Főoldal / Szalézi világ / Rua Mihály fogadalomtétele
Rua Mihály fogadalomtétele
2015-03-25 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Rua Mihály, másodéves filozófus 1855. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének estéjén, Don Bosco szegényes szerzetesi szobájának csendjében letette első szerzetesi fogadalmát mestere kezébe. Ő volt az első szalézi szerzetes.
Semmiféle szertartás nem kísérte ezt a nagyfontosságú eseményt: a cella magányában meghatott arcú pap állt: mellette a feszület lábánál térdelve egy ifjú. Ajkáról ünnepélyes komolysággal peregtek a fogadalom szavai. Tanú nem volt jelen. Még csak egy karing sem jelezte, hogy itt valami történt. Pedig történt. Éspedig nagy dolog történt: egy nagy jövőre elhivatott szerzetesrend kelt életre 160 éve, s kezdte bontogatni szárnyait.
Don Bosco nem azért nevelte, taníttatta, nem azért vezette a szerzetesi életre Rua Mihályt, hogy az a kezét keresztbe téve nézze a világot. Hiszen már mint diákot is eléggé szoros munkára fogta az oratóriumban, de most meg mint szerzetesnek mát éppen komoly kötelességeket rótt a vállára. Rua Mihály meg is kezdi a kemény munkát: matematikát és hittant tanít; segít az ebédlőben, az udvaron és a kápolnában; késő este szép írásával másolja Don Bosco leveleit és kiadványait, végül pedig tanul is, hogy pap lehessen. Csupán 17 éves volt ekkor! Még a Szent Alajos nyári Oratórium vezetésével is megbízták.
Oratóriumbeli növendékei taníttatásának kérdése kényszerhelyzet elé állította Don Boscót. Hogy megoldja a megoldhatatlannak látszó feladatot, nagyobb növendékeit ültette a katedrára, és őrájuk bízta a kisebbek tanítását. Így lett Rua Mihályból is „tanító úr” azok közt, akik tegnap még csak a növendéktársat látták benne. A pajkos lurkók persze megpróbálták, hogy kikezdjék az újdonsült tanító tekintélyét, de bizony emberükre találtak benne:
— Odalent az udvaron — szólt hozzájuk, mikor próbálkozásukat észrevette — majd megint jó pajtások leszünk. Itt azonban tanítótok vagyok és elvárom tőletek, hogy igyekvő, engedelmes tanítványaim legyetek.
Ezt kedvesen, mosolyogva mondta ugyan, de olyan hangsúllyal, amelyből kiérezték a kis pártütők, hogy itt semmiféle ellenszegülésnek helye nem lehet.
És Rua mindvégig az az ember maradt, akinek a tekintélyén senki nem tudott csorbát ejteni. Pedig a megjelenése bármi inkább volt, mint tekintélyes. Szikár törékeny alakját egyetlen erősebb lökés összezúzhatta volna; tekintete, hangjának nyugodt határozottsága azonban feltétlen engedelmességet parancsolt. Ha egyéb kiváló tulajdonságai nem is leltek volna, már ez az egy is különösképpen alkalmassá tette volna rá, hogy Don Bosco őt tegye meg felügyelőnek a tanulási órák alatt.
Este, lecketanulás idején állandóan csendben kellett tartani a játékos kedvű, eleven kis bandát. Nem volt ez könnyű feladat, de Rua megoldotta. Nem sokkal később a bennlakók — voltak akkor már vagy százan — felügyelete is őreá hárult étkezés, játszás idején és templomban, ami szintén nem volt gyerekjáték és semmittevés. Hiszen a nagy nevelő elgondolásában a szalézi felügyelő hivatása nemcsak abban áll, hogy szüntelenül ott legyen a fiatalság közt, de megkívánja tőle, hogy egészen a gyermekek életét élje; irányítsa, védelmezze, lelkesítse őket, formálja az alakulóban levő zsenge lelkeket. Kertész legyen, aki a virágai közt él, nyesegeti, karózza, öntözgeti őket, gyomtól mentesen tartja a földet, amelyből táplálékukat veszik.
E kettős feladata mellett csakhamar megkapta a fiatal kispap a könyvtár kulcsait is, a velük járó gonddal, felelősséggel együtt, kevéssel később pedig ő lett a növendéksereg hitoktatója is. Hogy gondjai alól néha felszabaduljon és pihenjen kissé, jó mestere fel-felvitte esténként a szobájába, és ott tollba mondta neki Olaszország történetét, amelyet azért irt meg, hogy pótolja vele iskolájában az akkor használatban volt vallás- és egyházellenes iskolakönyveket.
Don Bosco 1888. január 31-dikén költözött át az örökkévalóságba. Rua Mihály lépett az örökébe, akire maga adta rá a papi ruhát. Aki a legkedvesebb segítőtársa volt. Don Rua örökölte Don Bosco kormányzási bölcsességét és tapintatát, de egyszersmind erényeit is. Az alapító halálakor a Társaságnak 58 háza volt 4 európai országban és 5 Dél-Amerikában. Don Rua 387-re növelte a művek számát, 34 jogi kerületre osztotta, megsokszorozta a szalézi jelenlétet azokban az államokban, ahol már megvolt, és kiterjesztette 4 kontinens még 28 országába. A szaléziak száma 1888-tól 1910-ig néhány százról négyezerre növekedett. 22 éves rendfőnöksége alatt a misszionáriusok 31 csoportját indította útnak
Ugyanaz a Rua, aki 1855-ben, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján letette első szerzetesi fogadalmát.
Szaléziak.HU
