Don Bosco Szalézi Társasága 1864. július 23-án elnyerte a pápai elismerést, az ún. Decretum Laudis*-t, a Szentszék első elismerését, hogy a szalézi művek és intézmények értéket adnak az Egyháznak. Az Apostoli Szentszék hivatalos elismerése tanúsítja a szalézi karizma egyetemes értékét. A kánonjog által meghatározott feltételek szerint a Szalézi Társaság, mint olyan, nem egy püspöktől vagy egy püspöki konferenciától függ, hanem az Apostoli Szentszéktől.
Don Bosco fejében nem volt más ötlet, mint az, hogy fiatalokon keresztül adja át magát Istennek. Alig néhány éve volt csak pap, de ennek ellenére megértette, hogy "ha jó társadalmat akarunk, minden erőnket a fiatalok kereszténységre nevelésére kell összpontosítanunk. A tapasztalat azt tanította, hogy a fiatalokkal való törődés az egyetlen módja a fenntartható civil társadalom megvalósításának." Így, tudván, hogy Isten akaratát cselekszi, Don Bosco 1859. december 18-án megalapította a Szalézi Kongregációt. (MB VI, 335).
Az alapító elnevezése "Pia Società di San Francesco di Sales", vagyis a Szalézi Szent Ferenc Jámbor Társasága volt, és kezdetben 17 tagot számlált (egy pap, 15 szeminarista és egy diák). Az első szalézi testvér 1860. február 22-én lépett be a kongregációba. Az egyház 1864. július 23-án hagyta jóvá a kongregációt, és 1874. április 3-án hivatalosan is elismerte Alapszabályát és Szabályzatát.
Ezen a napon, amikor megemlékezünk a Szalézi Kongregáció egyházmegyei jóváhagyásának évfordulójáról, ne feledkezzünk meg Ángel Fernández Artime rendfőnök szavairól: „Az első nagy szenzáció az, hogy Isten továbbra is akarja Don Bosco karizmáját a világ fiataljainak javára”.
ANS/Szaléziak.HU
* A decretum laudis, magyarul "dicsérő rendelet", az a hivatalos intézkedés, amellyel a Szentszék a megszentelt élet intézményeinek és az apostoli élet társaságainak megadja a pápai jogú egyházi intézményként való elismerését.
