Főoldal / Szalézi világ / Szalézi munkatársak – a Szalézi Család világiakból álló ágának története

A Szalézi Munkatársak Egyesülete egyike a Szalézi Család első ágainak. A Szalézi Szent Ferenc Társaságával, a Segítő Szűz Mária Leányai Intézményével és más hivatalosan elismert  csoportokkal együtt hordozza a közös szalézi hivatást és velük közösen felelős a Don Boscó-i terv megvalósulásáért a világban. Bár lényegében hasonlít a harmadrendhez, valójában mégsem az. Amíg ugyanis a harmadrendi tagok tökéletesedésüket a mélyebb lelki és imaélet által érik el, a szalézi munkatársak inkább a tevékenykedés, az irgalmasság lelki és testi cselekedeteinek gyakorlása révén jutnak el az önmegszentelődésig. Nincs szerzetesi fogadalmuk, hanem ígérettel kötelezik el magukat Don Bosco eszméi mellett. A kegyelmeknek és búcsúknak gazdagságát éppen úgy élvezik, mint más harmadrendi tagok. 

„Ahogy 1841-ben elkezdődött az oratórium műve – írja Don Bosco – azonnal akadtak segítőim is, jámbor papok és világiak személyében, akik derekasan kivették részüket abból a bő aratásból, amelyet az isteni Gondviselés a veszélyeztetett fiúk körében jelölt ki számomra munkatérnek. Ezek a munkatársak voltak mindenkor azoknak a jámbor műveknek a támaszai, amelyeket a jóságos Isten reám bízott.”

Különböző írásaiban Don Bosco sűrűn megemlékezik azokról a papokról, akikkel munkája kezdetén együtt dolgozott. Valdocco, Porta Nuova és Vangchiglia oratóriumaiban végzett pasztorális tevékenysége során – a Szalézi Társaság alapítása előtt 18 évvel – Don Bosco olyan embereket keresett és talált, akik vele együtt dolgoztak: egyházmegyés papokat, előkelő származású, vagy egyszerű férfiakat, akik katekizmust oktattak vagy az esti iskolában tanítottak, gondoskodtak a szükséges anyagiakról, munkát találtak a fiúknak a városban, nőket, akik mostak, varrtak, takarítottak. Mások pénzzel segítették művét. Kezdettől fogva hő vágya volt Don Boscónak, hogy programot adjon nekik, hogy így, egyesítve erőiket a kölcsönös jó példával annál gazdagabb eredményt érhessenek el; viszonzásul pedig a munkatársak lelki kegyelmekben és javakban részesüljenek.

Hogy megőrizze a lelki egységet és a fegyelmet, Don Bosco már egészen korán, 1844-ben azon gondolkodott, hogy munkatársait egy strukturált egyesületbe fogja össze. 1845-ben ötven munkatársa számára, akik különösen szolgálatára voltak az oratóriumnak, XVI. Gergely pápától teljes búcsút eszközölt ki haláluk órájára, és lassan meggyőződésévé vált, hogy a munkatársakat egy egyesületbe kellene tömörítenie. Az első próbálkozás 1850-ben történt. Azon fáradozott, hogy egy ideiglenes egyesületet alakítson, összehozta hét bizalmas emberét, akik „katolikusok és laikusok” voltak, de ez a társulás nem volt sikeres.

1864-ben jött a második kísérlet. Amikor a Szalézi Társaság Alapszabályait bemutatta Rómában, beszorított egy fejezetet a „külsős” szaléziakról. Olvasás közben sok prelátus fintorgatta az orrát. A „külsős szalézi” kifejezés nem tetszett nekik. Az Alapszabály akkori változata szerint bárki, akkor is, ha családban él, szalézi lehetett volna. Nem fogadalmas, de együtt dolgozhatott volna a szaléziakkal a szegény fiatalok javára. Az 5. fejezetben még arról is szó volt, hogy ha egy szalézi, „elfogadható ok miatt” kilép a rendből, „külsős szalézi” lehessen. Ezt a fejezetet teljesen elvetették. Don Bosco piemonti keményfejűséggel átgondolta és megváltoztatta a szöveget, de így sem fogadták el. Amikor ugyanis 1874-ben elfogadták a Szalézi Rend Alapszabályzatát, ezt törölték. Ebbe bele kellett nyugodnia.

