Főoldal / Szalézi világ / Az első szalézi mártírok halála
Az első szalézi mártírok halála
2015-02-25 Szerda | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Február 25-én, amikor Magyarországon a kommunizmus áldozataira emlékezünk, az egyház Versiglia Szent Alajos szalézi püspök és Caravario Szent Kallixtusz szalézi szerzetes pap emléknapját üli meg, akik együtt szenvedtek vértanúhalált 1930. február 25-én Kínában. A Szalézi Értesítő régi példányában találtunk egy különösen érdekes levelet, amelyet Kirschner Antal magyar szalézi misszionárius írt, aki akkoriban a Jan-Fa (Kína) missziós állomáson működött, részt vett Versiglia püspök atyja temetésén, s ott alkalma volt beszélni az esemény szem- és fültanúival.
„A már évek óta folyó kínai belháborúk s ezek nyomában járó zavargások különösen a kwangtoungi tartományban nehezítették meg a misszionáriusok munkáját. Ez év elején azonban mintha némi szélcsend állott volna be s Versiglia püspök úr igyekezett felhasználni ezt a kedvező pillanatot, hogy nagykiterjedésű vikáriátusát meglátogassa. Első útja Shiu-Chow kerületbe vezetett, s a nagyböjti időt itt akarta eltölteni.
Caravario áldozópap és öt kínai segéderő kíséretében útra kelt. Eleinte vonattal mentek, majd hajóra, ill. egy nagyobbfajta halászbárkára szálltak. Még aznap déltájban elérték Li-Tao-Taeui kis falut. Épen elmondták az Úrangyalát, mikor a parton fegyveres alakokat láttak feltűnni. Mivel katonáknak nézték őket, barátságosan köszöntötték a csapatot. De rögtön gyanakodni kezdtek, mert semmi választ nem kaptak, helyette az egyik fegyveres alak durván rájuk förmedt, hogy kinek a védelme alatt állnak. (E részeken tervszerűen kiépített brigantizmusról van szó s az egyes ilyen kalózcsapatok szolidárisán működnek egymás közt. Az utasok, hogy a zaklatásoktól megmenekedjenek, igen sokszor önként fizetik meg a sarcot a kalózbandák valamelyikének s oltalma alá helyezik magukat.) Mikor megtudták, hogy senkinek a védelme alatt nincsenek, kérdezték, miért nem kérik védelmüket. Versiglia püspök úr bátran kijelentette, hogy ők katolikus papok, az evangéliumot hirdetik, pénzük nincs, s azért a kért 500 dollár váltságdíjat sem tudják megfizetni.
A rablók ekkor a kíséretben levő kínai nővérekre vetették szemüket; ha nincs váltságdíj, elhurcolják az apácákat. Versiglia püspök s fiatal paptársa hősiesen ellenszegültek a gyalázatos tervnek és saját testükkel védték Krisztus jegyeseit. Egyenlőtlen küzdelem fejlődött ki, de a banditák puskatusai csakhamar lefegyverezték a bátor hitvallókat. Látták, hogy nincs menekvés s az egyik nővér vízbe vetette magát, hogy inkább meghaljon, mintsem tisztaságát elveszítse, de hajánál fogva kirántották a vízből.
Mikor a nővéreket már elhurcolták a hajóról, akkor a két papra s férfikíséretükre került a sor. A haramiák egész dühe ellenük fordult. Megragadták őket és véresre verték. Versiglia püspök nyakáról leszakították a keresztet, ujjáról lerántották a gyűrűt s az óráját is elvették.
A két kínai tanítóról, egyszerű ruházatukról ítélve azt hitték, hogy a hajó személyzetéhez tartoznak s ezért nem is bántották őket. Partra kellett hordaniuk a misszionáriusok poggyászát. A banditák mindent széthánytak, aminek hasznát vehették, azt megtartották, az egyházi ruhákat, kegytárgyakat és propaganda-nyomtatványokat pedig halomra hányták és felgyújtották. A banditák között volt egy emberségesebb érzelmű, aki figyelmeztette a többieket is, hogy ez a katolikus misszióé és ne bántsák, de szavának semmi foganatja nem lelt. Majd megparancsolták a hajósoknak, hogy távozzanak, s egészen addig szemmel tartották, amíg bárkájuk végleg el nem tűnt a távolban. A két tanító is velük ment s ők adták az első hírt Lin-Kong-Han-ban a misszionáriusoknak.
