Főoldal / Szalézi világ / Amikor Don Bosco álmai valósággá válnak

Prófétai misztikus álmai által hajtva a nagy nevelő, Bosco Szent János itt szeretett volna létrehozni egy helyet, hogy a megváltás felé vezesse azokat a kétségbeesett, elhagyatott fiatalokat, akikkel lépten-nyomon találkozott, és Valdoccót igazi gyöngyszemmé változtatta. Itt hozta létre a Szalézi Társaság központját és székhelyét, amely körül oratóriumot és iskolát létesített, szakképző központot, nyomdát és a Szent Segítő Szűz Mária-bazilikát, ahol még mindig jelen van, hiszen Don Bosco földi maradványai itt nyugszanak.

Az elmúlt hetekben a Valdoccót belengi az ünneplés szele: az alapító születésének bicentenáriuma alkalmából tucatnyi eseményre és különleges alkalomra kerül sor, és megfejeli mindezt Ferenc pápa közelgő látogatása. Minden készen áll a Szentatya fogadására: a központi udvar a „szaléziak fellegvára”, Don Bosco álló képe, aki „fogadja” majd a pápát, amikor vasárnap, június 21-én átlépi Valdocco küszöbét.

Ezt a hosszú várakozást számos zarándokcsoport érkezése szakítja meg: papok, testvérek, szalézi volt növendékek és hívek, akik szívesen megismernék az egyik legnagyobb olasz szent munkáját. Az ünneplést a nagyszámú sárga pólós önkéntes – pap és világi – nagylelkűsége tette lehetővé, akik a szalézi történelem eme jelentős helyén vezetőként teljesítenek szolgálatot.

Ezek között van az a fiatal anya is, akinek a legfiatalabb gyermeke a valdoccói szalézi óvodába jár: „Pénzadományt szerettem volna adni a szaléziaknak, de olyan kevés a jövedelmem, hogy ezt nem tudtam megtenni, ezért úgy szeretném kifejezni örök hálámat a szaléziak iránt, hogy önkéntesnek jelentkeztem a bicentenáriumi ünnepségekre.”

Sárga póló van don Enrico Lupanón is, aki a bicentenáriumi ünnepségek megbízott szervezője itt, Valdoccóban. Miután Don Boscóként körbevezetett egy csoportot a szalézi anyagázban, Enrico atya felvázolta a ZENIT munkatársának Valdocco csodálatos valóságát, kitérve Don Bosco jelentőségére és időszerűségére is.

Don Enrico, mit képvisel Valdocco a szaléziak számára?

Valdocco az a hely, ahol az álmok valóra válnak. Kezdve Don Bosco kilencéves kori álmától, ahol a farkasok bárányokká váltak, és ahol az árva, a társadalom peremére szorult fiúkból a sok nehézség ellenére becsületes polgárok és jó keresztények lettek. A valdoccói álmoknak történelmi szempontjuk az, hogy ez Don Bosco első háza, a pedagógiai szempontjuk pedig az, ahogy az iskolában, a plébánián, az oratóriumban, a szakképző központban foglalkozunk a gyerekekkel. De Don Bosco álma nem korlátozódik csupán Torinóra, elterjedt az egész világon, 132 országban.

De lássuk Don Bosco sokrétű kapcsolatát Torinóval, a várossal, amely befogadta őt!

Ez egy nagyon mély kötelék. Ő egy olyan időben élt, amikor ez a város a bölcsője volt legalább húsz másik szentnek is. A város, ahol olyan struktúrák születtek meg, amelyek ma már magától értetődőek, mint például az óvodák: Barolo márkiné volt az, akinek a gondolatából megszülettek, amikor az ipari forradalom hajnalán rájött, hogy a gyárakba nem lehet bevinni a gyerekeket. Ugyanez a Barolo márkiné alapította meg az első gyermekkórházakat is.

Amikor Don Bosco megérkezik Torinóban, a város mély sebekből vérzik: dúl az ipari forradalom, a maga társadalmi és gazdasági változásaival, de van még egy, igazi, komoly forradalom is, amely során megalakul Olaszország. Ebben a légkörben Don Bosco az egyik első pap volt, aki, Caffaso lelki vezetése segítségével, látogatta a fogvatartottakat a börtönben. Amíg néhány évvel korábban a börtön csak a büntetés helye volt, most már a rehabilitáció helye is lehet. Látogatva a börtönöket, Don Bosco megismerte a fiatal bevándorlók szomorú történetét, akiknek senkijük sem volt, hogy vigyázzon rájuk, és gyakran emiatt végül rács mögé kerültek. Így született meg, a börtönben végzett apostolkodáson keresztül a szalézi megelőző nevelési módszer, hogy megakadályozza a fiatalokat, hogy rossz útra térjenek. Ez a jó és a rossz harca, ahol Don Bosco el akarja ragadni a gonosztól sok fiatal életét.

