Szaléziak.HU - Facebook Szaléziak.HU - Twitter Szaléziak.HU - Youtube

Főoldal / Szalézi világ / Újjáépültek a szalézi létesítmények Haitin

Újjáépültek a szalézi létesítmények Haitin

Újjáépültek a szalézi létesítmények Haitin

2015-05-28 Csütörtök   |   #Szalézi világ   |   ARCHIVÁLT

2010 elején, röviddel azután, hogy pusztító földrengés rázta meg Haitit, a Szalézi Missziós Iroda úgy határozott, hogy alapítványt létesít a Politechnique Don Bosco (DB Tech) iskola melletti Szalézi Ifjúsági Központ újjáépítésére Fort Libertében. Öt évvel később ez az ígéret megvalósult, köszönhetően sok jótevő figyelemre méltó nagylelkűségének.

 

Az először 2002-ben megnyitott központban széles körű formális és informális képzési programokat kínáltak a helyi fiataloknak. Otthont adott a mezőgazdasági, szakmai/műszaki iskolai képzéseknek, valamint a rádió- és televízió állomásnak. Az ország egyetlen ápolóképzője is itt kapott helyet.

 

Az átépített és újra megnyitott ifjúsági központ és kollégiumi létesítmény ünnepélyes felavatására nemrég került sor. Mark Hyde atya, a Szalézi Missziós Iroda igazgatója első kézből látta a hatalmas változást, amit ez a projekt lehetővé tett a haiti nép életében. Ez a projekt megnyitott több ajtót is a lehetőségek növelésére más programok és szolgáltatások előtt.

 

Például a Szalézi Missziós Iroda és a civil szervezetek közreműködésével szerte a világon, a szaléziaknak Fort Libertében sikerült kibővíteni és megjavítani a mezőgazdasági, ápolóképző és szakmai/műszaki iskola létesítményeit, valamint létrehozni elemi, középiskolai és tanári gyakorló (Ecole Normal) iskolákat.

 

A DB Tech új víztisztító üzemet is telepített, amely mintegy 1200 diák, oktató és dolgozó számára biztosít tiszta, friss, biztonságos ivóvízhez. A szaléziak elérhetővé tették ezt a vizet a környéken élő emberek számára is.

 

A további tervek között szerepel egy egészségügyi klinika létesítése a campus közelében, amely biztosítani fogja a több mint 160 ápoló hallgató számára a szükséges gyakorlati képzést, anélkül, hogy nagy távolságokat kellene megtenniük.

 

Hyde atya megtekintette a Cité Soleil-ben, Fleuriot-ban, Port-au-Prince-ban, Gressier-ben, Thorland-ban és Cap Haitien-ben folyó munkálatokat is. Továbbá Fleuriot-ban, az új tartományi központban immár több nagy helyiség is rendelkezésre áll, amelyeket konferenciateremként bérbe lehet adni, és így biztosítani a nagyon szükséges jövedelmet.

 

„A tartományi központ nem csak egyszerűen egy szép szerkezet - mondja Mark atya -, hanem ami a legfontosabb, tömör szerkezetű építmény, amely most megfelel az előírásoknak, hogy földrengésbiztos legyen, ami szavatolja, hogy az adományok felelős, fenntartható módon lettek elköltve.”

 

Cité Soleil-ben egy új víztisztító létesítmény hamarosan tiszta vizet biztosít a helyi, elszegényedett lakosságnak. És, annak érdekében, hogy támogassuk a kulcsfontosságú igényt, az eddigi képzési lehetőségek mellett, amelyeket az adott szalézi műszaki iskola kínál, a tantervhez hozzáadtuk a tiszta víz és a fenntartható rendszerek tervezését is.

 

Miután teljesen elpusztult, a szalézi tulajdonban lévő Nemzeti Művészeti és Gazdasági Iskola (ENAM) Port-au-Prince-ban most ismét áll, és működőképes.

 

A szaléziak olyan általános, középiskolai, szakmai és felnőttképzést biztosítanak a tanulóknak, akik lelkesen folytatják tanulmányaikat, amelyek kulcsfontosságúak lesznek Haiti újjászületése szempontjából.

 

„Nem tudtunk volna ilyen jelentős előrelépést megvalósítani a sok kivételes nagylelkűségű jótevő nélkül – emelte ki Mark Hayde. „Az összes szalézi misszionárius nevében az egész földön és a haiti emberek nevében nagyon hálás vagyok.”

 

ANS - Fort Liberté/Szaléziak.HU

A kategória cikkei

Írország – Don Boscónak szentelt új falfestményt avattak

Írország – Don Boscónak szentelt új falfestményt avattak

#Szalézi világ 2025-05-09, Ma

Egy Don Boscónak szentelt új, nagyméretű falfestményt avattak fel az írországi Pallaskenry szalézi iskolájában.

„A jövő felé” - felkészülés a szalézi munkatársak 150. évfordulójára

„A jövő felé” - felkészülés a szalézi munkatársak 150. évfordulójára

#Szalézi világ 2025-05-06, Kedd

A Szalézi Munkatársak Egyesülete az alapításának 150. évfordulójára való felkészülés hároméves útjának utolsó szakaszába lépett, amelyet 2026. május..

Olaszország - A szaléziak új központja: Róma, Sacro Cuore (Szent Szív)

Olaszország - A szaléziak új központja: Róma, Sacro Cuore (Szent Szív)

#Szalézi világ 2025-05-05, Hétfő

A Szent Szív Ház eredeti hivatása ma új kezdetet lát. A hagyomány és az innováció jellemzi továbbra is e jelentős mű múltját, jelenét és jövőjét.

A rendfőnök jegyzete – Amikor az Úr kopogtat

A rendfőnök jegyzete – Amikor az Úr kopogtat

#Szalézi világ 2025-05-01, Csütörtök

Egy rendtársam azt mondta nekem: „Atyám, nekünk csak a te közelségedre, a meghallgatásodra, az imádra van szükségünk. Ez vigasztal, bátorít minket, erőt..

Marmoritói Giovanni Massaglia, Savio Szent Domonkos barátja

Marmoritói Giovanni Massaglia, Savio Szent Domonkos barátja

#Szalézi világ 2025-04-30, Szerda

Május 1-én van Giovanni Massaglia (1838. május 1. - 1856. május 20.), Bosco Szent János tanítványa és Savio Szent Domonkos barátja születésének..

Címkék

 •  • 1% • 28EK • 29.EK • adomány • advent • Afrika • ajándék • akció • alapítás • alapítvány • Albertfalva • áldás • áldozat • alkalmazás • állandó • állás • álom • Amerika • Amoris Laetitia-családév • Ángel Fernández Artime • animátor • Argentína • Ars Sacra Fesztivál • avatás • Ázsia • beiktatás • béke • betegség • bevándorlók • bíboros • bicentenárium • boldoggáavatás • boldoggáavatási eljárás • BoscoFeszt  • börtön • Brazília • búcsú • Budapest • bűnmegelőzés • bűvészet • Centenárium • cigány pasztoráció • cirkusz • Clarisseum • Colle Don Bosco • család • csapatépítés • cserkészek • ...
Összes címke
< Újabb gyorssegély Nepálnak – érkezik a monszunCoraggio! – Don Bosco álma folytatódik >