Ezután a közeli bambuszerdőbe hurcolták a két papot s a nővéreket. A banditák valami tanácskozásra ültek össze, a két pap pedig felhasználta ezt az időt s mivel el voltak készülve a halálra, csendben meggyóntak egymásnak. Sejtelmükben nem is csalódtak, a tanácskozás vége az lett, hogy a két papot agyonlövik. Mikor a nővérek ezt megtudták, sírva kérték a rablókat, hogy őket is öljék meg, ők is a misszióhoz tartoznak, de az egyik bandita állovagiassággal kijelentette, hogy fegyvereiket csak a férfiak ellen használják.
A két foglyot ezután még beljebb vitték az erdőbe, majd öt lövés dördült el s a két vértanú lélek felszállott Teremtőjéhez. A két tetemet először a kivégzés helyén földelték el, de úgy látszik, attól tartottak, hogy ez nyomra vezethetné a hatóságokat, azért onnan elvitették és a folyó medrének homokjába temettették el.
Mikor az utolsó nyomokat is eltüntették, felkerekedtek s a három nővért is magukkal hurcolták, míg kb. egy órai menetelés utón egy falucskába értek, s az éjszakát is ott töltötték. Vacsora után meglátogatta a csapatot a banda vezérének a felesége s mikor meglátta a három fogoly nőt, vigasztalta őket, hogy ne féljenek, őt is elhurcolták annakidején s most mégis jó dolga van. De a nővérek hallani sem akartak az ottmaradásról, azért megígérte nekik, hogy közbenjár érdekükben s kieszközöli szabadulásukat.
Másnap folytatták az utat a hegyek közé. Déltájban egy kis faluban pihenőt tartottak, s ekkor egy falubeli észrevétlenül odalopódzott a foglyokhoz s az egyik nővérnek megsúgta, hogy katonákat látott közeledni, tehát bízzanak. Csakhamar jelentkeztek a banditák kémei is. Nem hozhattak jó hírekei, mert egyszerre izgatott sürgés-forgás, lázas kapkodás támadt, s be sem várva az étkezési időt, gyorsan tovább indultak a hegyekbe. A katonaság azonban már a nyomukban volt. A kantoni kormányzó mihelyt értesült a rablótámadásról, táviratilag utasította a környék katonaságát, hogy vegyék üldözőbe a banditákat. Körüljárták tehát a vidéket s harmadnap, március 2-án már a nyomukra is akadtak. Rövid harc fejlődött ki a katonaság s a banditák között, egy banditát foglyul ejtettek, míg a többieknek sikerült egérutat nyerniük.
Ezután már gyorsan peregtek le az események. A foglyokat kiszabadították, majd megérkezett az áldozatok két misszionáriustársa, Cavada és Lareno és a folyó iszapjában megtalálták a két holttestet és Shiu-Chowba szállították. Nagyon fontos a három nővér kiszabadítása is, mert az ő elbeszélésük nyomán rekonstruálható a támadás, az elhurcolás és a megkínzás egész lefolyása.
Az áldozatok temetése diadalmenethez hasonlított. A város lakossága, pogányok és keresztények egyaránt tódultak, hogy a hőslelkű misszionáriusoknak megadják a végtisztességet. Több püspök, Kínában működő szerzetesrendek képviselői, a polgári hatóságok kiküldöttei megjelentek a temetésen. A kantoni kormányzó helyettesével képviseltette magát. Versiglia püspököt az általa épített kápolnában helyezték örök nyugalomra, Caravario misszionárius pedig misszióállomásának, Ho-Si-nek temetőjében várja a boldog feltámadást.”
Szaléziak.HU
