Főoldal / Egyház / Mindenszentek ünnepén

Mindaz, amit Krisztus húsvétkor, megváltó művének beteljesítésekor „megszerez” nekünk, istengyermekségünket, a megváltottságunkat, az örök élet ajándékát, abba az embernek bele kell csatlakozni, azt tettekké kell váltani, meg kell élni, meg kell valósítani.

Amikor a szentek seregére föltekintünk, akkor azt látjuk, hogy Krisztus által mire képes az ember. 

Félreértenénk a szentek tiszteletét, ha önmagában csak azt néznénk, hogy egy ember mire képes. Nem erős emberek bajnokságáról van szó, ez nem egy olimpiai versenyszám, amikor azt mondjuk, hogy ez egy embernek és a hozzá tartozó csapatnak, a körülötte lévőknek a dicsősége, sikere. Amikor a szentekre tekintünk, akkor azt érdemes észrevenni, hogy az Isten Szentlelke által Krisztushoz kapcsolt életében az Atya szeretetét és irgalmát megtapasztaló ember mire képes, s hogyan válhat valaki nem önmaga erejéből, a maga izzadtságából, hanem Isten kegyelméből teljes életűvé – azaz szentté.

Sokszor az etikai, morális értelmezés rosszkedvvel tölt el bennünket, mert az ember úgy érzi, hogy keresztény életünk nem más, mint egyfajta üldözése a „jó pontoknak”, és valahogy megpróbáljuk lerázni magunkról a mínuszt, a feketét, a rosszat. Mintha egy ilyen „pontgyűjtó versenyt” kellene megnyernünk ahhoz, hogy valahogy majd egyszer odavergődhessünk az Isten színe elé .

Ezt el kellene felejtenünk, hiszen az egy ajándék, hogy Isten gyermekei lehetünk. Meghívottság, amire az, hogy én szeretnék igaz, hűséges, becsületes, imádságos, bibliaolvasó ember lenni, a meghívott válasza. Itt valami nagyon mély kapcsolatról van szó, ami több, mint egy barátság, több, mint szerelem. Egy nagyon mély, legszemélyesebb, személy és személy közötti kapcsolat az Istennel, aki elénk lép, megelőző szeretettel, magához ölel, és az ember nem erkölcsileg szeretne megfelelni, nem morális kényszerből jónak lenni, hanem megélni az Isten gyermekeinek szabadságát, és ebben megélni azt, hogy tudom, kihez tartozom, tudom, hogy honnan jövök és hová igyekszem, hol az én reményem, hol az életem értelme. Ezért igyekszem én ilyen értelemben jónak lenni. És érzi az ember, hogy ha el is botlik, ha meg is törik az élete, akkor sem kell, hogy azt érezze, hogy ez végleges. Nem kell hogy érezze azt, hogy kudarcba fulladt az élete, hogy reménytelenné vált, mert annál az Istennél, aki néven szólított és meghívott, annál mindig van új remény, mindig van új lehetőség. Soha nem vonja vissza az ajándékát.

Szaléziak.HU