Főoldal / Szalézi világ / A Via Lucis szalézi története

 A hagyományos keresztúti ájtatosság egy elmélkedő imádság, amelyben a hívők- egyedül, vagy közösségben - fölidézik Jézus keresztútjának történéseit. A keresztút ott végződik, hogy Jézust a sírba teszik. A húsvéti misztérium fényében azonban ez hiányosnak tűnik, ezért néhol, mint tizenötödik állomást, hozzáadják Jézus feltámadását is.

Az ötletet a Via Lucis ábrázolásáról egy ősi felirat ihlette, amelyet a San Callisto katakombák falán találtak. A felirat Szent Pálnak a korintusiaknak írt első leveléből származik, válaszul a jelentésre, hogy a közösség egyes tagjai tagadják a feltámadást. 

A levél részlete (1Kor 15,3-8):

„Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak. Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, megjelent nekem is.”

Palumbieri atya ebből a feliratból kiindulva más eseményekkel társította, amelyek a feltámadás után zajlottak le és összeállított 14 újabb állomást.

Nagyon hamar, Giovanni Dragoni volt szalézi növendék művészien fába faragta Palumbieri atya 14 állomását, és ezt az első ismert Via Lucist 1994 húsvétján áldották meg a Bosco Szent János-bazilikában, Colle Don Boscón. Dragoni fémből is megformázta az állomásokat, ezek Rómában a San Callisto katakombák felé vezető régi római út mentén találhatók.

A Via Lucis első nagyobb nyilvános ünneplése 1990-ben volt, ami után nagyobb érdeklődéssel fordultak felé.

2002-ben a Szentszék kihirdette A népi jámborság és liturgia direktóriumát, amelyben így méltatja a Via Lucist (forrás: uj.katolikus.hu):

Feltámadás útja, Fény útja, „Via lucis”

Napjainkban, egyes vidékeken Via lucis néven, új jámborsági gyakorlat kezd elterjedni. A hívek, a keresztút módjára, miközben körmenetben haladnak, számba veszik azokat a jézusi megnyilvánulásokat - a Parusia reményében, a feltámadástól a menybemenetelig -, melyekben a megígért Szentlélekre váró tanítványainak megmutatta dicsőségét (vö. Jn 14,26; 16,13-15; Lk 24,49), felszította hitüket, beteljesítette az Isten országáról szóló tanítást, s utólag kijelölte az Egyház hierarchikus és szakramentális felépítését.

A Fény útja jámborsági gyakorlaton keresztül a hívek megemlékeznek a hit központi eseményéről - Krisztus feltámadásáról - és tanítványi mivoltukról, amint a keresztség húsvéti szentségében a bűn sötétségéből a kegyelem fényébe jutottak (Kol 1,13; Ef 5,8).

A hívek részvételét a húsvéti esemény első mozzanatában a keresztút - a Szenvedéstörténeten keresztül - évszázadokon át közvetítette, és hozzájárult ahhoz, hogy tartalma megszilárduljon az emberek tudatában. Ennek analógiájára napjainkban a hívek életfelfogásában, azzal a feltétellel, hogy hű marad az evangéliumi szöveghez, A Fény útja válhat Urunk húsvétja második mozzanatának, a feltámadásnak hatékony közvetítőjévé.

A Fény útja ezenkívül a hit pedagógiája szerepét is betöltheti, hisz, ahogy mondani szokás, „a kereszt által a világosságra”. Valójában a körmenet metaforájával, A Fény útja, a fájdalom valóságának megállapításától, amely Isten tervében nem jelenti az élet végállomását, elvezet az ember igaz célja elérésének reményéhez: a megszabaduláshoz, az örömhöz, a békéhez, amelyek alapvetően húsvéti értékek.

S végül A Fény útja, egy olyan társadalomban, amely a szorongást és a megsemmisülést hirdetve magán hordozza „a halál kultúrájának” jelét, ösztönzést adhat, hogy létrejöjjön „az élet kultúrája”, egy kultúráé, ami nyitott a hit bizonyosságaira és a remény várására.

www.bosco.link/ Szaléziak.HU