Főoldal / Egyház / Róma - A pápa beszéde a megszentelt élet évét lezáró jubileumi kihallgatásán

Együtt vagyunk, mert „igent” mondtunk a meghívásra

Ferenc pápa beszédének sajátossága a többes szám első személyű megszólalása volt, hiszen önmagát is a szerzetesek közé sorolja. „Jézus egy napon, a maga végtelen irgalmasságában mindnyájunkhoz így szólt, személyesen: Gyere, kövess engem!” – kezdte beszédét a pápa. „Ma annak a jegyében vagyunk itt, hogy erre a felszólításra egykor igennel válaszoltunk. Néha ez a hozzátársulás lelkesedéssel és örömmel teli volt, máskor inkább átszenvedett, talán bizonytalan jellegű. Mindenesetre nagylelkűen fogadtuk és hagytuk, hogy oda vezesse a lépteinket, ahová nem is gondoltuk volna. Megosztottuk vele az intimitás, a közelség pillanatait, a szolgálat és a misszió napjait. Bevezetett bennünket az Atyával való kapcsolatába, nekünk adta Szentlelkét, megtanított szeretni a szegényeket és a bűnösöket. A mi, Istennek szentelt életünknek az ad értelmet, hogy vele maradunk és miközben vele együtt járunk az úton, közben önmagához tesz hasonlóvá bennünket, egyházzá alakít minket, mint adományt a világ számára. A most véget érő év hozzájárult ahhoz, hogy felragyogtassa az egyház arcán az Istennek szentelt élet szépségét, elmélyítve a szerzetesekben a meghívásuk iránti hálát. Minden szerzetes lehetőséget kapott arra, hogy saját identitását és hivatását világosabban értelmezze.

Az Istennek szentelt év véget ér, de a mi elkötelezettségünk továbbra is az, hogy hűségesek maradjunk a meghívásunkhoz és növekedjünk a szeretetben, a karizmákban és a kreativitásban. Ehhez hagyok rátok most három szót.

Elsőként az életünkkel, még a szavak előtt, hirdessük Isten valóságát

Az első a jövendölés, a prófécia. Ez a ti sajátos vonásotok. De milyen jövendölést is vár el a világ napjainkban az egyháztól? – kérdezte a pápa.  Mindenekelőtt az a hivatásunk, hogy elsőként az életünkkel, még a szavak előtt, hirdessük Isten valóságát. Ha azt alkalomadtán elutasítják vagy félreállítják, meg kell kérdezni magunkat, hogy vajon elég áttetszőek vagyunk-e az ő Arca számára, vagy pedig inkább mást tükrözünk. Szükségünk van tehát  arra, hogy imádjuk őt, nap mint nap, hogy ápoljuk a vele való barátságot, a szív párbeszédével és imádságával”.

Jézus közelségével, ne önmagunknak, hanem az Atyának és a felebarátnak éljünk

„A második szó, amit rátok hagyok, folytatta a pápa, a közelség. Jézusban az Isten közel jött hozzánk, a kánai menyegzőn a fiatal párhoz, a naimi özvegy félelméhez, az úton fekvő sebesülthöz, megosztotta tehát az emberek örömeit és fájdalmait. Mindannyiunk hivatása, hogy szolgáljuk a társainkat, követve a saját karizmánkat: imával, katekézissel, tanítással, betegek és szegények  gondozásával, az evangélium hirdetésével. Az a fontos, hogy ne önmagunknak éljünk, hanem mint Jézus, az Atyának és a felebarátnak éljünk.

Krisztus kegyelmével öntsünk reményt az emberiségbe

A harmadik szó a reménység: tanúságot teszünk az Istenről és irgalmas szeretetéről, aztán Krisztus kegyelmével reményt öntünk az emberiségbe, mely szorongással és félelemmel van eltelve. De az egyházon belül is táplálhatjátok a reménységet.

Kedves fivéreim és nővéreim, az ami igazában számít, az a képességünk, hogy igent mondunk ismét a kezdeti meghívásunkra és azt az életünk minden szakaszában megújítjuk – zárta beszédét Ferenc pápa a megszentelt élet közösségeinek a képviselői előtt.

Vatikáni Rádió/Szaléziak.HU