Portugália - Ferenc pápa Fatimában szentté avatta Ferenc és Jácinta látnokokat
2017-05-13 Szombat | #Egyház | ARCHIVÁLT
szent • Ferenc pápa •
Május 13-án, szombaton Fatimában, 100 évvel a Mária-jelenések után 500 ezer hívő jelenlétében Ferenc pápa szentté avatta Jácinta és Ferenc Marto látnok pásztorgyermekeket.
Fatimában pontosan 10.27 percet mutatott az óra, amikor a pápa a Rózsafüzér Királynője bazilika előtt elhelyezett oltárnál portugálul elmondta Marto Ferenc és Jácinta szentté avatási formuláját. A két kis pásztornak ezen a helyen jelent meg a Szűzanya azon a száz évvel ezelőtti „áldott” május 13-án. A kegyhely hatalmas sík területét megtöltő hívek százezrei hosszú tapsban törtek ki, sokan sírva fakadtak meghatottságukban.
A szertartáson jelen volt Lucas, az a 10 éves brazil kisfiú, akinek csodás gyógyulása lehetővé tette a két kis látnok szentté avatását. Lucas szülei és egy lánytestvére kíséretében adományt helyezett el felajánláskor az oltár előtt. A Szentatyával együtt misézett 200 pap, 71 püspök és nyolc bíboros.
A Napba öltözött asszony mindnyájunk Édesanyja
„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap”: tanúsítja a patmoszi látnok a Jelenések könyvében (Jel 12,1), megjegyezve, hogy az asszony áldott állapotban volt – kezdte homíliáját Ferenc pápa a szentírási szakaszok elemzésével. Azután az evangéliumban hallottuk, hogy Jézus így szól tanítványához: „Nézd, az anyád!” (Jn 19,26-27). Van egy Anyánk! Egy „olyan szép Hölgy”, ahogy a fatimai látnokok mondták egymás között a haza felé tartó úton, azon a száz évvel ezelőtti áldott május 13-án. És este Jácinta nem tudta megállni, hogy ne fedje fel anyukájának a titkot: „Ma láttam a Szűzanyát”. A fatimai kis pásztorok látták a mennyei Anyát. Sokak szeme követte tekintetüket, de ők nem látták Máriát. A Szűzanya nem azért jött el, hogy lássuk őt: erre ott lesz az egész örökkévalóság, természetesen, ha a mennyekbe jutunk – mondta homíliájában Ferenc pápa.
Mária emlékeztet minket a pokol veszélyére és Isten világosságára
Szűz Mária figyelmeztetett bennünket a pokol veszélyére. Ide vezet egy gyakran Isten nélküli, Istent teremtményeiben gyalázó élet. Azért jött, hogy emlékeztessen bennünket Isten világosságára, amely bennünk lakik és befed bennünket, „Gyermekét elragadták Istenhez” – olvassuk a Jelenések könyvében. (Jel 12,5). És Lúcia szavai szerint, a három kiváltságos látnok Isten Világosságában találta magát, amely a Szűzanyából sugárzott szét. Mária befedte őket a Világosság palástjával, amelyet Isten adott neki. Sok, bár nem minden zarándok hite és érzései szerint, Fatima főleg ennek a Világosságnak a Palástja, amely befed bennünket itt, mint a föld bármely másik helyén, amikor a Szűzanya oltalma alá futunk, hogy kérjük Őt a „Salve Regina”, az Üdvözlégy Királynő szavaival: „Jézust mutasd nekünk”.
Az Istenbe vetett remény legyen támasz egész életünkben
Kedves zarándokok – folytatta homíliáját Ferenc pápa – gyermekeiként Máriába kapaszkodva élünk abból a reménységből, amely Jézuson nyugszik, mert, mint ahogy a második olvasmányban hallottuk: „azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják, uralkodni fognak az életben az egy Jézus Krisztus által” (vö. Róm 5,17). Amikor Jézus felment a mennybe, elvitte a mennyei Atyához emberiségünket, amelyet magára vett Szűz Mária méhében és attól soha többé nem válik meg. Horgonyozzuk le reménységünket abba az egekben, az Atya jobbján elhelyezett emberiségbe (vö. Ef 2,6). Ez a reménység legyen mindnyájunk életének támasza! Egy remény, amely mindig támogat bennünket, egészen utolsó leheletünkig.
