Főoldal / Szalézi világ / Szalézi Szent Ferenc Don Bosco szívében
Szalézi Szent Ferenc Don Bosco szívében
2015-01-23 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Don Bosco első oratóriumát Torino külvárosában nyitotta meg és Szalézi Szent Ferencről nevezte el. Három évig, vasárnaponként és ünnepnapokon összehívta a fiúkat, akikkel a város utcáin találkozott. A "szalézi" munka még csak a kezdet kezdetén járt.
Művét oratóriumnak nevezte, felelevenítve azt az oratóriumot, amelyet Néri Szent Fülöp a XVI. századi Rómában alapított. Célja a fiatalok, az elhagyatottak oktatása volt. Don Bosco nem választotta szét a nevelést és az oktatást, minden tevékenységét vidámsággal fűszerezte, játékokkal, énekléssel, szórakozással, ami a szalézi nevelés jellemzője lett.
Amikor leírja az alapítás napját az Oratóriumi emlékiratok című művében, megmagyarázza, miért választotta védőszentül Szalézi Szent Ferencet:
"Ez volt hát az a hely, melyet az Isteni Gondviselés az Oratórium első templomául választott. Mindjárt el is neveztük Szalézi Szent Ferencről, két okból is: 1° mivel Barolo őrgrófné az ő nevében tervezett létrehozni egy papi kongregációt, és ezzel a szándékkal rendelte meg a Szentről készült festményt, ami ma is látható az említett helyiség bejáratánál; 2° mert a mi küldetésünk nyugalmat és rendkívüli szelídséget igényelt, ezért ennek a Szentnek a pártfogására bíztuk magunkat, hogy esdje ki nekünk a kegyelmet, hogy utánozhassuk rendkívüli szelídségében, és képesek legyünk megnyerni a lelkeket. Egyebekben is ennek a szentnek a pártfogására bíztuk magunkat: kértük, segítsen bennünket az égből, hogy követhessük őt a vallásellenes tévedések elleni harcban, különösen a protestantizmus ellen, ami kezdett akkor alattomban beszivárogni a mi falvainkba is, különösképpen pedig Torino városába."
Így történt, hogy ez az 1567-ben Annecyben született püspök, aki 1622-ben halt meg Lyonban, Don Bosco teljes életművének védőszentje lett. Kétségtelen, hogy ez a buzgó és szeretetteljes lelkipásztor, aki hősies küldetést folytatott a protestáns Genfben és környéken, aki szerzője volt olyan híres műveknek, mint a Filotea és Theotimus, ismert hitszónok, keresett spirituális igazgatója és Chantal Szent Johanna Franciskával együtt alapítója a vizitációs rendnek, nagyon kedves volt számára.
Már Chieriben a szemináriumban ez a ragyogó személyiség része volt az életének. Megpróbálta leküzdeni tüzes és néha erőszakos temperamentumát, utánozva a szent püspököt és azt a csodálatos módot, ahogy kapcsolatot teremtett másokkal. Egyik társa elmesél egy történetet, mi szerint volt egy másik kispap is ott, akit szintén Bosco Jánosnak hívtak. Hogy megkülönböztesse magát a társától, Don Bosco magát piemonti nyelvjárásban a Bosc d'pouciou-nak (kemény fának) nevezte, és minden tőle telhetőt megtett, hogy Bosc d'sales (lágy és hajlítható, mint a fűzfa) legyen. A szemináriumi tanulmányok végén, a papszentelés előtti lelkigyakorlaton ezt írta: " Mindig Szalézi Szent Ferenc szeretete és a kedvessége fog vezérelni."
Don Bosco valóban mindig a szívében és elméjében őrizte Szalézi Szent Ferencet. Az Oratóriumban minden évben nagy ünnepélyességgel ülték meg védőszentjük emléknapját, amit abban az időben január 29-én ünnepeltek. Ezt mondta: "Az én lelkem és ennek az oratóriumnak a lelke Szalézi Szent Ferenc lelke." Az első alkalommal, amikor Savio Domonkos belépett Don Bosco szobájába, tekintete egy táblára esett, amelyre nagy betűkkel Szalézi Szent Ferenc szavai voltak felírva:" Da mihi Animas, coetera Tolle ". A "szaléziak", az 1859-ben alapított szerzetesrend védőszentjük jellegzetes szeretetének és lelkesedésének hordozói.
Amikor Don Bosco elhatározta, hogy megalapítja a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményét, az első elöljáró, Mazzarello Mária megválasztásának dátumául pont 1872. január 29-ét választotta, "Szalézi Szent Ferenc nagy napját", ahogy a krónikások feljegyezték. Ismeretes, hogy a Segítő Szűz Mária Leányait sok helyen "szalézi nővéreknek" nevezik.
Don Bosco nagyon boldog volt, amikor IX. Piusz pápa 1877-ben Szalézi Szent Ferencet egyházdoktorrá nyilvánította. Ekkor az annecy vizitációs nővérek megkérték, hogy vállaljon részt templomuk feldíszítésében "a szeretet doktora" tiszteletére. A felkérésre Don Bosco azonnal válaszolt: "Szívem minden vágya, hogy rendünknek, amely a szeretet doktorának védnökségét élvezi, legyen egy oltára ebben a templomban, amely tanúsítja majd elhivatottságunkat." És így is lett.
Ebben az időben a Jézus Szíve-tisztelet figyelemre méltó fejlődésen ment keresztül. Don Bosco Rómában, XIII. Leo utasítására felépíttette a Szent Szív-bazilikát. Mondhatnánk, hogy Szalézi Szent Ferenc volt az, aki elvetette ennek az odaadásnak a magját. Nem volt meglepő, hogy lelki leánya, Alacoque Szent Margit Mária kinyilatkoztatásokat kapott a Szent Szívről Paray-le-Monialban.
Híres párizsi útja során, 1883-ban, Don Bosco "szalézi" zarándoklatra óhajtott menni. Tudott a híres párizsi Fekete Madonna szoborról, ahol az ifjú Ferenc imádkozott, elment hát a templomba, ahol a szobor állt és a vendégkönyvbe franciául a következőket írta: " Jean Bosco Abbé, a Jámbor Szalézi Társaság elöljárója minden művét védőszentjének, Szent Ferencnek ajánlja."
Don Bosco Szalézi Szent Ferenc ünnepén, január 29-én áldozott utoljára. Azt mondhatjuk, hogy ez volt az a nap, amikor földi zarándokútja befejeződött, még akkor is, ha az Úr egy kicsit késve szólította magához a lelkét, 1888. január 31-én hajnalban, két nappal védőszentjének ünnepe után. "Mintha Szent Ferenc jött volna érte."
sdb.org/szaleziak.hu