De Don Bosco nem esett kétségbe, és újból nekilátott a munkának, hogy valami elfogadhatót fogalmazzon meg. 1874-ben nagy vonalakban megalakította a Szalézi Szent Ferenc Csoportját. A szalézi igazgatók ennek az elnevezésnek sem voltak lelkes rajongói. Ez nem lett volna más, mint egy, a többi rendnél már ismert harmadrend. Don Boscónak az elutasítás nem tetszett és fejét csóválva mondta: „Halvány fogalmatok sincs, mit akarok. De meglátjátok, hogy ez a csoport lesz majd Társaságunk támasza. Tanulmányozzátok a lehetőséget.”

Don Bosco ugyanis hármas célt tartott szem előtt:

– az elhagyatott ifjúság felkarolása a lelkünket is gazdagabbá teszi;

– olyan legyen az ájtatossági gyakorlatuk is, mint a szaléziaké;

– gyűjtsék össze a szegény gyerekeket, saját otthonukban tanítsák és óvják őket a veszélyektől.

Mihelyt megtörtént a Szalézi Társaság alapszabályainak szentesítése, Don Bosco tüstént elhatározta az új társulat alapítását is. 1874-ben vázolta a szabályzatot, s magát a társulatot Keresztény Egyesületnek nevezte. 1875-ben módosította a szabályzattervezetet, az egyesületnek pedig a Jó Művek Társulata, ill. Szalézi egyesület nevet adta.

A szalézi munkatársak programjában akkoriban egy szó sem esett a női munkatársakról. IX. Piusz ezt észrevette, s megkérdezte Don Boscót, miért nem veszi fel egyesületébe a nőket is? „Ne tegyen kivételeket, vegye be a női munkatársakat is! A jó művekben a főrész úgyis a nőknek jut, egyházi téren is, a népek megtérítésében is. Ők jótékonyak és többet elbírnak, mint a férfiak, ha a jó művek fenntartásáról van szó. Ehhez megvan a természetes hajlamuk. Ha kizárja őket, saját magát fosztja meg a legjobb támaszaitól…” Don Bosco engedelmeskedett.

Végre 1876-ban megállapodott az elnevezésben. Szalézi Munkatársak, vagyis hogyan lehet segíteni a jó erkölcsön és a polgári társadalmon. Segítőtársainak lelkes tagjait szalézi munkatársaknak nevezte. Megfogalmazta, kinyomtatta és gyorsan elküldte a pápának jóváhagyásra. A pápai „határozatot” IX. Piusz 1876. május 9-én küldte el Torinóba.

A cél ugyanaz maradt, mint két évvel korábban: mindenki törekedjen az életszentségre, segítse a szaléziakat munkájukban, akadályozzák meg a rosszat, ami árthat a fiataloknak. Az eszközök hasonlóak a szaléziak által gyakorolt tevékenységhez: katekizmus, lelkigyakorlatok, papi hivatás ápolása, a jó sajtó terjesztése, a buzgó imádság és a szeretet gyakorlati megvalósítása. Ennek az utolsó szónak sokan nem örültek, kétértelműnek tartották. Sok szalézi úgy vélte, hogy ez azt is jelentheti, hogy a szalézi munkatársak eleget tesznek küldetésüknek, ha anyagiakkal támogatják az ő munkásságukat.

Don Bosco erélyesen közbelépett: „Jól meg kell érteni, mit is jelent a munkatársak tevékenysége. A szalézi munkatársaknak rendünket nemcsak pénzbelileg kell támogatniuk, hanem minden más eszközt is meg kell ragadniuk, hogy együttműködjenek testvéreik lelkének megmentésén, különösen, ha a fiatalokról van szó.”

A szalézi munkatársak olyan világi szaléziak, akik családban élnek, de sajátos szalézi módon vesznek részt az Egyház küldetésében. Ez egy ajándék, és egyben annak szabad egyéni elfogadása, ami értelmet ad az életüknek. 

Felhasznált forrás: Lemoyne - Bosco Szent János élete

Szaléziak.HU