A két szent szüntelenül imádkozott a bűnösökért és vágyott az Oltáriszentségben „rejlő” Jézus után
Ennek a reménynek az erejében gyűltünk össze, hogy megköszönjük azt a számtalan áldást, amelyet az Ég adományozott nekünk az elmúlt száz évben. Az évszázad során a Szűzanya a Világosság palástját, a reményben gazdag Portugáliától kezdve, kiterjesztette a föld négy sarka fölé. Szemünk előtt látjuk Szent Marto Ferenc és Szent Jácinta példáját, akiket Szűz Mária bevezetett Isten Világosságának végtelen tengerébe, elvezette őket Istenhez, hogy imádják Őt. Ebből fakadt erejük ahhoz, hogy leküzdjék az ellentmondásokat és a szenvedéseket. Az isteni jelenlét állandóvá vált életükben, mint ahogy ez világossá vált a bűnösökért mondott kitartó imáikból és abból a vágyukból, hogy szüntelenül a tabernákulumban rejtőző Jézus mellett maradhassanak.
„Nem tehettem volna meg, hogy ne jöjjek el Fatimába” – a pápa köszönő szavai
A pápa idézte Lúcia nővér Emlékirataiból (III. 6. pont) Jácinta szavait: „Nem látod a sok utcát, utat és mezőt tele emberrel, akik az éhség miatt sírnak, mert nincs mit enniük, és a Szentatyát egy templomban Mária Szeplőtelen Szíve előtt imába merülve? És azt a sok embert, akik mind vele imádkozik?” A Szentatya megköszönte a híveknek, hogy elkísérték őt. Nem tehette volna meg, hogy ne jöjjön el Fatimába, hogy kifejezze tiszteletét Szűz Máriának és oltalmára bízza fiait és leányait. Palástja alatt nem kárhoznak el; karjaiból fakad a remény és a béke, amelyre mindnyájuknak szükségük van és amelyért a pápa könyörög keresztségben és emberiségben minden testvére számára, különös tekintettel a betegekre és a fogyatékkal élőkre, a foglyokra és a munkanélküliekre, a szegényekre és a magukra hagyatottakra. A pápa így buzdította a híveket: „Imádkozzunk Istenhez abban a reményben, hogy az emberek hallgatnak bennünket; forduljunk az emberekhez azzal a bizonyossággal, hogy Isten megsegít bennünket”.
Legyünk reménység a többi ember számára
Isten ugyanis azért teremtett minket, hogy remény legyünk a többiek számára, valóságos remény, amelyet mindenki megvalósíthat életállapotának megfelelően. Amint Lúcia nővér 1943. február 28-i levelében írta: miközben „kérjük” és „igényeljük” mindnyájunktól, hogy állapotának megfelelően teljesítse kötelességeit, az ég elindít egy valóságos általános mozgósítást ezzel a közönnyel szemben, amely megdermeszti szívünket és súlyosbítja rövidlátásunkat. „Nem akarunk elvetélt remény lenni!”Az élet csak egy másik élet nagylelkűségének köszönhetően maradhat életben. „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24) – idézte a pápa János evangéliumának szavait. Ezt mondta és ezt tette az Úr, aki mindig megelőz bennünket. Amikor átéljük a kereszt megpróbáltatását, Jézus már előbb átélte azt. Így nem mi megyünk fel a kereszthez, hogy megtaláljuk Jézust, hanem Ő volt az, aki megalázta magát és leszállt egészen a keresztig, hogy megtaláljon minket és legyőzze bennünk a gonosz sötétségét, hogy visszavezessen bennünket a Világosság felé.
Az egyház legyen eszközökben szegény és szeretetben gazdag
Mária oltalma alatt legyünk a reggel őrszemei, akik szemlélni tudják az Üdvözítő Jézus valódi arcát, azt, amely ragyog Húsvétkor. Fedezzük fel az egyház fiatal és szép arcát, amely felragyog, amikor missziós, befogadó, szabad, hűséges, eszközökben szegény és szeretetben gazdag – mondta végül homíliájában Ferenc pápa.
Vatikáni Rádió/Szaléziak.HU