Don Bosco átélte Torino minden gazdagságát és ellentmondását. Ő mindig szabad ember volt, és ez volt az egyik oka az összecsapásoknak a püspökkel, aki úgy gondolta, Don Bosco projektje nem több, mint pusztán helyi megmozdulás, míg Don Bosco szíve az egész világért dobogott, olyannyira, hogy néhány évvel később nemzetközi missziókba kezdett.

Hogy élt Don Bosco a Risorgimento éveiben, amikor jellemzően nagyon ellentmondásos volt a kapcsolat az állam és az egyház között?

Szeretném azt hinni, hogy Don Bosco egyfajta hidat képezett az állam és az egyház között. Soha nem volt részrehajló sem az egyik sem a másik felé, mindig a megbékélés embere volt. Érdekes, hogy Don Bosco úgy fogalmazta meg a célját, hogy „jó keresztényeket és becsületes állampolgárokat” akar nevelni. Az ő megelőző nevelési módszere soha nem szakadt el a valóságtól. Nem csak azt akarta, hogy legyenek szentek és szeressék az Urat, olyan polgárokat akart, akik ezt az élményt egészen az alapjáig átélik. Egy furcsa szempontja ennek a történetnek, hogy amikor betiltották a különböző szerzetesrendek működését és elkobozták javaikat, ő nem vetette el a lehetőséget, hogy egy teljesen új rendet alapítson. Egy olyan szerzetes intézményt létesített, amelynek tagjai az állam előtt világiak voltak. Mivel az állam nem tudta megakadályozni, hogy 4, 5 vagy 20 laikus együtt éljen, a szaléziak egy ilyen formában jöttek létre.

Don Bosco mindig nagyon konkrét volt, soha nem használt sem filozófiát sem absztrakciót, a szíve volt az, amellyel megoldotta a problémákat. Ő volt az egyik első, aki munkaszerződéseket íratott alá és szakmai képzést biztosított a fiatalok számára, annak érdekében, hogy senki ne használja ki őket.

Don Boscónak gyakran meg kellett küzdenie a pénzhiánnyal, de ennek ellenére óriási műveket hozott létre: ez példa lehet számunkra, akik a gazdasági válság éveit éljük?

Don Bosco szent volt, akinek elsődleges erőforrása Isten. Fölépített egy „nevelési birodalmat” a semmiből, mert Isten akarata ez volt, így ha az Úr akart tőle valamit, megadta neki az eszközöket is hozzá, hogy megcsinálja. Ugyanakkor hihetetlenül vállalkozó szellemű volt. Don Bosco hozzáállása soha nem volt passzív, mindig szervezkedett és sűrűn kért adományokat, felkutatva minden jótevőt, akit csak lehetséges volt. Számára nagy erőfeszítést jelentett, hogy pénzt kérjen, mert nagyon büszke volt, de mindig megtette. Tehát az ő erőssége volt: az abszolút bizalom Istenben, a vállalkozó kedv és a feltűrt ingujj. Ez a módja annak, ahogy mi, szaléziak mindig is működtünk, hogy valójában mi mindig adósságban éltünk... de ezt az adósságot az Úr mindig kiegyenlítettei! Don Bosco két lábbal állt a földön, de a tekintete az égre nézett. Az ő szentsége tehát nagyon is valóságos, nagyon tipikus a szülőföldjére. Úgy gondolom, hogy ebben a történelmi időszakban az ő teljes ráhagyatkozása Istenre, a józan életmódja, hogy nem magának, hanem a fiatalok jólétéért dolgozott, egy nagyszerű példa lehet.

Néhány nap múlva Valdoccót meglátogatja Ferenc pápa, egy jezsuita, akit a stílusa miatt sokan szalézinak hívnak...

Túlzás nélkül elmondható, hogy Ferenc pápa a szíve mélyén szalézi és nagyon jól megtestesíti Don Bosco alakját és az álmát. Különben is, ő maga is egy olyan országban, Argentínában született és nőtt fel, amely az első szalézi missziós terület volt a XIX. század 70-es éveiben. Nagyon várjuk már, mert ő a pápa, és mert Máriával és az Eucharisztiával együtt a pápa volt az egyike Don Bosco három nagy szerelmének.

www.zenit.org/Szaléziak.HU