Főoldal / Szalézi világ / Sierra Leone – A maradás volt a legjobb döntés
Sierra Leone – A maradás volt a legjobb döntés
2017-03-03 Péntek | #Szalézi világ | ARCHIVÁLT
misszionárius • Afrika • járvány •
Ubaldino Andrade Hernandez szalézi misszionáriusként dolgozott Sierra Leonéban. Rómában járt, a szalézi rendfőnökségen megrendezett „Ebola, és az Ebolán túl” fotókiállításon. Tanúságtételében beszélt a furcsa napokról, amíg a járvány idején „valós halálfélelemben” éltek, de mégis úgy döntöttek, hogy maradnak a sok elhagyatott gyermek mellett.
A kiállítás képeit nézve megállt és visszaemlékezve csak annyit mondott: „A maradás volt a legjobb döntés."
Miért döntött úgy, hogy marad, amikor ahol könnyen halál lett volna a sorsa?
Úgy döntöttünk, hogy maradunk az emberek között, és kockáztatjuk, hogy meghalunk, mint sokan mások. Biztosak voltunk benne, hogy Isten megsegít bennünket, ezért sosem éreztük magunkat egyedül. Azt választottuk, hogy a fiatalokkal maradunk.
Mi jut eszébe, amíg ezeket a képeket nézi?
Az emberek arca. Kórházak, tele emberekkel. A rengeteg halott. A félelem, ami szinte kézzelfogható. Rengeteg családra emlékszem, akiket karanténba zártak, és otthagytak étel és ital nélkül.
És a gyermekek arcát látva?
Ezek az arcok azoknak a gyermekeknek az arca, akiket befogadtunk a szalézi házakba. Az afrikai hagyomány szerint a gyermekeknek távol kell maradniuk a beteg emberektől. Ez rengeteg gyermeknek segített a túlélésben, de emiatt egyedül maradtak az otthonaikban. Emlékszem Ibrahimra: mindenki más halott volt, ő volt az egyetlen túlélő. Amikor a házához értek, hogy fertőtlenítsék, klórral fújták le az egész testét, ezért a fél szemére megvakult.
Hallottad, hogy valaki az emberek közül azt mondta volna, hogy a járvány büntetés volt?
Az egész Ebola járvány alatt egyetlen egy embertől sem hallottam, hogy arról panaszkodott volna, hogy Isten büntet minket. Egyértelmű volt: Isten velünk van.
Mikor döntött úgy, hogy marad ebben a drámai és bonyolult helyzetben?
Nekünk, szaléziaknak ez nem volt könnyű. Zavarodottnak éreztük magunkat. Azt kérdeztük magunktól: „Mit csináljunk? Menjünk? Itt hagyhatunk mindent?” Szerintünk Isten segített, hogy felismerjük az akaratát. Úgy gondoltuk, a legjobb hely, ahol lehetünk, az Sierra Leone.
Féltek ettől a döntéstől?
Sok félelem volt bennünk, ahogy mindenki másban. Ekkor keresett fel minket a kormány, hogy segítsünk az elárvult gyermekeknek. Félelmünkben Isten eszközöket adott nekünk, hogy nagylelkűen válaszolhassunk erre a kérésre. Nem éreztük magunkat egyedül, hiszen Isten, a rendfőnök és a rend is mögöttünk állt. Az emberek között jártunk, és vállaltunk minden kockázatot.
Fordította: Fekete Barnabás
Szaléziak.HU
