyik oldalon ott volt a szent, aki azt akarta, hogy teljesen bízza magát rá, egy nagy felelősséggel járó feladatot akart rábízni, bízik benne és a szó legteljesebb értelemben hozzá tartozónak tekinti. A másik oldalon ott van a szándék, ami don Guanellát Torinóba hozta: tanulni, látni és tapasztalatokat szerezni. És ott van a püspök, aki várja őt vissza az egyházmegyébe, és végül a belső ösztön, amely azt súgja neki, hogy az Úr mást akar tőle, hogy a Don Boscónál töltött idő csak egy boldog átmeneti időszak, amelyből a megfelelő időben a saját útján indul majd el.

Később azt mondta az említett három évre: "Don Boscóval lenni olyan volt számomra, mintha a mennyben volnék." Ez az állítás nem hagy semmi kétséget afelől, hogy az érzései őszinték voltak.

Don Bosco nem hagyta, hogy don Guanellán eluralkodjon a semmittevés. Prédikált, katekizmust tanított Valsalicében, részmunkaidőben pedig a titkára volt. A Don Rua vezette Szent Alajos oratóriumban is járt, ahol több mint 700 fiú volt. De legsikeresebb volt a Mária-fiúkkal, a kései hivatásokkal való foglalkozásban. Ez Don Bosco ötlete volt, de a közeli munkatársainál ellenállásba ütközött. Don Guanellában megtalálta az ideális embert erre a feladatra. Sokat beszélgettek róla és szép eredményeket vártak. Persze, gyorsan kellett dolgozni, a lényegre összpontosítva. Az oratóriumban "Tűzkeresztség"-nek hívták Guanellát, de Don Bosco nem szerette ezt az elnevezést.

Don Bosco Rómából IX. Pius különleges áldását küldte Guanellának ezekkel a szavakkal: "Addig, kedves Guanella, fogja munkára szívét és lelkét. Isten kegyelme nem fogja cserben hagyni. Vidámság, türelem, bátorság! Sokat fogok mesélni, ha visszatérek."

Guanella a püspökének írt levelében beszámol Don Bosco kísérletéről.  Azt javasolta a Mária-fiúkkal szerzett tapasztalatai alapján, hogy kiegészítésként kell bevezetni a szemináriumokban, hogy gyorsított tanulmányokat tegyenek lehetővé a felnőttek számára. "Tanulnak, páratlanul sok jószándékkal és csodálatosan irányíthatóak"- írta.

A következő évben (1876-1877), rektora elküldte egy akkor nyitott új házba Trinitába,  a mondoviai egyházmegyébe. Ott is Don Bosco vezérelte. Fennmaradt egy levele, egy gyöngyszem, amely tele van hasznos gyakorlati javaslatokkal. A fiatalok között is mély nyomot hagyott a személye: "Amikor Mondoviában a Szentháromság oratóriumban voltam, a fiatalok  több mint egy óráig vonatoztak, hogy eljöjjenek hozzám, és amikor Torinóba jöttek, a leglelkesebb szeretettel futottak oda hozzám. "

A teste Trinitában volt, de az elméje máson járt. A püspöke továbbra is erősködött, hogy azonnal térjen vissza az egyházmegyéjébe. Don Guanella válaszolt, megköszönte, amiért megadta neki a szabadságot, hogy a szeretett Don Bosco mellett maradjon, majd hozzátette: "A szívem azt súgja, hogy visszatérjek és hogy különleges munkába kezdjek. Kérem, szabadítson fel ezért a plébániai kötelezettségek alól, hogy más szolgálatnak szentelhessem magam."

Vajon a püspök figyelembe veszi a kérését, és azoknak a fiataloknak a szándékát, akik már több mint egy éve vártak rá, hogy csatlakozzanak hozzá? Ezek közé a személyek közé Don Bosco biztosan nem tartozott, hiszen neki más tervei voltak Guanellával. A maga részéről a püspök elrendelte, hogy térjen vissza az egyházmegyébe. Don Guanella tájékoztatta erről Don Boscót.

"Kedves don Luigi, ha megengedi magának, hogy elragadják a gondolatok, amelyek eszébe jutnak, nehezen fogja felismerni Isten akaratát. Ha valaki fogadalmakkal köti magát, komolyan kell hogy kezelje ezeket és el kell utasítania minden tanácsot és minden tervet, ami ezekkel a fogadalmakkal illetve az elöljárói szándékával nincsenek összhangban.  Különben annyi kongregáció volna, ahány ember, és a szerzetesi élet hatástalan és ártalmas volna. Ezért ne beszéljünk semmiről mindaddig, amíg a hároméves fogadalom le nem jár. Addig csak a keresztrefeszített Jézussal beszéljen és kérje őt, hogy fedje fel, mi az, ami a halála óráján majd boldoggá teszi. Ez az egyetlen útja, hogy az életben ne kövessünk el hibát...

Kedves don Luigi, segítsen nekem megmenteni a lelkeket. Európa és Amerika apostoli munkások után kiált. Ne hagyjon magamra ebben a munkában. Vegye fel bátran a harcot, és akkor biztosan elnyeri a dicsőség koronáját..."

Július közepén Don Bosco újabb nagyon vonzó javaslattal tért vissza. Dolgozni akar, mégpedig sokat? Akkor meg kell maradnia a Szalézi Társaságban. Itt Isten biztosan értékelni fogja a munka iránti olthatatlan vágyát.

A Szentatya elrendelte, hogy abban az évben misszionárius expedíciót küldjenek San Domingóba. Ott van egy kisebb és nagyobb szeminárium, a katedrális és az egyetem - mindent át kell venni. "Mit gondol, kedves don Luigi, nem szeretne részt venni ebben az új expedícióban, ebben az új típusú küldetésben? A nyelv a spanyol. Azt hiszem ez egy gondviselésszerű alkalom az Ön számára."

Ugyanabban a hónapban, 27-én ismét levél érkezik: "Ne felejtse el a mondást, hogy aki jól érzi magát ott, ahol van, az ott is marad, és aki jót tesz, az segíthet. Sokan nem hallgatták meg a tanácsot és hagyták magukat tévútra vezetni: a legjobb után áhítoztak és úgy végezték, hogy semmit sem csináltak meg jól. A szívemből szólok, mert az Ön boldogságát tartom szem előtt most és a jövőben is."

Don Guanella meghajolt püspöke óhaja előtt. "A legnagyobb szerencsémnek tartom, hogy megismerhettem Don Boscót, de üresség lett volna a szívemben egész életemben, mert állandóan emészt a gyötrő vágy, hogy néhány "ciabottót" (piemonti szó, kis kunyhót jelent) építsek az egyházmegyémben." Ezeket Don Boscó alapításoknak hívta.

És így Don Guanella távozott.

Don Bosco halálakor don Guanella ezt írta don Ruának: "Biztosítani akarom ragaszkodásomról Don Bosco iránt. Elhagyni őt olyan volt, mint elhagyni az otthonomat." Visszagondolva az oratóriumban eltöltött évekre így ír: " Megtapasztaltam Don Bosco erényeit és lelki irányultságát, aki annyi jót tett mindannyiunkkal. Szíve olyan volt, akár a mágnes, amely mindenkit magához vonzott; jól irányított szavai fényt gyújtottak az elménkben. Örökké hálás leszek Don Boscónak és a műveinek."

www.luigiguanella.com/Szaléziak.HU