Főoldal / Szalézi világ / Személyes törekvés, vagy a közösség java
Személyes törekvés, vagy a közösség java
2016-12-03 Szombat | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
Jean Paul Müller szalézi testvér, egyetemes ekonómus gondolatai a személyes ambíció és a közösségi lét párhuzamáról, a mértékletességről és a vezető beosztás buktatóiról.
A mai társadalomban az ambíció és a kapzsiság morálisan elfogadott ugyanúgy, mint a „homo homini lupus” (ember embernek farkasa) logikája, ahol mindig jutalmazzák azt, hogy ha valaki, személyes sikere érdekében elnyomja a másikat. De vajon ez a paradigma alkalmazható egy szalézira is? Alapszabályunk szerint: „A szalézi fáradtságot nem ismerve veti bele magát a küldetésébe. Arra törekszik, hogy mindent jól végezzen, egyszerűséggel és mértékkel. Munkájával részt tud venni Isten teremtő tevékenységében, és együtt tud működni Krisztussal az Isten országának építésében.”
A vágy a presztízsre és a hatalomra egy mindent elsöprő ambíciót eredményez, törekvést, hogy uralkodó, vezető pozícióba jussunk, nem a közösség javára, hanem a puszta vágyért, hogy azt mondhassuk: „Én vagyok...” Maga Ferenc pápa emlékeztet bennünket, hogy a megfeszített Krisztus logikája összeférhetetlen az elismeréssel, a sikerrel, a hírnévvel és a földi diadalokkal.
Persze, az ambíció koncepcióját nem szabad démonizálni, mert, mint ahogy egy folyónak szüksége van partokra, nehogy túlcsorduljon, így a megfelelő „partok” döntő szerepet játszhatnak a közösség választásaiban is. Az ambíció is természetes része annak az emberi igénynek, hogy a kiválóságra törekedjen: ennek az emberi igénynek a hiánya fásultsághoz és középszerűséghez vezet.
De az ambíciót társítani kell a mértékletességgel, ami az egyetlen dolog, amely a szalézit „megerősíti szíve őrzésében és önuralmában, és segíti, hogy derűs maradjon” (ASz. 18).
Néha, mint szerzetesek, annyira elmerülünk a napi problémákban, hogy „úgy tűnik, az, hogy kik vagyunk, és mit teszünk, nem mindig gyökerezik a hitben, a reményben és a szeretetben, és nem határozza meg és mutatja egyértelműen, hogy a kezdeményezés Istennél kezdődik, és mindig hozzá tér vissza” (Az evangéliumi radikalizmus tanúi - Munka és a mértékletesség, EK 27, 3).
Azokat, akik felelős pozícióban vannak, emlékeztetni kell arra, hogy műveink egy bizonyos stílusú és adminisztrációjú irányítást igényelnek:
- Evangéliumi, válaszolva mindenekelőtt a szegénység és a szolidaritás evangéliumi kritériumaira
- Körültekintő, ami jellemző arra, aki azt kezeli, amit nem a sajátja
- Kompetens, azzal a kompetenciával, ami szükséges, hogy felügyelje a gondos ügyintézést
- Testvéri, figyelve a testvérek szükségleteire, akikkel megosztjuk a küldetésünket
- Áttetsző, nem félve attól, hogy számot kell adni az intézkedésekről.
Annak, aki megoldja az örökérvényű problémákat, nincs szüksége rá, hogy ragyogjon, hogy vezető beosztásban legyen; az a fontos, hogy párbeszédet kezdeményezzen és azt is tudja, hogy hogyan kezeljen bizonyos „érzékeny” feladatokat.
Vissza kell mennünk a kezdetekhez, a kiszolgált helyett a szolgáló alázatához, az Úr szolgája alakjához, ahhoz, aki, ahogy Ferenc pápa mondja: „nem a nagy vállalkozásairól ismert, sem a híres beszédeiről, de aki szerény, csendes jelenlétével és saját szenvedésén keresztül teljesíti Isten tervét.”
Egy szalézi számára az kell hogy legyen a legfőbb ambíció, hogy folyamatosan erőfeszítéseket tegyen arra, hogy olyan sok fiúnak és lánynak javítsa az életminőségét és az oktatását, amennyinek csak lehetséges.
ANS-Róma/Szaléziak.HU
